Ötvös Tibor

A gyógyítás művészete a Diablo 3-ban

Bár a Diablo 3 megjelenéséről biztosat még továbbra sem tudunk, a Blizzard azért rendszeresen újabb és újabb részleteket mutat meg a játékból.

Ezúttal a gyógyítási rendszerről tartottak egy kis bemutatót, mely teljesen eltér az eddig megszokott sémától. Eddig ugye folyamatosan gyűjtögethettük az életerő italokat vagy a gyógyító varázslattal javíthattunk egészségi állapotunkon. A Diablo 3-ban azonban előbbi italok nagyon drágák lesznek és használatukhoz idő kell (míg megisszuk, simán kinyírhatnak), a varázslatokhoz pedig nagyon fel kell fejlesztenünk mágusunkat. Egy gyakorlatlan varázsló egy gyógyítással akár kárt is okozhat nekünk, szóval eleinte biztosan nem így javítunk állapotunkon.



Helyettük lesznek a képen is látható piros gömbök, melyekből három fajta is felbukkan. Az elsőt a mezei alap ellenfelek kiirtása után kaphatjuk meg és ez csak minimálisan növeli meg életerőnket. A közepes gömböt a keményebb ellenfelek dobják el, ami már több energiát ad nekünk. A teljes gyógyulást nyújtó gömböt csak és kizárólag a főellenfelek megsebzése esetén kaphatjuk meg.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden elhullott ellenség után megkapjuk eme gömböket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kerub #13
    Hát ez tényleg hatalmas volt. Majd lefordultam a székről!
    .
    .
    .
    .
    BAZINGA
  • brodix #12
    Valóban van egy olyan aurája a palának.
    Meggyorsítja a regenerálódást-t.
  • amitakartok #11
    Valszeg a pala egyik aurája.
  • plu604 #10
    "vagy a gyógyító varázslattal javíthattunk egészségi állapotunkon."
    És melyik varázslat volt ez, kéremszépen?
  • IMYke2.0.0.0 #9
    Miért nem rögtön lebegő szívecskéket kell gyűjtögetnünk magasabb helyekre is felugrálgatva... vagy teknősök, rákok fejére pattanva...???!!!
    [kisebbeknek: Mario]...
  • amitakartok #8
    Hát ez nem igazán innovatív módszer. Ilyen "gömbökkel töltöm az életerőt" módszer volt anno a >Zax - The Alien Hunter< nevezetű izometrikus RPG-ben is, 2001-ben. Ennek bizony rókabőr szaga van.
  • GG #7
    első gondolatom: de sz@r
  • Julius Caesar #6
    Nem értem a potion rendszerrel mi volt a gond, de egyelőre nem én ülök a blizzardnál :D

    Ha beleillik a játékba akkor oké.
  • Zocsi #5
    Nem arra gondoltam, hogy pikk-pakk meggyógyul. De mondjuk passive skill-ként vagy alaptulajdonságként lehetne, hogy mp-ént 0,05%-ot (vagy kevesebbet) gyógyul, vagy ilyesmi. És ha átmész A-ból B-be, addig gyógyulgat, de persze ez nem számottevő, így nem is lehet rá alapozni semmit. A kajálás pedig ezt gyorsítaná, egy időre... mondjuk betolsz egy zsírosdeszkát és akkor már 0,1%-ot ketyeg a karinak, mondjuk 10 mp-ig. vagy tudom is én...

    Csak azért írtam, mert ez a gömbös dolog nekem egy kicsit erőltetett... oké nincs megoldva, meg nehéz kitalálni, de így a srácok megoldották egy huszárvágással. Erre írtam azt, hogy ez még inkább diabló, mint a hamburgeres sebtapasztós móka.

    Meglátjuk, szerintem úgyis jó lesz a végeredmény! Csak legyen benne elég horror. (Meg sztem lehetne egy kicsit monokrómabb a színvilág...)
  • Valentino #4
    Ez tényleg több mint 1 éves hír, már az első videókon megmutatták, hogy így fog működni a gyógyítás rendszere. Most érkezett még csak meg az sg-hez? Mi lesz a következő cikk? Az hogy a Blizzard bejelentette a Diablo 3-at? :)))