SG.hu·

Új gyógyszerekkel kísérleteznek a kivégzéseken

Hiánycikk lett az Egyesült Államokban a kivégzésekhez használt érzéstelenítő, a pentobarbitál, így az államok börtönei kénytelenek eddig nem ismert hatásfokkal bíró szerekkel helyettesíteni azt.

A halálos ítéletek végrehajtása sokat változott az évszázadok során, főleg miután megjelentek a különböző emberi jogokat védő szervezetek. Az akasztás, fejbelövés és villamosszék már a múlt - legalábbis az Egyesült Államokban -, a jelen pedig a sokkal humánusabb méreginjekció. Első lépésként a pentobarbitál elméletileg érzésteleníti az adott illető szervezetét, majd jön a bénító hatású pancuronium-bromid, a végén pedig a szívleállást eredményező kálium-klorid.

Azonban most gondba kerültek azon amerikai államok büntetés-végrehajtási szervei, ahol engedélyezett a méreginjekció, hiszen a pentobarbitál hiánycikké vált a piacon, miután a dán Lundbeck cég bejelentette, hogy ellenzi a halálbüntetést és nem szállít több szert az intézményeknek. Minden helyen másképp reagáltak a fennakadásra, Arkansas például felfüggeszti minden kivégzését, míg megoldást nem találnak a helyzetre. Ohio államban azonban végrehajtják a november 14-én esedékes ítéletet a gyilkosság miatt elítélt Ronald Phillips-szen és a pentobarbitált hidromorfonnal és midazolámmal helyettesítik.

Azonban máris rengeteg bírálat érte a vezetést, hiszen eme két anyag még nem volt használva a többi szerrel együtt, így jelen pillanatban teljesen ismeretlen, milyen hatással bír az elítéltre. Márpedig nem mindegy, milyen fájdalomcsillapítót használnak, hiszen mindegyik más és más hatással bír az emberi szervezetre. A pentobarbitál például állatoknál volt használatos, az előtte alkalmazott nátrium-tiopentál hatása pedig gyorsan elmúlt.

A helyzet egyébként ismerős a börtönök számára, hiszen 2011-ben éppen a nátrium-tiopentált gyártó Hospira cég döntött úgy, hogy a halálsorokra nem szállít több "gyógyszert" és így jött be a képbe a pentobarbitál. A csere egyébként rögtön kivívta a jogvédő szervezetek ellenállását, szimplán emberkísérletnek titulálták Ronald Phillips kivégzését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kissssss2013. 11. 06.. 04:07||#70
hallottál te már olyan gyerekgyilkosról aki tett is valami hasznosat önzetlenül a többségért? kötve hiszem.

"Gyilkos vagy isten vagy?"

egyik sem.
© fonak2013. 11. 05.. 22:46||#69
A gyilkos is eldöntötte, ezzel lemondott az élethez való jogáról. A halálbüntetés ellen szerintem csak a tévedés lehetõsége jogos érv (pl. nálunk Kaiser Edét simán felkötötték volna a móri gyilkosságért, ha van hb.)
© Dracad2013. 11. 04.. 17:51||#68
miért gondolod hogy te eldöntheted, hogy ki érdemli meg az életet és ki nem ?

Gyilkos vagy isten vagy?

És mi van akkor ha a gyerekgyilkos 30 évvel késõbb feltalálja a malária ellenszerét és ezzel megment 100 millió gyereket? Elcseréled azt az 1-et 100 millióért? Azért mert te olyan erkölcsi magaslatokba képzeled magad, hogy úgy érzed eldöntheted? pfuj
-1
© paraszgyerek2013. 11. 03.. 13:06||#67
Itt nem az az érdekes hogy mi az a "bûnlajstrom" ami alapján már elvehetõ valaki élete - hanem hogy milyen bizonyítékok alapján állapítható meg valakirõl ez egyértelmûen.
Másképp fogalmazva: Ha én valakinek rosszat akarok és tudom, milyen bizonyítékok mérvadóak a bíróságon, akkor ezen bizonyítékok "legyártásával" is könnyedén halálba tudok küldeni valakit aki nekem nem szimpatikus. Ha ez épp gyerekgyilkosság, akkor akár azt is.

