Gyurkity Péter

Indul az óceáni szemét összegyűjtése 

Egyelőre kísérleti jelleggel, de idén már üzembe helyezhetik az első kisebb rendszert.

Az óceánok felszínén lebegő hatalmas szeméthegyek visszatérő témának számítanak a sajtóban, a fejleményekről mi is igyekszünk folyamatosan beszámolni. Egy holland vállalkozó projektje lassan eljut a végső fázisba, a tavaszra tervezett kísérlet után ugyanis indulhat az üzembe helyezés.

A The Ocean Cleanup névre keresztelt projekt azon az ötleten alapul, hogy pusztán a felszínen lebegő műanyag hulladékot kell begyűjtenünk, ezt pedig viszonylag egyszerűen is megoldhatjuk anélkül, hogy a vízben úszkáló állatokra bármilyen veszélyt jelentenénk. A V-alakot formázó méretes szerkezet egyfajta gyűjtőkosárként funkcionál, hiszen a széleken megfogott szemetet a középpontba tereli, ahol jóval könnyebben megoldható annak felszedése és elszállítása, amint összejött a kívánt mennyiség. A kísérleti fázisban 100 méretes "karokkal" kezdenék meg a munkát, ezt Hollandia partjaitól nem messze vetnék be, míg az első véglegesnek szánt példány (amely méretében még mindig jóval kisebb lesz) egy japán sziget mellett állhat szolgálatba még idén, ahol a helyiek már rendelkeznek újrafeldolgozó üzemmel.


A probléma jelentőségét jól mutatja, hogy egyes becslések szerint jelenleg több mint 5 billió műanyag termék lebeg az óceánok felszínén, mégpedig öt nagyobb gócpontban. Eddig az erőfeszítéseket hajók alkalmazására és a helyszíni begyűjtésre koncentrálták, ez azonban évtizedekig is eltarthat, arról nem is beszélve, hogy évente 8 millió újabb szemétdarabbal bővül az állomány. Amennyiben a japán partoknál bevetett példány hozza az elvárt szintet, a következő lépés egy jóval nagyobb, 100 kilométeres karokkal ellátott változat kihelyezése lenne a Hawaii-szigetek és Kalifornia állam között, amely már érzékelhető hatással lesz a folyamatra.

A környezeti károk mellett ez egyben költségmegtakarítást is eredményezne, hiszen az ENSZ becslése szerint évente 13 milliárd dollárba kerül a halászatnak és a turizmusnak okozott kár, amibe a népszerű tengerpartok takarítása is beletartozik. A kisebb példány költsége ehhez képest néhány millió dollár lenne, a 2020-ra tervezett nagyobbik változat azonban már 300 millió dollárt is felemészthet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #10
    úgyúgy
    MAN

    öntudatra ébredt állatok, akik nem tudják intelligensen kontrollálni ösztöneiket
    Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2016.01.10. 01:25:49
  • professional #9
    Egyszerűen állatok vagyunk!
  • NEXUS6 #8
    Mellesleg az összegyűjtött szemetet feldolgozhatnák, meg valahogy műtrágyává alakíthatnák és visszaszórhatnák a tengerbe. Csak mert a túlhalászás következtében, a víz nitrogén tartalmának csökkenése miatt pont ezeken a helyeken esett le felére a planktonok mennyisége.

    Nem nagyon dumálnak róla, de a Föld teljes biomasszájának nagyrésze (vagy 20%-a) az 50-es évek óta nem termelődött újra. Ez a fajkihalás, nem a pandamacik impotenciája!
  • molnibalage83 #7
    A 100 km-es karnál már nagyon komoly gondok vannak. Ha elkezded forgatni már hullámjelenségek jelennek meg benne, hiszen az információ tudtommal csak a hullámsegbességgel terjed mindenben.
  • gforce9 #6
    Ezt azért meg lehet szervezni, nem egy egetverő logisztika azért :)
  • GixEr #5
    A 100km-es kart meg csak ugy lenduletbol atugorja majd egy tanker hajo, ha epp arra jar?? (de legyen csak egy par szemelyes motorcsonak)
  • cylontoaster #4
    Mondjuk a 100méter és a 100km közé beszúrnék tesztelni egy 1km-est..
  • gforce9 #3
    Hát így belegondolva tényleg erős, de egy mondjuk méter átmérőjű és nagyon rugalmas anyagból, ami bírja az erős hullámzást is, nem gondolom, hogy lehetetlen lenne.
  • molnibalage83 #2
    A 100 km-es kart hogyan képzelik el...?
  • Candi #1
    Azokat kéne orrba verni, akik elhajigálják a szemetüket, az még olcsóbb lenne.