Gyurkity Péter

A Kanári-szigeteken épülhet fel az új óriásteleszkóp

Az őslakosok tiltakozása és bírósági döntés miatt eshetnek el a Hawaii-szigeteki helyszíntől.

A Thirty Meter Telescope névre keresztelt új fejlesztés kialakításán és annak véglegesítésén már jó ideje dolgozik az erre létrejött nemzetközi szervezet, nemrég azonban komoly akadályba ütköztek, ami nagy valószínűséggel jelentős változtatást kényszerít majd ki. A helyiek tiltakozását ugyanis immár bírósági határozat erősíti meg, ami elvezethet oda, hogy egy alternatív helyszínen kell megkezdni az építkezést.

A nemzetközi szervezet illetékesei a napokban hivatalos közleményben jelezték, hogy az amerikai bírósági döntést követően összegyűltek, a tanácskozás során pedig már ki is jelölték a valószínű alternatívát. Eszerint a TMT Hawaii helyett a Kanári-szigeteken épülne majd fel, legalábbis amennyiben az eredeti projekt engedélyezését nem tudják elérni. Ebben az esetben hozzánk jóval közelebb, ám egy hasonlóan kedvező helyszínen kezdenék meg a munkálatokat, hiszen a La Palma szigetén található Observatorio del Roque de los Muchachos (ORM) a fényszennyezés és a tiszta égbolt tekintetében a Hawaii-szigeteken lévő Mauna Kea vulkánhoz közelítő háttért biztosítana a megfigyeléshez.

A TMT egyébként egy 30 méteres főtükörre épülne, amely összesen csaknem 500 szegmensből áll. A hatalmas méret – és az említett ideális viszonyok – révén az első galaxisok létrejöttét és az óriási csillagvárosok életének alakulását is tanulmányozhatnánk, amely nyilván rendkívül fontos tényező a szakemberek számára, hiszen itt többek között a szupermasszív fekete lyukakkal való interakció is bejön a képbe. Az 1,4 milliárd dollárt felemésztő projektben természetesen nem feledkeznek el az exobolygókról sem, ebben szintén nagy segítséget jelentene az eredeti helyszín által biztosított évi 300 nap tiszta égbolt.

A lakosok egyébként azért tiltakoznak az építkezés ellen, mert szent helynek tartják a vulkánt, egy végleges negatív döntés azonban 15 éves előkészítő munkát semmisítene meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    Rossz volt a marketing. Értelmes ember talált volna megoldást arra, hogy ez miért is jó az ősök szellemének, meg miért is kapnak a lakosok mondjuk egy szent bevásárlóközpontot oda, ahova kérik.
    ;)
  • Amergin #2
    Népszavazzanak, oszt' jóság van.
  • attes #1
    A Mauna Kea-n Hawaii-n már van vagy 10 teleszkóp.
    Majdnem felét a Hawaii egyetem használja.
    Néhány őslakos szerint az egy szent hegy, mivel nyilván se nekik se a felmenőiknek nem volt ötlete, hogy lehet egy 4000 méteres hegy egy vulkáni szigeten.
    És most Hawaii nem engedi odarakni a 30m-est.
    Az egyik legjobb földi teleszkóp nem kerülhet az optimális tervezett helyére valami kőkorszaki legendák miatt.
    https://www.ifa.hawaii.edu/mko/