Gyurkity Péter

A legősibb csillagokat detektálták

Ezek alig 180 millió évvel az Univerzum hajnala után jöhettek létre.

Érdekes tanulmányban adtak hírt csillagászok egy csaknem két éven keresztül folytatott kutatás eredményéről, amely szerintük az Univerzum legősibb csillagainak megfelelő észleléséhez vezetett. A munkában – amely még pontos visszaigazolásra vár – nem a várt eredményeket kapták, emiatt módosítani kellett a korábbi feltevéseket.

A szakemberek már jó ideje próbálják kimutatni a legelső csillagokból származó fényt, ez azonban a hatalmas időbeli távolság miatt rendkívül nehéz feladatnak bizonyult. Azt korábban is tudták, hogy az esetleges jel nagyon halovány lehet, ezért a meglévő teleszkópokkal hiába is várnánk közvetlen detektálást, viszont azt feltételezték, hogy a hullámhosszban bekövetkező esetleges esés ezek lenyomatára utalhat, mivel ezen csillagok interakcióba léphettek az Ősrobbanás után visszamaradó háttérsugárzással. Rádiócsillagászok a nyugat-ausztráliai EDGES-antenna (Experiment to Detect Global EoR Signature) révén igyekeztek az FM-tartomány minden beérkező jelét felfogni, ebből pedig az ismert forrásokat lefejtve, a hátramaradó adatokat (mintegy 0,1 százalékot) megvizsgálva, rábukkanni az ősi lenyomatra.

Ez a csapat szerint csaknem 2 év után sikerült is, bár a hullámhosszban megfigyelt visszaesés nagyjából kétszer nagyobb volt a vártnál, ami arra utal, hogy az Ősrobbanás után alig 180 millió évvel létrejött első csillagokban a hidrogén kétszer több sugárzást nyelt el – maga az Univerzum pedig még hidegebb lehetett, akár a -270 Celsius-fokot is elérve. Ezen első csillagok egyébként igencsak eltértek a Naptól és a vele szomszédos társaitól, hiszen kék csillagok voltak, amelyek hidrogénből és héliumból álltak össze, meglehetősen gyorsan égve. Felrobbanásuk és megsemmisülésük révén jöttek létre a nehezebb elemek, így például a szén és az oxigén, amelyek az élet alapvető hozzávalói is voltak.

A csapat több mérést is végzett, eltérő irányokba fordítva az EDGES-antennát, szerintük megbízható eredményt kaptak, mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy ezt további mérésekkel és aprólékos elemzéssel kell majd visszaigazolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!