Ötvös Tibor

Nem várt sikerek, avagy hype nélkül is megy

Bizonyára mindenki ismeri a "derült égből villámcsapás" mondást, mely bizony a játékvilágban is megesett már nemegyszer. Ezúttal tíz olyan címet veszünk górcső alá, melyeknél elmaradt a felvezető hype, ám ennek ellenére igazi klasszikusokká és stílusteremtő alkotásokká váltak.

Commandos
1998-ban, a Pyro Studios-szal készített interjúk során sokan még fejcsóválva szemlélték a bemutatásra kihozott Commandos: Behind Enemy Lines első változatát és nem értették, mit lehet ebből kihozni. Az Eidos sem fűzött túl sok reményt a dologhoz és ez az akkoriban gyengének mondható marketingben meg is mutatkozott. Aztán robbant a bomba, a Commandos megjelenése után rögtön milliós rajongótábort szerzett meg magának. Az akkoriban még nem ennyire elcsépelt II. Világháborús színtér, a remek mesterséges intelligencia, a változatos játékmenet és a remek többjátékos mód mind-mind hozzájárult a világméretű sikerhez.



Ezzel a kiadó egy újabb jól csengő franchiset tudhatott a magáénak, amit nem is hagyott kiaknázatlanul. 1999-ben Beyond the Call of Duty címmel jelent meg a komoly kihívásokat tartogató kiegészítő, majd 2001-ben jött a második rész, 2003-ban pedig a harmadik. A 2006-os Commandos: Strike Force egy FPS-mellékág volt és nem is aratott túl nagy sikert. A pletykák szerint már készül a negyedik Commandos játék, melyet már bizonyára elég nagy felhajtás övez majd.

Tomb Raider
Talán meglepő, de tény: Lara Croft első részét nem övezte semmilyen komolyabb felhajtás. A Core Design mindennemű komolyabb reklámhadjárat nélkül dobta piacra a régésznő kalandját, mely azonban a hiroshimai atomrobbanás erejével söpört végig a játékpiacon. Pedig a kezdeti tervek szerint az egész játék másként festett volna. Azt bizonyára mindenki tudja, hogy eredetileg egy férfi főszereplőt akartak fő karakternek, ám Toby Gard végül átvitte a női szereplő tervét a kiadón és így teremtette meg Lara Croftot.



Ám még ennél is érdekesebb, hogy a Core Design eredetileg már 1988-ban(!) szerette volna kiadni a Tomb Raider címmel ellátott játékát (természetesen nem 3D-s megjelenítéssel, hanem sima oldalnézetes mászkálós játékként), ám végül a BC Racer, Chuck Rock és Heimdall trió kapott lehetőséget. Mindenesetre nyolc évvel később megteremtették a játéktörténelem legismertebb figuráját, aki mára azonban eléggé elkopott. A katasztrofális The Angel of Darkness után az Eidos fejlesztőt váltott és a Legend halvány reménysugarat hozott a Croft-rajongók életébe. Elméletileg javában készül a kilencedik játék, melyben teljes megújulást várhatunk a névtől és melyet már elég nagy lelkesedés vesz körül.

Operation Flashpoint
A Bohemia Interactive 1999-ben alakult meg Prágában, és első játékával rögtön nagy klasszikust teremtett. Az Operation Flashpoint: Cold War Crisis maga volt a kőkemény realizmus. Az akkoriban fellelhető FPS-ekben megszokott EÜ-pakkok itt eltűntek és akár egyetlen jól irányzott lövés is elég volt a halálunkhoz. A kiadó azonban épp ezek miatt nem fűzött túl nagy reményeket a játékhoz és minimális marketinggel körítve dobta piacra a programot.



Ennek ellenére a játék megtalálta közönségét és a milliós eladásoknak hála a nemrég megjelent második részt már jóval nagyobb érdeklődés és reklám övezte. A legújabb pletykák szerint pedig idén várható a harmadik rész is, melyet azonban már nem a csehek készítenek (a Dragon Rising sem az ő munkájuk volt már). Ők az ArmA sorozattal vannak elfoglalva.

Age of Empires
Az Ensemble Studios mára sajnos már megszűnt, ám az 1995-ben alapított stúdió mély nyomott hagyott maga mögött a játékvilágban. A fejlesztők megalakulásuk után rögtön elkezdtek dolgozni egy valós idejű stratégiai játékon, mely azonban eltért az akkoriban hódító WarCraft és Command & Conquer vonulattól. Az 1997-ben a Microsoft által szép csendben megjelentetett Age of Empires a történelmi ókor nagy kultúrái közti viszályokat vette alapul és ezzel szedett össze milliós rajongótábort.



