Hunter

Természetfelettinek tűnnek Namíbia "tündérkörei"

Nem sikerül magyarázatot találniuk a dél-afrikai botanikusoknak azokra a furcsa, kerek foltokra, melyeket Namíbia partvidéki részeinek füves területein találtak.

Több lehetséges okot is megvizsgáltak az úgynevezett "tündérkörök" kialakulására, beleértve az esetleges radioaktív talajt, mérgező növények által hátrahagyott toxikus proteineket és a magvakat felélő termeszek tevékenységét. A tesztek azonban a kettőtől tíz méteres átmérőig terjedő körök esetében egyik elméletet sem támasztják alá, számolt be a New Scientist magazin. A botanikusok mostanára odáig jutottak, hogy tanácstalanságukból kifolyólag a "tündéreknek" tulajdonítsák a jelenséget.

A kutatás vezető tudósa, Gretel van Rooyen azt az elméletet igyekezett feltárni, mely szerint valamilyen úton mérgező elemek rakódtak le kör alakban, lehetetlenné téve a növényzet számára az adott helyen való megfoganást, így magyarázatot kaphattak volna arra a kopár, homokos talajra, ami jelenleg is látható a körökön belül. "Még ha meg is találtuk volna, akkor is felvetődik egy másik kérdés, hogyan került oda, ezért jelenleg nem tudunk rá a természetből, vagy emberi szennyezésből fakadó választ adni" - mondta van Rooyen, a Pretoria Egyetem botanikusa.

A körök belsejéből vett talajmintákon radioaktivitásra és a környező mérgező növényekre vonatkozó tesztek mind negatívok lettek. Ami a termeszeket illeti, a kutatók a körökben és környékükön 2 méteres mélységig ástak le, azonban egyetlen esetben sem találták jelét hangyáknak vagy esetleg egykori fészkeiknek. A "tündérkörök" azon a félsivatagi területen találhatók, ami Angola déli részétől a dél-afrikai Orange Riverig terjed és a körök miatt olyannyira híressé vált, hogy a turisták számára is kedvelt célpontnak számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pascal #20
    Piknik az árokparton? Zóna van kialakulóban, jobb lesz odafigyelni...
  • Tpe #15
    Polgárok csinálta Polgárikörök! :o) Tényleg tudnak valamit ezek a dakoták! :-))))))))
  • zippofcy #10
    Állítsanak fel nyilvános WCket a sivatagban, akkor kevesebb lesz a kiégett talaj :)
  • Tetsuo #9
    Nem hülyék ők, mi vagyunk szuper intelligensek! :)
  • Cat #5
    olvasd el újra, itt nem a növényzet a lényeg, hanem annak teljes hiánya
  • [HUN]PAStheLoD #3
    de azér hasonlítanak :)
  • Bonewerkz #1
    hm... tudtam, hogy valamit ottfelejtettem a bolygotokon...:D