Gyurkity Péter

200 millió dollárba került eddig a WoW

A Blizzard az elemzőknek tartott találkozón elárulta, hogy a játék 2004-es megjelenése óta eddig összesen 200 millió dollárt költöttek a fenntartásra és üzemeltetésre. Ezt néhány hónap bevételéből könnyen fedezik.

Az MMO játékok esetében mindig nagy talány a működési költség és a bevétel alakulása, mivel a legtöbb cég még csak hozzávetőleges adatot sem közöl az előfizetők táborának méretéről, illetve a kiadásokról. Emiatt maguk a rajongók is csak találgatnak, és hiába a több népszerű elemzői oldal, a valószínűsített adatok alapján történő számolás nagyon is félrevezető lehet.

A Blizzard esetében persze jól ismert a 10 milliós szám, hiszen az év elején a cég tájékoztatása szerint ezt is meghaladta az aktív előfizetők száma. A Gamasutra akkori cikke kiemelte, hogy ez a szám nem tartalmazta azokat, akiknek lejárt az előfizetésük, így mindössze azon játékosokat összegezték, akik vagy befizettek egy újabb időszakra, vagy még az eredeti 30 napos időtartamon belül voltak. Egy ilyen óriási tábor mellett nem kétséges, hogy a kiadó óriási bevételre tesz szert, ennek pontos mértékét azonban továbbra sem kötik az orrunkra. A most megjelent információ sem ebben segít, hanem a kiadások felmérésében.

A Kotaku beszámolója szerint a bűvös szám a Blizzard által megrendezett elemzői találkozón hangzott el, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ez a szám pontosan mely költségeket és mely időszakot foglalja magába. A lap az elhangzottak alapján arra következtet, hogy ez a 2004 novemberi megjelenés utáni időszakra vonatkozik, a fejlesztés költségeit tehát nem tartalmazza. Tartalmazza viszont a megjelenés utáni összes kiadást, így a fizetéseket, a szerverköltségeket, valamint a support részleg költségeit, amely részleg egyébként érdekes módon a legnagyobb az összes közül.

A bevételt illetően továbbra is a sötétben tapogatózunk, igaz számos becslés megjelent már erről. Néhány számítás szerint a jelenlegi tábort alapul véve a fenti összeget alig két hónap alatt fedezni tudják, vagyis a 2004 novembere óta eltelt időszakból a fennmaradó hónapok mind tiszta profitot jelentettek a cég számára - nem kérdés, hogy ez elismerést érdemel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #65
    @64 Megmondta a frankót: L60 content nem endgame, per pill le se sz.rja senki se. De már 60-on is vicc kategória volt, 10-15 emberrel verték le ha jól emlékszem T3 cuccban.
    A bossok meghalnak és felélednek példát arra hoztam, hogy ha realitást keresel, akkor játszál valami repülő szimulátorral, mert abban lesz. Ez meg fantasy gáma.
    Amit a boss taktikák alapján írsz, az alapján lövésed sincs a jelenlegi end game contenthez. Vashj, Kael, Archimonde: ezek nem is a legnehezebb bossok, de vagy a taktikájuk 2 A4 oldal, vagy a random faktor akkora, hogy mindig benne van a wipe esélye. Pont a hozzád hasonló casual pistikéknek lesz jó hogy a gear különbségeket eltörli a Lich King. Persze a skill különbségeket nem...
  • hopp #64
    "a, ertelmetlen (ki a rosseb hiszi el, hogy annak bossnak a leolesehez eddig 40 ember kellett,most hirtelen 5 is eleg?ez baromsag)"

    az nem baromság, hogy level 15-ön 5 ember kellett dead mines-hoz, level 60-on meg 1? Onyxiát amúgy 60-on is lenyomták jóval kevesebben mint 40, de teljesen mindegy, a 60-as insták már nem endgame, nagy ívben tojik rájuk az emberek 90%-a. én bwl/epic pvp cuccokban mentem át annó outlandre, és nagyon sokáig semmit nem cseréltem le. volt pár cuccom, ami még karában is rajtam volt. az epic pvp szett is elég sokáig kitartott, azt meg a 2.0-ás patch és a bc release között fél lábon ugrálva is ki lehetett farmolni, mert nevetségesen könnyű volt..

    amúgy mindig jókat mosolygok, mikor emberek elkezdenek nyafogni azon, hogy ez meg az nem reális a wow-ban.. az nem baromság, hogy tűzgolyót lövöldöz a mágus meg feltámasztja a hullát a pap?

    szerintem nagyon jó ötlet volt levenni 25-re a raid méretét, mert 40 emberrel néha nagyon szopás volt raidet vezetni. az meg még jobb ötlet, hogy a wotlk-ban minden raidinstának lesz a 25-ös mellett 10-es verziója is.
  • cateran #63
    Nem erted:) Vegyuk Onyxiat...1 kib..ott sarkany,nem is gyenge..vagy meg jobb: Ragnaros..1 isten basszus (meg ha epp gyenge is) Kellett 40 ember akik vagy levertek vagy nem..most eleg 3-4-5-10....hagyjuk mar (SM nem end game content:))
    De qrva jo hogy az end game gearet veszed alapul..baromi sok pplnek volt meg...hulye vagy? Mintah autoknal a Ferraribol indulnal ki...ja vannak emberek akiknek van..de azert nem ez a jellemzo...elmondom mirol beszelek:
    drop az 1. instabol outlanden:
    Hellreaver
    Binds when picked up
    Two-Hand Polearm
    187 - 281 Damage Speed 3.40
    (68.8 damage per second)
    +30 Strength
    +27 Stamina
    Durability 100 / 100
    Requires Level 60
    Equip: Improves critical strike rating by 25

    Drop AQ40-bol (ami igencsak end game content volt):
    Barb of the Sand Reaver
    Binds when picked up
    Two-Hand Polearm
    225 - 338 Damage Speed 3.70
    (76.1 damage per second)
    +32 Agility
    +31 Stamina
    Durability 120 / 120
    Requires Level 60
    Equip: Increases attack power by 40.
    Magyarul a kezdo gear outlanden,kb egyenerteku-kicsit rosszabb, mint a pre-tbc end raid dropok...ez neked nem nagy ugras?

