Ötvös Tibor

Az XCOM játékmenetével jön a Space Hulk

A Full Control nevet viselő csapat kapta a lehetőséget, hogy a népszerű Space Hulk táblás játékból újabb videojátékot készítsen. Az EA korábban már próbálkozott a dologgal, akkor egy elég fogyasztható FPS lett a végeredmény. A mostani változat azonban az XCOM: Enemy Unknown játékmenetét tartja követendő példának. Legalábbis ezt állítja Thomas Hentschel Lund, a csapat vezetője.

A Full Control szeretné a Firaxis játékmenetét és a népszerű táblás játék egyedi vonásait egy programban összehozni. A csapatunk mozgását a megszokott, felső nézetes metódusban láthatjuk, ám amikor akcióra kerül a sor, a kamera átvált az akció-nézetbe. Ilyenkor mindig a legjobb látószöget állítja be a program, ami legtöbbször a válunk feletti pozíciót jelenti.



A Space Hulk játékmenete az eddigieknél jóval folyamatosabb lesz. Természetesen marad a körökre osztott, adott cselekvésszámmal rendelkező gameplay, ám nem mindenhez kell majd ilyen pontokat felhasználni. Egy ajtót például 4-5 lépésnyi távból is kinyithatunk, nem kell odamenni elé és úgy nyitni. Ráadásul így meglátjuk, mi is van mögötte.

A történetről keveset tudni. Az már biztos, hogy a főszereplő a Blood Angel vezetője, Michaelus Raphael kapitány, aki űrhajójával cirkál a messzeségben, mikor kiköt a Hulkon. A helyszínek meglehetősen ijesztőek lesznek, sosem tudhatjuk melyik sarkon áll egy ellenfél. Akit ugyanis nem lát a karakterünk, azt mi sem. Akkor sem, ha esetleg felénk mozog.



Lund meglepően őszintén árulta el, hogy a mellékelt képek 99 százalékban származnak a játékból és 1 százalékukat Photoshoppal javították fel. Ez annyit jelent, hogy amit most látunk, nem az vár ránk a végső változatban - vagyis jelen állapotában nem így néz ki. Lund szerint erre azért volt szükség, mert szerették volna lenyűgözni a rajongókat. Kérdés, hogy akkor miért kellett elárulni a titkot?

A fejlesztés egyszerre zajlik PC-re és iOS rendszerekre. Azonban előbbi lesz a fő platform, utóbbira csak egy lebutított portot jelentetnek meg (grafikailag és pár lehetőséget tekintve tud majd kevesebbet). Azonban lehetőség lesz cross-playre is, vagyis a két platform rajongói is játszhatnak egymás ellen a multiban.



A Space Hulk nagyon érdekesnek tűnik és rajongóként egy XCOM: Enemy Unknown mintájára épülő alkotást mindig szívesen fogadunk. A játék az idén jelenik meg, valamikor a második félévben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zero 7th #16
    Az a baj ezzel az ötlettel, hogy a Space Hulk táblái, pályái fixek. És ismerem őket az első Space Hulk játékból, több, mint húsz éve...
  • Manbeast #15
    Ez a játék a Space Hulk játékmenetével jön, nem az x-com-éval. Az eredeti táblás játék lesz kellemesen adaptálva...kik írnak ide cikkeket.
  • cateran #14
    Jo, akkor lassan es tagoltan: A pancelban levo rendszer racsatlakozik (vagy a hajojukban levo rendszer ami kapcsolatban van az egyseg tagjainak a panceljaval) a hajo rendszerere, az termeszetesen koveti a helyzetuket a hajon, a jokatonaember meg bebofogi a mikrofonba: z28-as ajto vagy az ajto elottem open sesame es voila....Azert ennel bonyolultabb dolgokat is meg lehet am csinalni IRL :D
  • lammaer #13
    Ezen az "1%, hu de nagy csalas" gondolatmeneten en is fennakadtam. Ha tenyleg csak ennyit fotosoppoltak rajta, akkor gyak azt jelenti hogy a jatek pont ugy nez ki ahogy a kepek mutatjak. Pont az ellenkezojet jelenti amit a cikkiro mond :)
  • lammaer #12
    Lehetsz cinikus, de ettol meg igaza van.
    Attol ugyanis hogy jatekmenetben hasonlo a ketto, az meg nem azt jelenti hogy ugyanaz a motor. Ilyen alapon a laser squad meg a jagged aliance is az xcom motorjat hasznalja... :)
    Meg persze az incubation is....
  • MaRee #11
    Azért a terminator páncél bármilyen kemény is, telekinetikus erőkkel nem bír :D Ha csak nem egy librarian van benne
  • lamer the true #10
    FOR THE IMPERIUM OF MAN!
  • seepheeerd #9
    BROTHER MARINES!!!!!!!!!!!!!!!!
  • seepheeerd #8
    Hohóóóó!!! 1992-ben de nagy játék volt ez, és micsoda hangok!!! Az eligazításon... és a harc közben...
    Emlékszem, kazettára vettem és azt hallgattam a kocsiban tízezer watton :))

    Aztán kijött a windózos verzió... fos hangokkal, nem is játszottam végig. Na most meglátjuk ez milyen lesz :)
  • Loverman #7
    szakértőnket hallhatták