Hunter

Készen áll a Venus Express

Befejeződtek az első európai Vénusz-szonda fejlesztési, összeszerelési és tesztelési munkálatai a franciaországi Toulouse-ban.

A Venus Expresst az ESA megbízásából az EADS Astrium készítette el. A szonda a tervek szerint októberben kezdheti meg utazását a Naphoz közelebb eső szomszédunkhoz. A kilövést egy Szojuz-Fregat rakéta hajtja végre a bajkonuri Kozmodromból. A kutató szonda hét tudományos műszerével két vénuszi évig, azaz 500 napig vizsgálja a legforróbb bolygó légkörének szerkezetét, összetételét és változásait 250 és 66 000 kilométer közötti magasságokból.

A Vénusz légkörében és környezetében fennálló körülmények megismerése és elemzése rendkívül fontos, hogy megismerjük az élet fejlődését vezérlő hosszú távú éghajlati folyamatokat. A Vénusz földszerű bolygó, anyagi, kémiai összetételét, valamint méretét és tömegét tekintve nagyon hasonlít a Földre.

A szonda nevéből lehet következtetni, hogy az európai űrhivatal a Mars Express technikáját alkalmazta, mind a tervezésnél, mind a műszerek terén. Utóbbihoz társult néhány eszköz a szintén futó Rosetta programból is, így három szempontból is kiemelkedőnek számít a végeredmény. Egyrészt költséghatékony, másrészt tudományos szempontból a lehető legmodernebb és végül páratlanul gyors volt a fejlesztési ütemterv. A tervezés 2002 őszén vette kezdetét, az utolsó néhány hónapban pedig már a végső ellenőrzéseket hajtották végre rajta, melynek utolsó állomása, a repülési engedélyhez szükséges vizsgálat jelenleg is zajlik. A tervek szerint augusztusban szállítják át Bajkonurba.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb vátozathoz

Mivel a Venus Expressnek a Nap irányába kell haladnia, ezért rendkívül speciális napelemekre volt szükség, melyek ellenállnak a küldetés során jelentkező magas hőmérséklet által támasztott terhelésnek. A Merkúr után a Vénusz a Naphoz legközelebb eső bolygó, a paneleknek azonban nem csupán a Nap közelségével kell megküzdeniük, de még a Vénusz atmoszférája által visszavert napfénnyel is, az úgynevezett albedóval. A fortyogó bolygó a ráeső napfény háromnegyed részét veri vissza. Az 5 négyzetméternyi területen elhelyezkedő napcellákat úgy tervezték, hogy azok üzemi hőmérséklete -167 és +158 Celsius-fok közé essen. Az erőforrás földkörüli pályán 821 watt, míg a Vénusz körüli pályáján 1468 watt leadására lesz képes.

A szonda méreteit tekintve 1,5 x 1,8 x 1,4 méteres, kilövéskori össztömege 1250 kilogramm, melyből 570 kilogramm üzemanyag, illetve 90 kilogramm rakomány. Főhajtóműve mellett nyolc manőverező hajtóművel rendelkezik. Kommunikációs rendszere kétirányú, két hullámhosszon (S/X sáv) a napi adatátvitel 60 és 530 Mbyte közé esik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pipaxy #23
    Ha a CO2 90%, akkor nyilvánvaló hogy üvegházhatás melegedett fel a bolygó. De akkor miért veri vissza a besugárzott napfény 75%-kát?
    Másrészről gondolom energia egyensúly van a bolygó és környezete között. Ha csak 75%-kát veri vissza, akkor 25%-kát elnyeli és még tovább melegszik?
    A Föld esetében a visszavert napfény 100%?


    Azért veri vissza a 75%-át mert jó fényvisszaverő képessége. Jól gondolod, egyensúlynak kell lennie, mert különben melegedne. A maradék 25%-ot elnyeli, és más hullámhosszokon, infravörös tartományban sugározza ki újra.
  • pipaxy #22
    A cikkből idézve:
    A Merkúr után a Vénusz a Naphoz legközelebb eső bolygó, a paneleknek azonban nem csupán a Nap közelségével kell megküzdeniük, de még a Vénusz atmoszférája által visszavert napfénnyel is, az úgynevezett albedóval.

    Az atmoszféráról visszavert fényt az atmoszféráról visszavert fénynek nevezik.
    Az úgynevezett albedó-va az égitestek fényvisszaverő képességét jellemezhetjük. A ráeső fénynek hányad rész veri vissza? A Földé pl. 0,37. A ráeső fény 37%-t veri vissza.
  • nickname #21
    messze van a Föld esetében a fényvisszaverés a 100%tól. nagyon messze, szín tükörsima ezüstből lenne akkor lehetne 100% közelében.

    Amugy a CO2 nem okoz akkora üvegházhatást mint amekkorát a legtöbb ember hisz, ha a légkörben pl metánból lenne 90% akkor más lenne a helyzet - csak hogy egy jól ismert gázt említsek.
  • babajaga #20
    Jól van na.
  • Kis-Bob #19
    Ezt a "Föld esetében 100%"-ot honnan veszed? De ezt már ált.isk. óta tudhatod, h nem így van.
  • Esrohnoil #18
    Ha vesszőt teszel a "volna" után, teljesen mást jelent a mondat.
  • babajaga #17
    "A Föld esetében a visszavert napfény 100%?"

    Hogy volna fizikai lehetetlenség.
  • Esrohnoil #16
    Felhős az egész. Sztem azért ver vissza 75%-ot.
  • k0zi #15
    Sűrű a légkör, így a napsugarak nagyrésze el se éri a felszínt. Igazából ilyen sárgás félhomály van az orosz szondák szerint. A Venera 13 és 14 landolt és fúrásokat is végzett, bár lehet csak tervezett fúrás volt :)
    Venera 13 digitálisan feljavított képe
    Venera 14 digitálisan feljavított képe
    Hozzáteszem ezek a képek 1982-ben (igen akkor) készültek :)
  • Esrohnoil #14
    Nostradamus szerint meg a század 2. felében új energiaforrást fedeznek majd fel a Vénuszon. :)