Gyurkity Péter

Készül a PS3 és az Xbox 360 új változata

Elsősorban a gyártási költségek lefaragását reméli a Microsoft és a Sony a 65 nanométeres gyártástechnológia bevezetésétől, hiszen jelenleg mindkét termék előállítása veszteséges.

A DigiTimes összeállításából kiderül, hogy mindkét vállalat tervezi a csíkszélesség csökkentését, összhangban az Intel és az AMD hasonló lépéseivel. Az elsődleges cél azonban itt a gyártási költségek leszorítása, mivel jelenleg sem a PlayStation 3, sem az Xbox 360 nem nyereséges, az előállítással járó kiadások meghaladják a kereskedelmi árat. A fordulópont idén érkezhet el, ez azonban még várat magára.

A lap az iSuppli kutatócég adataira hivatkozva állítja, hogy a költségek még mindig túlságosan magasak, ezért is igyekeznek a 65 nanométeres csíkszélesség bevezetésével. A két PS3 - a 20, illetve 60 GB-os - modell esetében 306 és 241 dollárral haladja meg a költség az értékesítésből befolyó összeget, míg az Xbox 360 prémium változata a becslés szerint 525 dollárba kerül, miközben a boltokban mindössze 399 dollárért talál gazdára. A szoftvercég abban reménykedik, hogy idén fordul a kocka és végre profitot látnak majd a konzolok eladásából, míg a Sony esetében ez még odébb van.



A költségek csökkentésében elengedhetetlen az alacsonyabb csíkszélesség és az ezzel járó előnyök kihasználása. A Sony befektetői találkozóján elhangzott, hogy a processzor mérete mintegy 40 százalékkal zsugorodhat össze a 90 nanométeres változathoz képest, emellett pedig további költségeket faraghatnak le az egyéb alkatrészeken. A Microsoft eközben arra számít, hogy idén három fontos komponens - a processzor, az északi híd, valamint a grafikus chip - költségét 30-40 százalékkal tudják majd csökkenteni a 65 nanométeres gyártástechnológia bevezetésével.

Arról egyelőre nincs szó, hogy mindez a kereskedelmi árak csökkenését eredményezné, a gyártók egyelőre azt várják, hogy végre nyereséget termeljenek. A PS3 debütálása Európában március 23-án esedékes, addigra valószínűleg még nem készülnek el az új változatokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • endrúdí #36
    Persze, hogy az új cuccra fejlesztenek. Amigára sem jön ki már semmi sem pedíg enterprisera :D
  • vigeza #35
    Gyerekek az az érzésem hogy az Xbox a Dreamcast sorsára fog jutni már nem jőn ki játék csak a 360-ra na ez a különbség a Sony meg a Microsoft között hogy mig a Sony még a Playstation 1 re is még mindig ad ki játékot a kettőről meg a Ps play -ról nem is beszélve addig a Microsoft még az elöző konzoljáról sem tud gondoskodni.
    Nagyon csalodtam bennük és bármennyire Xbox párti vagyok a következő konzolom már biztos hogy nem Xbox lessz!!!
    Ezek a játékok jőnnek ki a közeljövöben 360-ra
    Ghost Recon: Advanced War Fighter 2
    Guitar Hero II with Guitar
    Halo 3 Legendary Edition with Halo Spartan Mjolnir Mark VI Helmet!
    Def Jam Icon with Bonus!
    Halo 3
    Halo 3 Collector's Edition
    Forza Motorsport 2 with Bonus!
    Battlefield: Bad Company
    Mass Effect
    Armored Core 4
    Indiana Jones
    Huxley
    Assassins Creed
    Grand Theft Auto IV
    Star Wars: The Force Unleashed
    TMNT: Teenage Mutant Ninja Turtles with Bonus!
    NCAA Football 2008
    Spider-Man 3
    2 Days to Vegas
    Virtua Tennis 3
    Madden NFL 2008
    Monster Madness: Battle for Suburbia
    BioShock
    Dog Tag
    Mobile Ops: The One Year War
    Blue Dragon
    GTR
    Command & Conquer 3: Tiberium Wars
    Earth Defense Force 2017
    NASCAR 08
    Two Worlds
    Golden Axe
    Tenchu Z
    Tetris Evolution
    Army of Two
    Dark Sector
    Frontlines: Fuel of War
    Rapala Trophies
    Vampire Rain
    Age of Conan: Hyborian Adventures
    All Pro Football 2K8
    BlackSite: Area 51
    Brothers in Arms: Hell's Highway
    Burnout 5
    Lost Odyssey
    Haze
    Medal of Honor: Airborne
    Too Human: Part 1
    Virtua Fighter 5
    Dance Dance Revolution: Universe
    Stranglehold
    Alan Wake
    Culdcept Saga
    Hour of Victory
    Kane & Lynch: Dead Men
    Mercenaries 2: World in Flames
    Rogue Warrior
    Blazing Angels Secret Missions
    Meet the Robinsons
    Metronome
    Pirates of the Carribean: At World's End
    Possession
    SEGA Rally Revo
    ShadowClan
    SKATE
    Stuntman: Ignition
    The Club
    The Outsider
    Bladestorm: The Hundred Years' War
    CMR '07
    Fatal Inertia
    Harry Potter and the Order of the Phoenix
    Hellboy
    Juiced 2: Hot Import Nights
    Ratatoulie
    Shrek the 3rd
    The Precursors
    Theseis
    Urban Mysteries
    World Championship Poker: Featuring Howard Lederer

