SG.hu·

A játékjavítások és -csalások egyharmada fertőzött

Felhasználók milliói töltenek le javításokat és csalásokat a különböző játékokhoz, e programok közül azonban sokban kártevők bújnak meg.

A G DATA biztonsági cég szerint minden eddiginél jobban oda kell figyelniük a játékosoknak a hibajavítások, frissítések, csalások és hasonló kiegészítők letöltésekor, ugyanis azok jelentős részében van valamilyen kártevő. "Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy a játékpiac is az online bűnözők látókörébe került. Az általunk elemzett exe-fájlok fele, és a zip-, illetve rar-fájlok egyharmada volt fertőzött" - jelentette ki Ralf Benzmüller, a G DATA Security Labs vezetője.

A szakemberek a Games Convention kiállítás előtt vizsgáltak meg több mint ezer, a fájlcserélő hálózatokban elérhető és a húsz legnépszerűbb programhoz tartozó fájlt. "A kiberbűnözőknek a játékosokkal könnyű dolguk van, hiszen sokan a zökkenőmentes online kapcsolódásuk miatt elővigyázatlanok és kikapcsolják a tűzfalukat, illetve a vírusirtójukat. Ezzel azonban azt kockáztatják, hogy nagyon rövid időn belül egy másik nagyobb online közösség, a kiberbűnözők világának tagjai, jobban mondva áldozatai lesznek " - tette hozzá a G DATA munkatársa.

Benzmüller szerint a lopott hitel- és bankkártya-információk kereskedelméhez hasonló piac már ezen a területen is jól megfigyelhető. Az érdeklődők a játékosok adataival üzletelnek, egy jó online játékos felhasználói neve és jelszava akár tíz dollárt is megér. Összehasonlításul: egyetlen hitelkártya adatait tartalmazó csomag ára 5 dollár.

Fontos lenne, hogy a biztonsági cégek reagáljanak a problémára. A G DATA persze a felhívással együtt egyben megragadta az alkalmat saját termékei reklámozására is, hiszen nem véletlenül a Games Convention ideje alatt jelentetik meg az integrált játékmódot tartalmazó InternetSecurity 2008 és a TotalCare 2008 nevű szoftvereit. Ezekben a beépített tűzfal automatára állítja magát ha észleli, hogy a felhasználó egy online játékhoz csatlakozik és minden szükséges hibajavítást letölt. Ezenkívül teszteli a biztonságot és megfelelő beállításokat végez el. Utóbbiakat állandóan frissítik és a húsz éppen legnépszerűbb játékhoz igazítják.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© C4ine2007. 08. 28.. 16:19||#16
Amíg a rendszermappák tiszták, és nincs számomra ismeretlen futó service, vagy process, addig kétlem, hogy bármi is futkorászna a gépemen amirõl nem tudok.
© tothzozo2007. 08. 27.. 19:59||#15
Az a baj, hogy lehet ilyen szarokat összeszedni, csak nem tudtok róla mert hibákat nem okoz, csak lenyúlja az adataidat.
Amúgy én is tûzfal nélkül totlom pl. a CoD-ot mert tûzfallal botrány.
© Randal2007. 08. 27.. 19:39||#14
Nekem a NOD32 az Everest poker.exe-t nem akarja leszedni. Visít mint a fene és hiába lövöm ki, akkor se jön le.
Viszont ha zippelve van és úgy telepítem azt már engedélyezi. Ki érti ezt?😛
© dara2007. 08. 27.. 19:09||#13
Lévén a felsoroltak csak eredti játékra mennek fel, mindegy.
© C4ine2007. 08. 27.. 13:46||#12
Érdekes... Nekem eddig kb. csak akkor lett vírusos a gépem, ha egy "virus.exe" nevû filet, a vírusirtó állandó víjogása mellett, felerõszakoltam a gépemre. Azt meg meg is érdemlem 😄 Firefox+AdblockPlus+Noscript egy Avast home editionnal megtámogatva a tracking cookie-n kívül mindent kicsinált eddig(3-4év), egy cucc kivételével, amit miután megírtam az Avastnak, 1 nap alatt be is került a vírusadatbázisba. Összköltség: 0$ Mellesleg töréseket meg szintén "trusted source"-ból kell beszerezni. Ó játékmásolásvilág... Szóval ha nem vagy debil nem lesz vírusod. Ennyi.
© var2007. 08. 27.. 13:25||#11
mármint h vírusokat írnak az irtó cégek, így õk elsõre tudnak ellenszert is 😄
© var2007. 08. 27.. 13:24||#10
pontosan, de ezt tudják sokan
© koschwarz2007. 08. 27.. 11:28||#9
ez pont olyan mint amikor egy tudóscsoport "komoly" vizsgálatok alapján kijelenti hogy a coca-cola jó a rák ellen.

a tudóscsoportot meg véletlenül a coc-cola company támogatta.

én azon sem lepõdnék meg, ha a vírusirtó programot gyártó cégeg írnák a vírusokat. egyáltalán nem lepõdnék meg. mesterséges piacteremtés.

<#ticking>
© Sanyix2007. 08. 27.. 00:33||#8
Ingyé olyan szar fos helyekrõl mint a filefront, ahonnan sokszor 10kbyte/seccel jön az anyag, mert olyan leterhelt szar rendszerekrõl lehet szedni, amiktõl ennyi tellik. p2p legalább gyors.
© cateran2007. 08. 26.. 21:37||#7
Most te nem tudsz olvasni vagy én látom rosszul?:"A játékjavítások és -csalások egyharmada fertõzött","a játékosoknak a hibajavítások, frissítések, csalások és hasonló kiegészítõk letöltésekor"

Azaz IS....