MTI

Oroszország 2007-től évente két atomerőművet épít

Két atomerőművi egység építését tervezi évente 2007-től Oroszország. Az ország vezető atomenergiaügyi illetékese szerint, aki Putyin elnökkel is tárgyalt a nukleáris energetikai fejlesztés kérdéseiről, az új erőműveket az ország világpiaci energetikai versenyképessége érdekében építik majd.

Szergej Kirijenko orosz sajtóforrások szerint elmondta azt is, hogy más alternatív energiaforrások fejlesztése is folyik majd párhuzamosan, ugyanakkor a geológiai kutatásokra és az uránium kinyerésére fordítandó (állami) pénzt megháromszorozzák.

A RIAN hírügynökség szerint Putyin elnök kijelentette, hogy országa kész a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése mellett nukleáris üzemanyaggal kapcsolatos szolgáltatásokat, urándúsítást végző nemzetközi központot építeni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sidewinder #16
    Épitsék csak, jól teszik.A fonak ott lenn meg csak rinyáljon,ha jól esik neki.
  • Tetsuo #15
    LOL Az nem úgy van, h szélcsend sztán nincs áram. Több terület összedolgozik hálózatban. Országok is.
    Meg 1értelműen nem egy energiaforrásra kell ráállni, hanem több lábon kell állni, de legalábbis törekedni rá. A légmozgásokban kegyetlen sok energia van, pl elektromos is, nem azt mondom h holnap már mindenki azzal az E-vel utazzon, de legalább vizsgálják! A BigBrotheres marhaságoktól néhány millió€t igazán átirányíthatnának.
    A Föld mélyén is óriási energiák: termikus (szinte kéznél van), tektonikus stb..
    Valahol el kell kezdeni. De persze ez kényelmes az OPECnek, meg amcsiknak.
  • teddybear #14
    Nem olvastad az előző hozzászólásomat. Épp azt akartam megvilágítani, hogy hiába az ingyen üzemanyag, mégis drágább az energiatermelés a szélerőművekben. A szélcsendet már nem is említettem.

    A lobby megjegyzés másra vonatkozik.
  • szombi #13
    Egy 250kW-os szélkerék 600 millió forint, és nálunk még szél sincs elég gyakran.
    Óriási költséggel épül, és az üzemidőn belül állami hozzájárulás nélkül biztosan nem térül meg.
    Egy ilyen kerékhez több ezer tonna fémet kell előállítani, amit csak környezetszennyező technológiával lehet megtenni.
    Ausztria legnagyobb szélparkja is csak 100 MW teljesítményű, a paksi erőmű pedig negyedannyi területen 3600 MW energiát állít elő.
    Nem is beszélve a 2-szeres hőteljesítményről, ami akár több város távfűtését is el tudná látni.
    Hazánk villamosenergiaszükséglete pedig 9000 MW.
    Ha 50 % lenne a szélerőművek összteljesítménye hazánkban - 10000 milliárdos befektetés után persze - akkor
    egy szélcsendes időben hazavágja az ellátórendszert.

    Nem lobbi, hanem ésszerűség kérdése az egész.
  • teddybear #12
    Nem mondom, hogy nincs lobby a megújuló energia ellen, mert van. Lásd Bőst. Mindegy.

    Ami a gazdaságosságot illeti az sok tényezőből áll össze. Előszöris az üzemanyagköltségek. Azután a bér, és egyébb járulékos költségek. Meg az adót sem szabad kihagyni, a környezet-szennyezési bírsággal együtt. Azután ott a haszon kérdése is, mert ingyen csak cirkuszolni szoktak.

    Ez a szélerőműnél a legkevesebb, a szél ingyen van, ha van, azon kívül meg némi kenőanyag kell még. Mivel a legtöbb szélerőmű gyakorlatilag autómata működésű, ezért minimális a bérköltség. Ugyanez vonatkozik a napelemes erőműre is, csak a napsütésssel.

    Vízerőmű. A leginkább kiforrott technikájú, megújuló energiaforrású erőmű. Talán az egyik legrégebben használt energiaforrás. A víz is ingyen van, de a felhasználásához nagyon nagy beruházásra van szükség. Nem lehet akárhova telepíteni, és számos más tényezőt is figyelembe kell venni építése előtt. A víztározóját folyamatosan karban kell tartani, a lerakódó hordalékot kotorni is kell, különben előbb-utóbb használhatatlan lesz.

