Driv3r akciófilmet készíttett az Atari

Az Atari bejelentette, hogy a Ridley Scott Associates (RSA) jelenleg már az utómunkálatain dolgozik egy rövid akció filmnek, melyet a Driv3r inspirált.

Az Atari tájékoztatása szerint az említett film egy három perces élő akció jelenetet dolgoz fel a hamarosan megjelenő Driv3r alapján. Ez még csak az első epizódja egy három részes rövidfilm sorozatnak, a címe pedig Run the Gauntlet. Az első rész január 23-tól lesz elérhető a nemrég útjára indított hivatalos Driv3r weboldalon, majd a második és harmadik rész valamikor március folyamán várható ugyanott.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

"A Driv3r egy egyedi érték, és egy olyasfajta marketinget akarunk, ami egyezik a játék fő irányvonalával. Mióta tartalmában Hollywood és az interaktív szórakoztatás egyre jobban és jobban összefonódik, azóta természetes az a folyamat, hogy kiterjesztjük a kapcsolatokat a marketing és a promóció érdekében." - mondta Wim Stocks, az Atari marketing igazgatója.

"Az RSA különleges tehetségével és tapasztalatával tudjuk, hogy egy kirobbanó sikerű filmet kapunk, ami úgy fogja növelni a Driv3r népszerűségét, mint ahogy a BMWFilms a BMW sikerét növeli."

A Driv3r fejlesztési munkálatai egyébként az Atari méregkeverő műhelyeiben már az utolsó fázisban vannak és előreláthatóan márciusban megjelenik PS2-re és Xbox-ra, amit a PC verzió is hamarosan követ. További információkat a korábbi híreinkben találtok a játékról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pempő #4
    LOÁL, a siker link az sg-re mutat :D
  • Runo #2
    A GTA sorozatnak is jó reklám egy régebbi hír, miszerint perelik őket :D

    Bár asszem a GTA3 elég sok eladási rekordot megdöntött :p