A siker hatására természetesen beindult a gépezet és alig egy évvel később már jött is az első kiegészítő (Age of Empires: The Rise of Rome Expansion), majd kész sorozattá nőtte ki magát az RTS. Az Ensemble Studios ezután megszűnéséig (az utolsó Halo Warst leszámítva) csak és kizárólag eme franchisezal foglalkozott. Hivatalosan három részt és számtalan kiegészítőt ért meg a név, melyeket milliók vártak epekedve.

The Sims
Egy név, mely sikeresen adoptálta a nőket a játékok világába. A Maxis név már 2000-ben is jól csengett, hiszen a fejlesztők olyan, milliós eladásokat produkáló produktumokat dobtak a piacra, mint a Sim City, a SimAnt vagy a SimFarm. Ám Will Wright új ötlete már kicsit rizikósabb volt, hiszen ugyan ki akarná dögunalmas életét viszontlátni a monitorokon?! Mindenesetre a játékguru kitartó volt és 2000-ben, szinte semmilyen reklámmal nem támogatva jelent meg a The Sims. Hatása elképesztő volt, pár hónap alatt minden eladási rekordot megdöntött a játék.



A többi már történelem. Az EA rácsapott a témára, mint légy a ...sült húsra és a mai napig három részt és összesen tizenhat kiegészítőt jelentetett meg a franchise keretein belül. Az EA minden újabb rész vagy expanzió megjelenését komoly reklámhadjárattal vezeti be és várja a milliós rajongótábor pénzét. A The Sims igazi fogalommá vált a játékvilágban, pedig nem sokon múlt, hogy egyáltalán ne készüljön el.

Grand Theft Auto
A DMA Design 1987-ben alakult meg és eleinte Amigára készítettek egyszerű lövöldözős játékokat. Az igazi áttörést az 1991-es Lemmings jelentette, melyet a szebb létre szenderült Psygnosis égisze alatt jelentettek meg. A játék 20 millió példányban kelt el és hosszú ideig munkát adott a fejlesztőknek. Aztán pár tulajdonosváltásnak köszönhetően elérkeztünk 1997-be, amikor is megjelent az első felülnézetes Grand Theft Auto. A tény, hogy a játékban szinte csak törvénytelen dolgokat tehettünk megrémítette a DMA Design akkori kiadóját (a rövid életű BMG-ről van szó) és megpróbálta radar alatt tartani a játékot.



Ami majdnem sikerült is, hiszen a GTA első része - utódjaihoz képest - még nem robbantott igazán bankot. Ennek tudható be az is, hogy az első kiegészítők két évvel az eredeti megjelenése után jelentek meg, ám a fejlesztők nem adták fel és a GTA 2-vel már milliós eladásokat produkáltak. Utána jött a 3D-be áthozott GTA III és innentől megindult a valódi sikersztori. A sorozat jelenleg a negyedik részénél tart, mely játéktörténelmet írt eladásaival és melynek két kiegészítőjét minden idők legjobbjai között tartják számon. A pletykák szerint pedig idén bejelentik az ötödik részt is. Addig is akit érdekel, honnan indult az egész őrület, az a Rockstar Games hivatalos oldaláról ingyen töltheti le az első két GTA-részt.

Crimson Skies
A Crimson Skies egy arcade jellegű repülős játék, mely 2000-ben jelent meg a Microsoft jóvoltából. A fejlesztő Zipper Interactive eredetileg egy táblás játékot készített ezen a néven, majd több könyvet is kiadtak a franchise berkeiben. Ekkor még a FASA tulajdonában álltak, amit 1999-ben megvásárolt a Microsoft, aki rögtön rendelt egy repülős akciójátékot ezen a címen. A program a '30-as években játszódik és egy Nathan Zachary nevezetű légikalóz bőrébe/gépébe bújva oszthattuk az áldást ellenfeleinkre.



A Crimson Skies megjelenéséről első körben csak a FASA-érából megmaradt rajongók tudtak, ám a remek kritikák és a pozitív visszajelzések miatt végül szélesebb körben is elterjedt a program. A Microsoft ugyanis elég alacsony reklámköltségeket szavazott meg a játéknak, ám végül ez is elég volt neki. Érdekesség, hogy bár a Crimson Skies valódi siker lett, mindössze egyetlen "folytatást" kapott, az Xbox exkluzív High Road to Revenget és azóta semmi hír a franchise háza tájáról. A Zipper Interactive pedig jelenleg a PS3 exkluzív MAG-on dolgozik.

Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay
A filmes játékokkal kapcsolatos cikkben már megemlítettük, ám egyetlen komolyabb listáról sem lehet kihagyni a Starbreeze meglepetésprogramját. A Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay az éppen bukott második Riddick film után került bejelentésre és az első E3-as felbukkanása után alig-alig lehetett találni olyan beszámolót, ahol érdemben foglalkoztak volna a játékkal. Az újságírók ugyanis - megalapozott - előítélettel viseltettek az adaptációkkal és így eléggé háttérbe szorult a program.



