Hiperszonikus rakétát próbált ki az USA

Az amerikai fél igyekszik behozni lemaradását, az első teszt kifejezetten jól sikerült.

Az elmúlt hónapokban az egyéb fegyverrendszerek és fejlesztések mellett a hiperszonikus rakéták területén is további fejleményekről számoltunk be, kiemelve többek között, hogy csúszik az amerikai megoldás. Most végre sort kerítettek az újabb tesztre, amely gond nélkül zajlott le, így jövőre megvalósulhat a bevezetés.

Az amerikai haditengerészet hivatalos oldalán jelentették a sikeres tesztet, amelyet november elején egy újabb próba követ majd a sorban. Az ott leírtak alapján a kísérletre a NASA virginiai, Wallops Flight Test Facility nevű bázisán hajtották végre, ennek során pedig semmilyen problémát nem észleltek, miközben 11 eltérő műszerrel mérték fel, hogy az egyes komponensek miként viselik a nagy sebességgel történő repülés közben keletkező hőt – a kommunikációs és navigációs felszerelés megbízhatóságát, valamint egyes modern anyagok viselkedését figyelték meg.

Az illetékesek elmondása alapján a sikeres próbával komoly lépést tettek előre, így a hadsereg Long Range Hypersonic Weapon (LRHW), illetve a haditengerészet Conventional Prompt Strike (CPS) nevű programjának kombinálásával zajló program hamarosan a következő teszttel folytatódhat. A közös projektért amúgy a Strategic Systems Programs, illetve ennek első embere a felelős, aki a fentiekhez még hozzátette, hogy minden szükséges és értékes adatot begyűjtöttek, így kitűnő eredményt regisztrálhattak. November 6-án jön majd az újabb próba, amelynek során már 13 eltérő műszerrel ismétlik ezt meg, behozva ezzel a korábban több évesre becsült lemaradás jelentős részét. Tekintettel arra, hogy az orosz és a kínai fél már jelenleg is használ ilyen megoldásokat, az amerikai illetékesek szeretnék mielőbb hadrendbe állítani a saját rendszert, ettől pedig már nem vagyunk messze.

Ha minden jól megy, az első példányok már jövőre felbukkanhatnak, erre viszont még nincs garancia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Az orosz es kinai megoldasok raketa alapuak, nem scramjet-esek. Illetve van meg az orosz nuklearis hajtasu, ami egy nyitott ciklusos nuklearis ramjet. Az amerikaiak jelenlegi legjobb megoldasa, az SM3-block2 szilard hajtoanyagu es jelenleg a leggyorsabb, de nem nagyon reklamozzak, mert viszonylag rovid a hatotavolsaga es csak a legkisebb, a tomahawk-okon is hasznalt nuklearis toltet fer ra. Raadasul a jelenleg szolgalatban levo valtozatot a japanok gyartjak.

    Szoval rovid hatosavolsagu hiperszonikus raketaja van mindenkinek, de a teljes bolygot lefedo jelenleg csak a kinaiaknak.
  • Sequoyah #1
    Milyen lemaradas? Valodi hiperszonikus SCRAMJET alapu iranyitott raketaja senki masnak nincsen. Az oroszok a felturbozott ballisztikus raketakat hivjak hiperszonikusnak, de akkor azok mar fel evszazada leteznek mindket oldalon.