Ötvös Tibor

Újabb Assassin's Creed II információk

A mai napra egy elég rossz hír mellett jutott pár igazán jó is és érdekes módon ezek mindegyike az Assassin's Creed folytatásához fűződik.

Sajnos már korábban bejelentette a Ubisoft, hogy a sikerjáték folytatásának PC-s változata csak 2010. első negyedévében jelenik meg, a konzolos változatok viszont az előre megadott november 20-i napon szépen megjelennek. Jó hír viszont, hogy az egyik internetes oldal összegyűjtötte az olvasói kérdéseket, majd ezeket feltette a játék rendezőjének. Benoit Lambert szerencsére válaszolós kedvében volt, így elég sok újdonságot tudhattunk meg Ezio első kalandjáról. Először is a legfontosabb, hogy vízi harc nem lesz. A csatorna csak, mint búvóhely szolgál majd segítségünkre, de a hajókról simán leránthatjuk magunk mellé a delikvenseket.

A nehézségi szintet ezúttal sem lehet majd beállítani, a játék a karakterünk fejlődésével folyamatosan nehezedik majd. A zavaró játékbeli videókat át lehet ugrani és szerencsére a program ezek után ment majd, így elhalálozás esetén nem kell újra végignézni azokat. Ezio lőfegyverrel is rendelkezik majd, ám ettől nem lesz az egész egy Gears of War utánérzés. A pisztollyal ugyanis csak álló helyzetben lőhetünk, nem lehet körbe-körbe rohangálva szórni az áldást. Ráadásul célzásnál meg kell várni, míg az ellenfélre irányított jel szinte teljesen elvékonyodik és csak ekkor érdemes lőni.


Légi harc szintén nem lesz, de repülni tudunk majd a már látott szerkezettel és közben lerúghatunk pár ellenfelet is. Ezen felül hajókkal és lovaskocsival is száguldozhatunk majd a történet során. Szerencsére ezúttal változnak majd a napszakok is, ám ettől függetlenül bármikor is megyünk egy boltba vásárolni, az nyitva lesz (mint a GTA esetében is). Ezio húsz féle páncélból, több mint harminc fegyverből és tizennégy féle ruhából választhat majd ezen shopokban. De a füstbomba és a már látott méreg is ott lesz a kínálatban. Az Assassin's Creed II összesen több, mint 150 küldetést és közel három órányi mozibetétet tartalmaz majd. A készítők kivették a zászlógyűjtögetést, helyette tollakat szedhetünk össze (összesen 101 darabot).

Ezio külön fegyvert tarthat a bal illetve a jobb kezével, így a készítők szerint egyszerre akár két ellenféllel is végezhet. Újdonság, hogy egy gomb lenyomásával hősünk elkezdi cukkolni ellenfelét, aki így elveszítheti addigi higgadtságát és könnyebben végezhetünk vele. Lambert hozzátette, hogy lesz szex is a játékban, ám ennél bővebben nem nyilatkozhatott a témáról Sajnos a multira vonatkozó kérdésekre sem válaszolhatott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ffxi #1
    COOP legyen :) úgy is az a divat mostanság.