Ráadásul a kiadó Vivendi sem fektetett elég energiát a reklámozásába, mindösszesen a játékhoz a hangját is adó Vin Diesel próbált beszélni minden sajtótájékoztatóján a termékről. Aztán végül megjelent a játék és mindenki elámult. A Chronicles of Riddick minden idők egyik legjobb adaptációja, mely remekül hozza a filmek hangulatát, ráadásul kivitelezésében is az akkori élmezőnyben volt. A harcrendszer pedig a mai napig etalon lehet az FPS-ek világában. Tavaly megjelent az alapjátékot is tartalmazó kiegészítő The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena címmel, de a további részek sorsa még ismeretlen.

Tetris
Meglepő, de a Tetrist sem övezte mindig akkora hype, mint amekkora napjainkban. Ma szinte minden platformon kapni legalább négyfajta Tetris-játékot, ám a kezdetekkor természetesen ez nem így volt. A történet még 1984-ben kezdődött, mikor is Alexey Pajitnov megalkotta minden idők legsikeresebb játékát, mely megjelenése után iszonyatosan népszerűvé vált Moszkvában. A siker hatására eljutott Budapestre is, ahol szinte minden platformra átportolták és innentől eléggé megcsavarodik a történet. Akit érdekel, az itt olvashatja el a nem mindennapi sztorit. Az eredeti, 1984-es Tetris pedig itt érhető el.



A Tetris játékok népszerűsége a mai napig kitart és egyszerűen képtelenség megszámolni, pontosan hány változat is kering a világban. Ráadásul az alapötlet rengeteg más játékra is jótékony hatással volt (például a Populous) és valószínű bármilyen új konzolt vagy más, kijelzővel rendelkező szórakoztatóipari terméket is találnak ki a jövőben, arra biztosan el fog készülni az oroszok csodafegyvere.

Baldur's Gate
Ma már ez kissé mulatságosan vagy talán hihetetlennek hangzik, de 1996-ban még a kutya nem hitte volna, hogy a BioWare képes lesz maradandót alkotni. Abban az évben jelent meg ugyanis első játékuk, az erősen közepes Shattered Steel, egy robotos akciójáték, mely nem aratott túl nagy sikert. Ám szerencsére a fejlesztők már második játékukkal robbantottak, de egyáltalán nem övezte felfokozott várakozás a Baldur's Gate megjelenését. Ám '98-ban szinte berobbant az RPG-k világába a játék a maga remek megoldásaival és a látványos Infinity motorral, mely azután számos más RPG alatt duruzsolt (Planescape Torment, Icewind Dale stb.).



A siker természetesen nem maradt el, ahogy a folytatás sem. A két évvel később bemutatott Baldur's Gate II: Shadows of Amn tovább tökéletesítette az elődben bevezetett megoldásokat és soka, szerint minden idők legjobb RPG-je lett. A BioWare pedig elérte, hogy játékaira milliók várnak és nevük garancia a minőségre és a sikerre.

Sins of a Solar Empire
Talán sokan nem is ismerik a Sins of a Solar Empire címet, pedig a 2008 februárjában megjelent RTS igazi sikerjátéknak számít. Pár hónap alatt félmillió kópia kelt el belőle, pedig a kiadó Stardock nem reklámozta agyon az Ironclad Games termékét, ráadásul 1 millió dollár alatt maradtak az előállítási költségei is. Ennek ellenére végül megtalálta a célközönségét, ráadásul a kritikusok is imádták (jelenleg 87,8%-os átlagon áll az értékelése). Tavaly februárban megjelent hozzá az első letölthető kiegészítő és a pletykák szerint már készül a folytatás is, természetesen már nagyobb felhajtással övezve.



Half-Life
A végére maradt egy igazi sikertörténet. A Valve 1996-ban alakult meg és első játékuknak rögtön egy 3D-s akciójátékot szerettek volna leprogramozni. A csapat el is kezdte a munkát, először megvették a Quake-motort, majd alaposan felturbózták azt. Ezután elkezdődött a kiadókeresés. Ma már talán meglepő, de akkoriban egyetlen kiadó sem foglalkozott komolyabban a Valve játékával. Legtöbbjük túl nagy falatnak gondolta a tervezetet, melyet egy kezdő csapat szerintük nem tud kivitelezni.