    És kapaszkodjatok meg Xbox-re SEMMI!!!
    Ugy hogy aki Xbox 360 ra szánja magát az kb 3 évre készülhet amig ki nem jőn egy újabb Xbox változat és akkor a 360 megy a sülyesztőbe :-D
  • GVG #34
    veszteséges???
    ez akkora üzleti kamuszöveg mint a ház...
    nehogy már sajnáljam őket...de te se
  • kvp #33
    "sztem 1 100ft-s audiokábel hiánya, és egy jókis másolásvédelem nem éri meg 1általán"

    Csak hdcp nelkul semmi kulonbseg nem lesz a hddvd es a sima dvd kozott. Akinek nincs otthon hdtv-je annak mindegy. Aki amugy is kidobja a konzoljat mire lesznek vedett filmek es vesz ujat annak is mindegy. Aki viszont hd-s monitoron akarja nezni a filmeket es a jatekokat, annak nem mindegy. Ha van hdmi csatolo akkor az uj jatekok is johetnek 1080p-ben 720p helyett. Az analog hd kimenetet elobb-utobb le kell tiltania a microsoft-nak mert kulonben nem fognak menni a gepen az uj hd-s filmek. (a studiok letiltjak a konzolt)

    Az xbox360 pedig nyereseges. Az uj hdmi-s, nagyobb merevlemezes, esetleg belso hd olvasos egysegek lesznek megint vesztesegesek. (egy ideig)
  • Sanyix #32
    Ugye tudod hogy HDMI= másolásvédett HD, audioval
    és DVI = nem másolásvédett HD, külön audio kábellel
    Végülis DVI kép= HDMI kép, sőt elvileg pont ugyanúgy műxik a képátvitel része.
    sztem 1 100ft-s audiokábel hiánya, és egy jókis másolásvédelem nem éri meg 1általán :)

    1ébként a gép zajforrása a fospunepa gagyi zörgős hűtőventik (nagyjából hűtőborda nélkül) amiket a kcsg videokártyagyártók pakolásznak a kártyáikra.
  • muerte2 #31
    a halkabb DVDmeghajtó már megoldódott az új Benq drájvokkal.
  • bwoay #30
    de a 65 nm-es procitól még nem lesz halkabb a DVD-ROM.
    és az az igazi zajforrás.
  • Yfel #29
    En kifejezetten orulok a hirnek (ha nem is uj hir)

    Nekem spec mindket konzol tetszik. A PS3-ra meg kell egy ideig varni, hogy a fejlesztok megtanuljanak ra rendesen programozni es finomitsanak a grafikan.

    Eddig X360-at is azert nem vettem, mert tul hangos volt. Remelhetoleg a 65nm-es processzorok lehetove teszik a lassabb es halkabb hutest a gepben.

    Amint "lehalkitjak" (es raknak ra egy HDMI csatlakozot) veszek egyet.

    Y
  • dez #28
    "ez tény: minden eladott példányon vagy 300 dolcsit bukik."

    Nem, ez egyátalán nem tény, még csak nem is hivatalos adat. Ez egyes elemzők becslése, miközben más elemzők meg többszáz dollárral többre vagy kevesebbre hozzák ki... Azaz kicsit nagy a hibaráta... (Ekkora hibarátába akár még az is belefér, hogy nem is vesztséges, csak 0-szaldós.)

    Az sem tény, hogy az x360 már 100 dolcsival nyereséges. Ez is csak becslés.
  • muerte2 #27
    Minap olvastam egy cikket a Billyfiúval, ahol azt nyilatkozta hogy a BOX360 árát most nem kell hogy csökkentsék, mert a piac nem követeli meg tőlük. Hmm Majd megindul a nagy erseny leejtik az árat 80-100dollárral.