Ötvös Tibor

Telített piacon próbál szerencsét a Homefront

Új címmel jelentkezni egy olyan piacon, melyet szinte teljesen lefednek a nagyok (Call of Duty, Battlefield) elég nagy merészségre vall. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a Homefront fejlesztői, a Kaos Studios eddig mindössze a közepes sikert aratott Frontlines: Fuel of War című FPS-t készítették el, akkor még nagyobb a csodálkozás.

A THQ azonban kényszerhelyzetben van, hiszen a kiadó eddig nem igazán tudott nagyobb szeletet kihasítani az FPS piacából, de a Metro 2033 sikere után újra erőre kaptak és ismét megpróbálnak belépni a piac eme szegmensére is. Ezért készül már a Metro 2034 és ezért kapott zöld utat és támogatást a Homefront is.

Amelyet egyébként a készítők nagyon komolyan is vesznek. A történet megírásához például nem kisebb nevet, mint az Apokalipszis: most! című klasszikus forgatókönyvét is jegyző John Miliust szerezték meg maguknak. A Homefront szóló kampánya 2027-ben játszódik és arról szól, hogy Korea népe lerohanja az Amerikai Egyesült Államokat.



Az egyszemélyes kampány - az alkotók saját bevallása szerint is - csak arra elég, hogy a multis élményre felkészítsen. A Kaos szerint a Homefront szóló kampánya nem lesz hosszabb, mint a konkurenciái - vagyis maximum 4 óra alatt letudható. "Amikor nekifogtunk a Homefront fejlesztésének, a célunk a masszív és óriási bázissal rendelkező multiplayer FPS-ek piacát céloztuk be."

A multis rész szorosan összekapcsolódik az egyszemélyes résszel is. A több személyes módban ugyanis a Korea-USA konfliktus elejét játszhatjuk le és a csapat eddig két térképet mutatott be. A Cul de Sac egy kisebb helyszín, tele házakkal és számos fedezéket nyújtó résszel, míg a The Farm egy hatalmas terület, a széleken házsorokkal, középen pedig rengeteg szabad résszel.



Melyik a legjobb multis FPS?
(Összesen 424 szavazat)
  • Modern Warfare 1-2
    36 % (152 szavazat)
  • Battlefield sorozat
    21 % (89 szavazat)
  • Team Fortress 2
    6 % (24 szavazat)
  • Counter-Strike
    20 % (83 szavazat)
  • Egyéb
    15 % (65 szavazat)
A "hatalmas területet" azonban Homefront-mértékkel kell mérni, mert azt az alkotók is elismerik, hogy az itt szereplő legnagyobb map is kisebb, mint egy átlagos Modern Warfare vagy Battlefield terület. "Ha valaki több mint 10 másodpercig fut folyamatosan, akkor maga mögött hagyhatja a csatát" - fogalmazta meg a vezető dizájner Brian Holinka.

Természetesen a Homefrontban is lesznek vezethető járművek, de ezek száma is elmarad a konkurenciától. A robotok használata azonban sokat lendíthet az FPS megítélésén. Ezekből többféle is lehet. Az egyik például rendkívül hasznos, hiszen mérnök nincs a játékban, így a javításokat egy ilyen kis robottal végezhetjük el. De egy kis helikoptert is irányíthatunk, mellyel magasról lőhetünk az ellenfeleinkre.

A Homefront elég telített piacra próbál fellépni és a látottak alapján elég kétes az esély a sikerre. Mindenesetre a megjelenés után bővebben is beszámolunk a játékról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • koschwarz #12
    "Ha valaki több mint 10 másodpercig fut folyamatosan, akkor maga mögött hagyhatja a csatát"


    emiatt a mondat miatt nálam eleve reménytelen.
  • bladesoft #11
    Én úgy utálom a futó perkes embereket.... ugyhogy itt még-inkább arcade lesz az egész
  • Prof William #10
    Az egész egy lepusztult panelban fog játszódni és azt hogy zajlik a harmadik világháború csak onnan tudjuk majd hogy néha hallunk messzi géppuskaropogást.

    "...az itt szereplő legnagyobb map is kisebb, mint egy átlagos Modern Warfare vagy Battlefield terület. "Ha valaki több mint 10 másodpercig fut folyamatosan, akkor maga mögött hagyhatja a csatát"

    Ezzel én nem nagyod dicsekednék.
  • hitman08 #9
    Mindez eddig teljesen Fuel of war szagú. A kis droid, a helikopter bigyó, a rövid kampány, minden egy korábban kevésbé bevált ötlet újracsiszolásáról árulkodik. Meglátjuk mire mennek végül.
  • DontKillMe #8
    "de a Metro 2033 sikere után újra erőre kaptak és ismét megpróbálnak belépni a piac eme szegmensére is. Ezért készül már a Metro 2034"

    -Miért érez valaki beteges kényszert automatikusan folytatni valamit, ha az sikeres? És egy fikarcnyi fantázia nélkül. Ettől szar az egész játékipar. Még nem veszi észre ezt valaki?
  • patchaou #7
    "...az itt szereplő legnagyobb map is kisebb, mint egy átlagos Modern Warfare vagy Battlefield terület. "Ha valaki több mint 10 másodpercig fut folyamatosan, akkor maga mögött hagyhatja a csatát"

    Akkor milyen lesz egy kisebb pálya? 1 + 2 fél szobás panelban kell irtani az ellent?
    Nekem a cod mapok is nagyon kicsik...
  • Piszkos Fred #6
    egyszer még szavadon foglak
  • Voronyezs #5
    Minden vagyok csak amerika-párti nem, de ez hogy Korea LEROHANJA az USA-t... ha ez egyszer tényleg megtörténik akkor megeszem a tökömet ecetes tormával
  • Jagdgeschwader #4
    Micsoda megdöbbentő, váratlan fordulat! A koreai néphadserteg most aztán megmutatja mitől döglik az amcsi. Valahogy nem látom magam előtt a képet...
  • Balumann #3
    Tehát, készítenek egy árkád lövöldét, amiben kisebbek a pályák a többi sikeres játékhoz képest, kevesebb jármű lesz benne, gondolom kevesebb fegyver és mindenből kevesebb, DE belerakják azokat a robotokat amik a fuel of warban is bennevoltak (távirányítós helikopter). Akármilyen szépen,optimistán is próbálták megfogalmazni ezt a cikkben, ebből kétlem, hogy valami értelmes lesz.
    Az FPS piac meg messze nincs telítve, még mindig van bőven olyan terület az fps-en belül, ahol lehetne nagyokat tarolni, pl. kicsit nagyobb realisztikával, kooperatív mód, nagyobb csapatmunkát igénylő multiplayer játékmódok, egy jó pálya illetve módszerkesztő vagy széleskörű beállításlehetőségek, hogy a különböző stílus kedvelői is ki tudják választani az igényüket (pl. árkád deathmatch, vagy komoly csapatmunkát igénylő realisztikus küldetések). Armed Assault és Battlefieldek között kurva nagy szakadék van még.