    Mas: A bossok meghalnak,majd felelednek? Miert,hogy mashogy lehetne megcsinalni? 1x lehet megolni,aztan joccakat?
    Boss taktikak? hagyjuk mar,azert nem kell elajulni....a legtobb boss kb.annyira nehez,mint 1 3szog megrajzolasa (vannak kivetelek persze:D) Raid contentrol beszelek! Plusz a blizz folyamatosan veszi lejjebb a nehezseget,a mazsolak miatt:S Ma mar minden hulye BT-be jar...
  • Komolytalan #62
    Classicban a sámli-pala páros miatt volt nehéz a fightok nehézségének beállítása. Mondjuk tört szerveren gondolom ilyen probléma nincs :-P
  • Komolytalan #61
    40 fős raideket egyszerűen nem lehetett úgy tervezni, hogy oda 40 olyan ember kelljen, akinek 100% teljesítményt kell nyújtania. 3-4-5 ember _mindig_ afk volt, akár boss fightok alatt is, és ezt nem nagyon érezte meg a csapat. 25 fős fightnál már egész más a helyzet, nem nagyon lehet /follow-on instázni.
    Az meg hogy a bossok meghalnak, hogy aztán 1 hét múlva reset hatására feléledjenek - hát ez van. Találj ki más MMO-t, ahol a félistenek mindenkit megölnek, aztán majd nézd meg kinek lesz vele kedve játszani.
  • Komolytalan #60
    Gearek tekintetében akkora ugrás volt, hogy a 60-as T3 meg a 70-es Kara cuccok nagyjából partiban voltak. Ja, persze aki kék-zöldben ment át outlandre, annak ugrás volt az első Outlandi zöld is. Más kérdés hogy ez a gear kiegyenlítés pont az ő érdekükben történt.
    Én 60-on is jártam már egyedül SM-be farmolni, azt meg ki hiszi el, hogy ami régen 5 embert is megfingatott, ahhoz hirtelen 1 is elég? A karakter szint már csak ilyen, L10-en Hogger is kihívás.
    Azt meg hogy elb.szták a hangulatot...olyan játék nincs ami mindenkinek tetszik.
  • Komolytalan #59
    Ja, hát persze, hentelés, majd akkor szólj már ha meg lesz a Hand of Adal címed, akkor már lesz valami közöd az end-game lényegéhez, amit a CS-hez hasonlítasz.
    Ha szerep játékozni akarsz, akkor ne WoW-val játszál. WoW csapatjáték, CS sose jött be, kiskoromban UT-t játszottam inkább helyi hálón, de már kinőttem belőle. WoW lényege az endgame, ami kőkemény szervezés, és csapatjáték: tarts együtt minimum 30 embert, akiknél mások a prioritások, időbeosztás, stb. Fejleszd aki gyenge, törd le az ászok primadonna hajlamait (vívj ki előttük is tiszteletet), teremtsd meg az egész "anyagi" hátterét, és nem utolsósorban dolgozz ki/szabj személyre boss takikákat, és hajtasd végre 25 emberrel. Ehhez képest a CS... inkább nem minősítem.
  • mousee #58
    Amúgy tényleg régi lvl60as rendszer sokkal jobb volt, és hangulatosabb. Volt különbség alli és horda között is (sámli vs pala), és az insták is hangulatabbak voltak (szerintem).

    Nem tud valaki egy jó kis tört szerót, amin sima wow megy? (lvl60max és társai, kevés dc, kevés lagg)
  • hdo #57
    Egyet értek ... ez a másik szempont amit még nem is említettem. 40-ről 25-re csökkent a raid létszám, és egyszerűen abszurd, hogy 25 kapás-kaszás paraszt odamegy egy /fél/istenhez, és leverik. Már MC-t véltem túlzásnak pre-BC időkben, de hogy BC-ben milyen bossok vannak ... pfh ... nonszensz. Archi a legnagyobb poén amikor a gnóm tank pöcköli le a piszkot a patájáról.
  • cateran #56
    Fejlesztehettek volna a jatekot mashogy is,uj instak,uj teruletek,uj stb-k (ertelmesebb skill rendszer)de helyette csinaltak 1 akkora ugrast a gearek es minden tekintetben,hogy
    a, ertelmetlen (ki a rosseb hiszi el, hogy annak bossnak a leolesehez eddig 40 ember kellett,most hirtelen 5 is eleg?ez baromsag)
    b, elbaszta a hangulatot..nem mondom a targyak kicsit furak voltak neha alap wowban (diablo rulez..random abilityk,igy jol mutatott a rugo cuccon a + spirit:D)

    Elmentek nagyon a 6 evesek szintje fele:( kivancsi vagyok a kiegre allitolag visszahozzak az alapjatek hangultat...haaat hiszem ha latom:)
    Amugy HC BF konnyeden lenyomhato,kezdo akarmikent 1-3 ora alatt....aki nem hiszi,jarjon utana:D