Gyurkity Péter

A játékpiac felé kacsingat az Apple

A cég új beadványában védjegyének és márkanevének frissítését kérte az USA-ban, ez pedig utalásokat tartalmaz bizonyos hordozható és asztali játékgépek esetleges megjelenésére.

Az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz február elején eljuttatott beadványban azt kérik az illetékesektől, hogy módosítsák a cég védjegyének leírását. Ez ugyanis a jövőben tartalmazni fogja a hordozható és asztali szórakoztatói eszközökre, játékgépekre és egyéb szórakoztató megoldásokra vonatkozó kitételeket is, amelyek révén elemzők arra számítanak, hogy a vállalat komolyan fontolóra vette belépését a videójátékok és az azokat futtató eszközök, vagyis a konzolok piacára.


Rajongók által készített koncepciórajz

A pletykát tovább erősítette, hogy újabb állásokat hirdettek meg az érdeklődő szakemberek számára, amelyekben kifejezetten játékfejlesztéshez szükséges pozíciókat ajánlanak betöltésre. Egyre több jel mutat arra, hogy mindez nemcsak az iPod-készülékekre megjelenő egyszerűbb játékokhoz kell, hanem a cég vezetésének komoly tervei vannak a konzolok szegmensében is. Egyesek máris arról beszélnek, hogy 2009-ben az Apple is elkészítené saját asztali konzolját, azt azonban érdemes aláhúzni, hogy a beadványban a hordozható megoldásokat részesítik előnyben, ezek a változatok kaptak nagyobb hangsúlyt.

Mindebből azt szűrik le az elemzők, hogy Steve Jobs és kollégái számára a Nintendo DS és a Wii sikere követendő példaként jelenik meg, és mivel a cég helyzetéből kifolyólag jó eséllyel dobnának piacra egy saját hasonló terméket, ezt a lehetőséget nem fogják kihasználatlanul hagyni. Az is előfordulhat, hogy 2010-11 táján, amikor lassan esedékessé válik a jelenlegi konzolgeneráció leváltása (bár a Microsoft és a Sony ezt ma még erősen tagadja), az Apple is beszállna a versenybe, és saját asztali és hordozható termékekkel jelenne meg a piacon. Mindez valószínűleg a Macontosh számítógépek népszerűségét is megdobná és egycsapásra a megszokottnál jóval több játék készülne el a platformra.

Az Apple nem fűzött kommentárt a hírhez, így konkrétumok híján várnunk kell, amíg újabb jel érkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #55
    Csak épp ugye nem mindenhol képfeldolgozás/nyomtatásról van szó!;)
  • VRSDM #54
    istenem. :C

    sorra olvasható hogy gatyi fakom így úgy apple fosás.

    biztos azért használják mindenhol ahol képfeldolgozás/nyomtatásról van szó nem?:CC
  • jasszka #53
    csak engem emlékeztet a kép egy szemetesvödörre??
  • vanclemmons #52
    OFF: "anyuci-apuci áldoz rá :)"
    h a pillanatba képzeled azt, h ilyet írsz, amikor kb annyit tudsz rólam, h 14-18 között vok?! nem mintha közöd lenne hozzá, de "anyuci-apuci" pont olyan neveltetésben részesített, h becsüljem meg a dolgaimat, és ha akarok vmit, azért dolgozzak meg... úh mostfigyeljEJHA saját magam keresem meg azt a pénzt, amit utána elköltök. mégegyszer bocsi, h én apple-re költöm s*ggfej
  • Rena11 #51
    jó ez a fantázia kép a gépről kár hogy vezetékes a joy
  • G_ArchAngel #50
    mondjuk az O2 sincs a helyzet magaslatán, de talán most változik majd a hozzáállásuk...
  • G_ArchAngel #49
    Ne haragudj már, a Windózt a perui kommunista programozói front fejlesztette?
    Hasonlítsd már össze a mindent tartalmazó Vista Pro Aero Bling-Bling Buisness "minden ötletet lenyúlok az OSX-ből" csomag árát a Leopard-éval...

    Meg nézegesd meg, hogy a Vízen túl mennyibe kerül egy Apple termék, akkor majd rájössz, hogy a DELL, HP, Sony, akármi is lehúzza rólad a bőrt...
  • cateran #48
    -Ásít- Kipróbáltam....(mint mondtam angliában élek...) süti volt,klassz volt,aztán maradtam a jó öreg nokiámnál...(Miért? Mert semmi olyat nem mutatott az iphone,ami miatt azonnal szerződést akartam volna kötni valamelyik telefonos céggel....)
    Én nem vagyok apple ellenes,de szerintem (is)sokkal nagyobb a hypeja, mint a lángja....
  • cloud.strife #47
    Hát gyerekek, nemsemmik vagytok. LOL

    (az aláírásomat nemér elolvasni :)
  • Major #46
    OFF: "...az meg már ne a mi hibánk legyen, h áldozunk rá kicsit több pénzt." -> Inkább fogalmazzunk úgy hogy anyuci-apuci áldoz rá :)
    //-> Életkor: 14-18 között//

    Sokak éjjel-nappal dolgoznak és nem nagyon telik almára :)
    De, nem azt mondom, hogy akinek van pénze rá ne vegye meg, csak nyugodtan.
    De, azért senkit se vigyen el egy márkához való elkötelezettsége/szeretete, olyan irányaba, hogy egy mesterséges homályba burkolva magát nem ismeri és nem akarja megismerni/elfogodani más cégek jobb ár/érték arányú termékeit.