Miután kivégzik az illetõt és kiderül az én bûnösségem, már semmi nem lesz amivel az ártatlan embert vissza lehetne hozni az élõk közé.

Véleményem szerint kegyetlenség az ilyen esetet "járulékos veszteségnek" nevezni; visszautalnék ezzel Sulla "halállistáira" az ókori Rómában, amit egy pillanat alatt felhasználtak arra hogy a tehetõs polgárok vagyonára rátegyék a kezét azok, akik Sullához közel álltak...
© ddt5002013. 11. 02.. 22:44||#66
Ahogy az elõttem lévõk is mondták. Egyébként is a kutyából nem lesz szalonna közmondást vallom tehát aki egyszer gyilkolt az újra képes rá de egy gyerekgyilkos egyszerûen nem ember. Ott valami olyan súlyos lelki defektnek kell lennie ami a "pokolba" való.
Jogilag valóban a védekezésre képtelen személy kategóriába esik. Egy gyermek senkinek nem árt tehát semmilyen indíték nem elfogadható.
© fonak2013. 11. 02.. 19:19||#65
Persze, morális okból, mert védtelen. Mondjuk épp ezért az én szememben szinte rosszabb mondjuk pl. egy kutyát megkínozni, amelyik vakon bízik a gazdájában (vagy az adott emberben), mind egy cselekvõképes embert bántalmazni, aki eléggé érti a világot ahhoz, hogy megvédelmezze magát, vagy elmeneküljön a helyzetbõl (ugyanígy egy fogyatékost bántalmazni szintén súlyosbító tényezõ, hasonló okból). Persze igaz, ha pl. felnõtt fegyvertelen embereket mészárolnak le automata fegyverekkel azoknak sincs sokkal több esélye, bár ha marad idejük, még megpróbálhatnak elmenekülni. Nem azért mert többre tartanám egy kutya életének "értékét" egy emberénél (természetesen nem, hanem ellenkezõleg, sõt egy súlyos szellemi fogyatékosét sem tartom annyira értékesnek, mint egy átlagemberét, csúnya vagy nem). Azért ezt illene átlátni, világnézettõl függetlenül, hogy miért érez így az emberek többsége, aki komolyan nem érti az egy kicsit autista vagy enyhén szociopata esetleg.
© StoneCold72013. 11. 02.. 18:56||#64
Jah fõleg, hogy sok helyen jobb az életük bennt, mint odakint... Vannak ilyen sorozatok amik a rabok benti életét mutatja meg, van olyan elbrult hely ahol néhányuknak jobb szobája van majdnem mint nekem vazze... Ha olyan borzalmas lenne nekik és a kijutásra az eélyük 0% akkor nem gondolod, hogy elõbb ölnék meg magukat, szinte fájdalommentesen, minthogy leéljenek 30-60 évet kínban?...
+1
© MaRee2013. 11. 02.. 13:28||#63
Ki kell rakni az ilyeneket a tömegbe, aztán mehet a lincs. De persze ilyen soha nem lesz, mert a bûnözõknek több joga van, mint az áldozatoknak.
+1-1
© sanyicks2013. 11. 02.. 13:16||#62
A legundorítóbb az hogy rendõrgyilkosság nagyobb bûnnek számít mint más gyilkosság. Sõt alapból bûnnek számít, önvédelem még csak fel sem merülhet, és nehéz bizonyítani.
+2-1
© wraithLord2013. 11. 02.. 13:11||#61
Nyilván ennek morális oka van. Pl. egy csecsemõt vagy 1-6 stb. éves gyereket falhoz csapkodni, megerõszakolni, és különbözõ válogatott beteg módokon megölni sokkal egyszerûbb, mint egy felnõtt embert. És lényegesen kevésbé lehet elképzelni, hogy ennek milyen "racionálisnak" nevezhetõ oka lehet, mivel egy ilyen korú ember még nem nagyon csinálhatott semmit (legalábbis akaratlagosan nem), amivel a gyilkosa ilyen mértékû "unszimpátiáját" sikerült kivívnia.
És nyilván ezen esetek túlnyomó többségében nem is errõl van szó, egyszerûen az illetõ nem normális, nincs magyarázata arra a kérdésre, hogy miért csinálta.
Ezek a dolgok pedig egy normális értékrendû emberben erõsebb "bicskanyitogató" hatással bírnak.