    Hőerőművek(szén, gáz, kőolaj, biomassza).
    Sok üzemanyagot igényelnek, ezért lehetőleg a lelőhelyek közelébe építik, hogy csökkentsék a szállítási költségeket. Ehhez jön a kitermelési (biomasszánál a mező, vagy erdőgazdasági termelés és begyüjtés) költsége. Ráadásul magas a károsanyag-kibocsátási szintje. Nem csak a széndioxidé, de másé is(kénsav, nitrogénoxid, szervesanyagok, kátrány, korom, stb.).

    Atomerőmű. A nagy mumus. Üzemanyag-szükséglete ugyan minimális, de a járulékos költségek igen magasak. Ráadásul komoly biztonsági intézkedéseket igényel, mert egyesek nem akarják megérteni, ez veszélyes üzem, csak a kiképzett személyzet tudja, hogy hol lehet baleset nélkül tartózkodni. Hozzájárul még az atomfegyverektől való rettegés, és persze a hirhedtebb balesetek következményei. A sötét, vagy méregzöldek kedvenc célpontjai, mint amikor néhány greenpeace-aktivista csak azért utazott ide Franciaországból, hogy hozzáláncolja magát a paksi erőmű kerítéséhez. Tiszta hülyeség, náluk több erőmű van ehhez, mint nálunk.
  • Tetsuo #11
    Persze hogy drágább MA a szél mint a maghasadás(ból nyert áram), de ha nem lenne olyan erős lobby a megújulók ellen és kiforrott technológiák lennének nagyobb gyártási volumennel, akkor simán olcsóbb lenne és nem kéne sóbányákba többkilométer mélyen baxottnagy termeket ásni robotokkal..
  • teddybear #10
    Azt hiszem, tévedsz. Az atomerőművi hulladék feldolgozását már régen kidolgozták. Csak a zöldek gyakran hisztérikus ellenkezése miatt nehéz több tárolót(temetőt) építeni. Ami meg a költségeket illeti, azt beleépítik az áram fogyasztói árába. pl. Pakson az áramot 8,87 ft/kwh-ért termelték 2004-ben. Ebből 2,14 forint volt a hulladék-elhelyezés költsége, és csak 0,74 forint a fűtőanyagé.

    Amit te írsz a gazdaságosságról, pont a szélerőművekre igaz. Mindennel együtt az EU-ban átlag 2,47 eurocent/kwh-ba kerül az atomerőművi áram. Ez szénnél 3,26, fánál(energiafűnél) 3,96, szélnél 5 eurocent/kwh. Legalábbis az EU 2005-ös hivatalos statisztikája szerint.
  • craesh #9
    hihetetlen mekkora gazdasági ereje lesz Oroszországnak az elkövetkező 10 évben...

    sztem vigyázni kéne a keletre... Oroszok + Kina nagyon veszélyes lehet...
  • Tetsuo #8
    Azért az erőművek fenntartása nem olyan kifizetődő ám, a hulladék elhelyezéssel is rakás gond van..
    Mo-n a geotermikus és szélgenerátorokat kéne erőltetni.
    Persze Pakssal eddig jól jártunk, de tovább kéne lépni.
    Nameg a #3-ashoz visszatérve ma már a nyomottvizes reaktor is elavult technika, pl a golyóhalmos sokkal korszerűbb.
  • szombi #7
    A gázt sem szabadna erőművekben felhasználni, mert ha hamar elfogy,
    akkor a városi lakosság nem tud mivel fűteni.
    Faluhelyen könnyű, mert mi ,,biomasszával'' fűtünk, a saját cserépkályhánkban.
    De vízmelegítésre gázmelegítőt használok...

    Én azt mondom, hogy ahol csak lehet, megújuló-vagy villamosenergiát kell használni,
    a villamosenergiát pedig mindenképpen atomenergiából kell kinyerni.
    Meg kell oldani, hogy az (atom)erőművek távhőellátása minél messzebbre eljuthasson,
    hogy legalább a városok gázfüggősége csökkenhessen le nagy mértékben.