Ötvös Tibor

Operation Flashpoint 3: Red River

Az Operation Flashpointot sokan a gondolkodó ember FPS-ének is nevezik. Tény, hogy a sorozatban nem hevertek szanaszét a csatamezőn az elsősegély csomagok és egyetlen jól irányzott lövés is véget vethetett az életünknek. Persze ma ez már szinte alapkövetelmény, de 2001-ben a Cold War Crisis megjelenésekor még unikumnak számított.

Mindenesetre az utolsó, Dragon Rising alcímmel megjelent epizód sok rajongónál kiverte a biztosítékot és a fórumozóink sem voltak elragadtatva tőle. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Codemasters saját kimutatásai szerint a játék ettől még sikeres lett és a vásárlók 90 százalékának tetszett is. Ennek ellenére pár komoly változtatást eszközölnek a Red River alcímet kapott harmadik részben, melyekről itt lehet olvasni.



Ma azonban az egyik angol magazin munkatársainak volt szerencséjük menni pár kört a játékkal és beszámolójuk számos újdonságot tartalmaz. Először is a Red River grafikailag kenterbe veri a Dragon Risingot, de ehhez - a fejlesztők szerint is - valódi erőmű kell majd. Az egyik Codemasters tag például arról panaszkodott az újságnak, hogy valószínű nem lesz "elég" egy X360 a futtatásához, ami azért meglepő.

Tegyük hozzá, hogy valószínű minden rajongó kiegyezne egy kicsit átlagosabb grafikával, ha nem lesz annyi bug benne megjelenésekor, mint elődjében volt. Ezután azonban meglepő bejelentést tettek a fejlesztők: a Red Riverben mindössze egyetlen multiplayeres játékmód lesz és ez az online ko-op. Szóval a Deathmatch és más, több játékból megszokott, mára alapnak számító mód kimarad a Red Riverből.

Ennek oka valahol érthető. A fejlesztők - saját elmondásuk szerint - belátták, hogy nem versenyezhetnek a Call of Duty és Battlefield multijának élményével, így inkább a szóló kampányra és a "világ legjobb, csapat alapú ko-op módjára" helyezik a hangsúlyt. És sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a fegyverekre is. A célzásról és társairól már korábban írtunk, de a beszámoló szerint búcsút inthetünk a friss és ropogós puskáknak is.



Ez annyit jelent, hogy a pályákon nem olyan fegyvereket találunk majd, melyek épp akkor estek le a gyártósorról, hanem sérült, toldozott-foltozott, ragasztott, rosszul beállított puskákkal támadnak ránk az ellenfelek. A Mesterséges Intelligencián is változtatnak a fejlesztők.

Végre minden társunk saját egyéniséget kap és megismerve őket valóban jobban odafigyelünk rájuk és nem küldjük őket a biztos halálba. Ezáltal változnak a rádión leadható utasítások is - mivel nem lesznek ilyenek. A Red Riverben csak a csoport vezetője tartja a kapcsolatot a "központtal", nekünk pedig szóbeli parancsokat ad vagy a katonaságnál használt kézjelzésekkel irányít minket.

Adsz esélyt a Red Rivernek?
(Összesen 252 szavazat)
  • Igen
    81 % (204 szavazat)
  • Nem
    15 % (37 szavazat)
Az új helyszín, Tádzsikisztán új játékmenetet is kínál. Ezúttal ugyanis rögtön két ellentáborunk is lesz. Az afgán lázadók inkább a közelharcokat részesítik előnyben és szeretnek elvegyülni a helyi lakosok között, míg a People's Liberation Army nevet viselő csoport elleni küzdelmek inkább a városokon kívül húzzák meg magukat és távolabbról, de modern fegyverekkel támadnak ránk.

Az Operation Flashpoint 3: Red River fejlesztői nehéz feladat elé néznek, hiszen mondhat bármit a Codemasters, a rajongói visszajelzések minimum fele negatív volt a Dragon Risinggal kapcsolatban és ha az új résszel nem sikerül visszaállítani a franchise nimbuszát, akkor nem biztos, hogy lesz következő epizód. Mindenesetre eddig bíztatónak tűnik a dolog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • koschwarz #6
    mivel alapvetően a taktikai FPS-eket szeretem, adok esélyt. egyébként meg a sok negatív vélemény miatt nem vártam sokat, ezért tulajdonképpen kellemesen csalódtam a dragon rising-ban. igaz, elég sótlan volt a kampány, a bevezető videó korrekt, a lezáró egy vicc, közte meg semmi...fegyvert és felszerelést is szerettem volna választani küldetés előtt...viszont meg tudott izzasztani a nehézségével, főleg a faluvédős misszió.
  • Stief #5
    Hát kb ennyit is várok tőle grafika, azt majd játék kiadása után ott fog fityegni a polcon a mediaba akciós 3000 ft-ért mint az elődje. Látszik hogy jobbik fele az armára jutott, na az igen, ott élvezet játszani. És eredetiben is érdemes volt megvenni!!! Főleg hogy ez már stratégia, valamilyen szinten rpg és persze főleg akció is. Nagyon élvezem mikor egy másik ember által épített bázist bombázok szarrá :) Szóval utánozhatatlan! OPf meg hát tényleg nagy ratyi kaki!
  • kanduhr #4
    Egy, lassan 6 éves hardver nem tud el futtatni egy 2011-es, PC-és játékot. Mi ebben a meglepő?
  • Gyuszopapa #3
    "Először is a Red River grafikailag kenterbe veri a Dragon Risingot, de ehhez - a fejlesztők szerint is - valódi erőmű kell majd. Az egyik Codemasters tag például arról panaszkodott az újságnak, hogy valószínű nem lesz "elég" egy X360 a futtatásához, ami azért meglepő"
    Így nem kell sokat eladni belőlle,épp alacsonyabb gépigénnyel lehetne nagyobb eladást elérni.Hát lehet 4 magos proci lesz a minimum?
  • gneoka #2
    Pontosan, amikor szétváltak ők vitték a nevet és ennyi
  • Carbine #1
    Operation Flashpoint=Bohemia Interactiva=Armed Assault
    Ez csak nevében OF, sajnos.