Ám a Sierra látott lehetőséget a Half-Lifeban és végül megvették a kiadás jogait - és ezzel fennállásuk legnagyobb sikerét könyvelhették el. Az eredeti tervek szerint az FPS a Quake II-vel egy időben jelent volna meg, ám a csapat elhalasztotta a premiert, hogy átdolgozza a programot. Ez végül jót tett a Half-Lifenak és 1998 novemberében berobbant a piacra a program. Hatása a mai napig kihat a játékvilágra, a Valve pedig még mindig ennek a sikeréből él. Mára azonban kisebb szitokszó lett a Half-Life név, ami a második rész utáni kiegészítőknek köszönhető. A kiadó úgy tervezte, hogy évente adnak ki egy-egy expanziót, ám a harmadik résszel már éveket csúszik a Valve és esély sincs az idei megjelenésre sem.

Mindenesetre az látszik, hogy egy jó játék szinte minden esetben megtalálja az utat a közönséghez és nem kell milliós marketinghadjárattal elhitetni a játékossal, hogy az ő programjuk a legjobb, mert akkor nagy lehet az elvárás, és ebből lehet nagyot bukni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hugh Hefner #115
    a simset dehogynem reklamoztak, meg emlkeszem is a reklamokra...
  • Sanyix #114
    "Jo, 2-3 kulonbozo egyseg vegyitesevel lehet azert rusholni, de nem olyan szinten mint C&C-ben, ahol 20-30 tank mindent vitt :)"

    cnc generals zh-ban is kell vegyíteni :DDDDDD 30 emperor tankot 3 féle extrával :)
    propaganda toweresek szépen széthealelik egymást, revealelnek minden stealth egységet, gattlingosok leszedik a repülőket és a gyalogságot, az alap dupla ágyú meg minden épületet és járművet két lövéssel elintéz... imádnivaló.
  • Molnibalage #113
    Az RTS-ről azért szoktam le, mert a repszimre sem maradt már annyi idő, mint régen. Ahogy írtam valóban vannak olyan RTS-ek, ahol be lehet lassítani. Csak multin melyik ellenfél fogja tűrni ezt? :)

    A SC demókájal játszott, egész kellemes volt.
  • szcsongor #112
    Igazad van, hogy nagy vonalakban minden RTS ugyanarra a semara epul, de azert vannak kulonbsegek. Ha egyebkent szereted a mufajt, de zavar hogy a gep (nyilvan) gyorsabban "klikkel", akkor tenyleg probald ki a Supreme Commandert. Pont az az egyik jo dolog benne, hogy barmikor meg lehet allitani a jatekot, es ezalatt barmilyen parancsot kiadhatsz, raadasul ezek egesz lancolatat. Igy elore megtervezheted, hogy az egyes egysegek mikor mit hajtsanak vegre. Ja es itt nincs rush, nincs "ultimate" egyseg, ami minden ellen jo... Jo, 2-3 kulonbozo egyseg vegyitesevel lehet azert rusholni, de nem olyan szinten mint C&C-ben, ahol 20-30 tank mindent vitt :)
    A repuloszimulatorokat meg nem erdemes mas mufajokkal osszehasonlitani, ez kb olyan szintu vita, mint hogy a narancs vagy az alma a finomabb...
    En is repszimeztem regen FS2004-gyel, meg a Malev Virtual Airlinest is megjartam, de aztan idohiany miatt abbahagytam...
  • ramolito #111
    2. "pontra. Igen, van. Nehéz a felfogásod?..." ez a mondatod rosszulesett Viszont egy szoval sem írtam hogy nem fogtam fol de azt sem montam hogy ez benne is van valameyik játékban hanem: "Mondjuk egy arcade stílusú repulos JÁTÉK TECCENE ahol télleg nem sík a terep és télleg..."
    "Nem is tudom, hogy minek válaszolok, mintha a falnak beszélnék. " esem arrol árulkodik hogy tisztelnéd a másikat vagy akár a véleményét.
    "No offense, de fingod nincs arról, hogy mit vakerálsz." ezt a mondatot is meglehetett volna fogalmazni ugy hogy ne lenézo vagy sérto legyen.

    Jagged Alliance 1-2 és az Unfinished Business számomra ez hiányzik a listábol
  • alien47 #110
    Fiuk, a POSTAL 1-2 kimaradt a felsorolásból, Quake, Duke Nukem, Doom, Carmageddont is érdemes lett volna említeni.

    Puszika
  • Justil #109
    wtf
  • gabee1011 #108
    Hello.
    Kattintsatok már rá.
    Kösszi.
    KATT
  • Tauren1991 #107
    Azért én még betettem volna a Warcraft-ot, Starcraft-ot, és a Diablo-t is.
    Azoknak sem adtak nagyon nagy feneket a híreknek, de a Blizzard mindháromból világ sikert csinált.

    Jó persze a WOW kivétel, mert az agyon reklámozzák, és az nagyon idegesít. XD
  • Molnibalage #106
    Csak a harctéren taktikai szintű és nem stratégiai szintű döntések születnek.