Születésének századik évfordulóján jutalmazta a Kreml azt az embert, akinek munkája, de még a neve is egykor a szovjetek legnagyobb titkának számított.

Szergej Koroljov, a világ első műholdját és első űrhajósát pályára állító csapat vezetőjének neve ma már egyáltalán nem ismeretlen. A kitüntetéshez kapcsolódó ünnepségen Vlagyimir Putyin "igazi úttörőnek és az első fényes űrsikerek megalkotójaként" emlékezett az egykori rakéta- és űrprogram vezetőre.

A mérnök élete azonban egyáltalán nem volt irigylésre méltó, Sztálin uralma alatt rengeteget szenvedett. Szovjetellenes tevékenységért 1938-ban letartóztatták és munkatáborba szállították, ahol éhségben és fagyban dolgozott egy aranybányában. Sztálin bérencei a kihallgatások során eltörték az állkapcsát, kiverték az összes fogát, a gulágban eltöltött két év szív- és egyéb betegségek garmadáját zúdította rá, a halál szélére sodorva a mérnököt. Életét a repülőgéptervező Andrej Tupoljev mentette meg, aki azzal a kérelemmel fordult a hatóságokhoz, hogy adják ki neki Koroljovot az új harci repülők tervezéséhez, így 1940-ben végre elhagyhatta a gyűlölt aranybányát, hogy újra rácsok mögött dolgozhasson. A legtöbb szovjet tervezőiroda szigorú őrizet alatt tevékenykedett, Koroljov csak a világháború végén érezhette magát szabad embernek.

A nácik veresége után egy mérnökökből álló csapat élén találta magát, akiket kiküldtek Németországba, hogy a helyszínen tanulmányozzák a Werner von Braun által tervezett V-2 rakétát. A német tudós később az orosz legfőbb riválisa lett az USA és a Szovjetunió között zajló űrversenyben. Koroljov eleinte igyekezett von Braun rakétájának megoldásaiból kamatoztatni, később azonban teljesen önálló koncepciót fejlesztett ki.


Jurij Gagarin és Szergej Koroljov egy 1961-es felvételen
Miután 1956-ban sikeresen levezényelte az első interkontinentális ballisztikus rakéta szolgálatba állítását, Nyikita Hruscsov érdekes ajánlattal állt elő. A Sztálint váltó államfő a vezérkar rosszallása ellenére felajánlotta az egyik rakéta űrbe való kilövésének lehetőségét, elvonva a szakembert a katonai programtól, aminek a tábornokok nem igazán örültek.

Egykori helyettese, Borisz Csertok szerint Koroljov nem csupán kitűnő mérnök, de remek szervező is volt, így nem okozott számára túl nagy kihívást az űrprojekthez tartozó szervezési munka legyűrése. Emellett kifejezetten babonás is volt, hétfői napokon nem lehetett kilövést végrehajtani és a nőket is távol tartatta a kilövőállástól. Zsebében két kis érme lapult, melyektől soha nem vált meg.

Amikor Koroljov megtudta, hogy az amerikaiak már az első műhold fellövésén fáradoznak, félretette bonyolult és terjedelmes űreszközének tervrajzait és azonnal egy leegyszerűsített változat, a Szputnyik megépítésébe kezdett, ami 1957. október 4-én megnyitotta az űrkorszakot.

Koroljov nevét ekkor azonban csak a szovjet vezetők és az űrprogramon dolgozók egy szűk köre ismerte, Hruscsov kétszer is visszautasította a Nobel-díj Bizottság felajánlását, hogy jelölné a díjra a Szputnyik és az első embert szállító űrhajó tervezőjét. Hruscsov azzal hárította el az ajánlatot, hogy "nem tud egyetlen embert megnevezni, az egész nép érdeme az új technológia megépítése", idézte szavait a Rossziliszkaja Gazéta.

Koroljov 1966 januárjában kórházba került, néhány napon belül egy műtét során szívroham végzett vele, 59 éves volt. Ekkor, a gyászjelentéssel együtt hozták nyilvánosságra a Szovjetunióban és világszerte, ki is volt valójában és milyen érdemek fűződnek a nevéhez. Halála nagy csapást jelentett a szovjet Hold-program számára, melynek sorozatos rakéta problémák vetettek véget, miközben az amerikaiak 1969-ben Neil Armstrong és társai révén kiléptek a Hold felszínére.