Hunter

Lemondtak a Cosmos 1-ről

A remény hal meg utoljára, és úgy tűnik csütörtökön a Planetary Society eljutott ebbe a fázisba. Összecsomagoltak az irányító központban dolgozók.

A napvitorlát tervező csapat jobb híján inkább már a jövőt tervezgeti, miután a pályára állást biztosító Volna rakétáért felelős Makejev Rakéta Tervező Hivatal véleménye szerint egészen bizonyos, hogy a hordozó fokozatai nem váltak el egymástól. Ez egyben a Cosmos 1 elvesztését is jelenti, állt a Planetary Society tegnap kiadott közleményében.


A napvitorlást hordozó rakétát egy tengeralattjáróról lőtték fel

Az orosz űrhivatal jelentése szerint a Volna - egy átalakított ballisztikus rakéta - a kilövést követő 83. másodpercben hibásodott meg. Ennek ellenére a projekt szervezői még egy ideig úgy vélték nem kell lemondaniuk teljesen a napvitorlásról, mivel sikerült néhány gyenge jelet fogniuk. Ebből arra következtette, hogy pályára állt az űreszköz, azonban a tervezettnél valamivel alacsonyabban. Ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb vissza fog sodródni a légkörbe, ahol menthetetlenül elég - sőt, egyesek szerint ez már meg is történt.

A műhold-nyomkövető hálózatot üzemeltető Egyesült Államok Stratégiai Parancsnoksága képtelen volt a Cosmos 1 észlelésére. Ha még pályán van a napvitorlás, akkor automatikus programja néhány napon belül kibontja a napvitorlákat, azonban ebben már a Planetary Society elnöke, Louis Friedman sem igazán reménykedik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gade #32
    Hát én ehez csak az tudom hozáfüzni hogy kár.
  • HUmanEmber41st #31
    Jah meg még csempézni is kell, vakolni stb...jobban járnak, ha visznek magukkal 1 kőmívest is ...:)
  • [NST]Cifu #30
    Ahhoz meg kellett volna győzni a NASA-t, hogy segítsenek. A NASA pedig rengeteg kérést kap, és azért lássuk be, hogy nem jótékonysági szervezet, nyilvánvalóan csak azzal fog foglalkozni, amelyel valóban érdemes. Ráadásul az űrsikló személyzetének elég sok munkája lesz az ISS fedélzetén, plusz még bepaszírozni a munkarendbe egy műhold indítását nem kis dolog. Ráadásul figyelembe kell venni annak lehetőségét, hogy esetleg ha valamiért elszabadul a műhold, akkor az veszélyt jelenthet az űrállomásra.
  • Caro #29
    Ilyen kis terhet az űrsikló könnyen elbírt volna. Ha minden igaz nemsokára megy is fel.
    És akkor simán az ISS-ről lehetett volna biztonságosan indítani.
  • [NST]Cifu #28
    Egy-egy űrsikló missziót évekkel előre szoktak megtervezni, és figyelembe véve, hogy az STS-107 katasztrófája óta egy STS misszió sem volt, nyilvánvaló, hogy még egy kicsit csúszni fog a kisérlet megismétlése.

    Amúgy a Cosmos-1-nél semmit sem adtak fel, sőt, ez már a második indítási kisérlet volt, az első 2001-ben szintén kudarcal végződött (nem vált le az utolsó fokozatról a szonda).
  • [NST]Cifu #27
    Miután a Volna alapját képező R-29-es rakéták már 30 éve vannak rendszerben, és kiöregednek, az oroszok menetrend szerint puffogtatják el őket hadgyakorlatokon (természetesen a robbanófejek helyére súlymakettek kerülnek). 2004-ben 6db R-29-est lőttek ki hadgyakorlat keretében, ebből egy rakéta vallott kudarcot (a fellövés utáni 98-dik másodpercben meghibásodott), és két indítást kellett elhalasztani a tengeralattjárók fedélzeti berendezéseinek meghibásodása miatt.

    Figyelembe véve, hogy a rakéták egyes esetekben már 10 évvel túllépték az üzemidejüket, nem is olyan rossz arány...
  • Athlon64 #26
    Azért az érdekes, hogy évekkel ezelött csináltak egy olyan kísérletet ami szerint egy hosszú vezetéket engedtek ki az űrsiklóból földkörüli pályán és ezen a vezetéken áram termelődött volna! Persze itt is bejött a prücök mert 50m után elakadt a csörlő és azután az egészről nem lehetet hallani!

    Szóval elég furcsa, hogy csak így feladják a dolgokat miután annyit készűltek?!
  • tomo #25
    es ezzekkel a a volna raketakkal tartottak a szovjetek rettegesben a vilagot?
    lehet hogy hamarabb szabadultunk volna toluk, ha nem ilyen hatasos a bloffjuk.
    pff
  • Wharyoo #24
    "Tök mindegy, hogy amerikai vagy orosz alkatrész, mindegyiken az áll, hogy Made in Taiwan" :)

    Kár érte, reméljük, hogy a következö majd sikeres lesz.
  • jeec #23
    ... de ezek a Volna-k legjobb esetben is 25 évesek, a legtöbbjük pedig egy tengeralattjáró fedélzetén töltötte el ezt az időt...

    Kikezdte őket a mélységi mámor. A Sea Launchról itt: http://space.com/missionlaunches/sfn_050623_zenit3sl.html