A Sony nagy elánnal jelentette be a Shadow of the Beast feltámasztását, azonban jobb lett volna, ha ezt nem teszik.

Őszintén meg kell vallanom, hogy nagyon nagy érdeklődéssel vártam a Sony által már tavaly bejelentett Shadow of the Beast feltámasztását, hiszen az 1989-es klasszikus, amit még az akkoriban remek programokat készítő Psygnosis alkotott, gyerekkorom nagy kedvence volt (főleg a második rész). Éppen ezért sokkal megengedőbb akartam lenni a címmel, de nem ment. A játék minden pillanatáról süt ugyanis a középszerűség. De ne szaladjunk ennyire előre.

A sztori szerint Aarbron-t még kisbabaként mágikus erőkkel bírt, melyet kihasznált a gonosz Maletoth és így egy agyatlan démonharcossá változtatta. Azonban amikor új küldetésénél ismét meg kell gyilkolnia egy hozzá hasonló kisbabát, megöli annak emberi őrét is. Egy férfit, akiről kiderül, hogy a saját apja volt. Ez nagyon feldühíti "hősünket" és elindul, hogy megbosszulja saját gyerekkorát és az általa okozott károkat.

A Shadow of the Beast a megszokott két-dimenziós platformer játékmenetet kínálja, amivel nem is lenne gond, csak sajnos számos ponton változtattak a kultikus programhoz képest és ezek nem minden esetben váltak előnyére a játéknak. A fejlesztő Heavy Spectrum próbálta látványossá tenni a játékot és ezért beáldozták a folyamatos és élvezetes játékmenetet. A legjobb példa erre, hogy számos alkalommal azért haltam meg, mert éppen a mozgási animációt próbálta kivitelezni a karakterem, míg a gép simán megütött párszor.



Ennél is borzasztóbb, hogy nem minden esetben reagál jól a gombnyomásokra a harcosunk. Például nagyon izgulhatunk minden egyes platform szélén, hogy Aarbron valóban elugrik onnan vagy csak simán belezuhanunk a semmibe. Így pedig, mivel a legtöbb titkos helyet ugrálva lehet megközelíteni, nem nagyon leszünk tisztában a történet alakulásával, hiszen az ilyen titokszobákban vannak elrejtve utalások a sztori alakulására illetve a múltunkra. Azt pedig már nem is említem, hogy az egyik szakaszon majdnem egy órát ragadtam be, mert nem tudtam eljutni egy fontos, a továbbjutáshoz elengedhetetlen tárgyhoz.

Azonban még így is 4 óra alatt letudtam a címet (az egy órás beragadással együtt), de őszintén megmondva nem hagyott bennem maradandó emléket. Óriási csalódás és ezek után nagyon szeretném, ha a Sony inkább lemondana a további Psygnosis klasszikusok feldolgozásáról. Vagy ha mégis úgy dönt, hogy az Ecstatica, a Lemmings vagy a The Second Samurai címekkel fut egy kört, akkor jobb csapatot keressen a munkára.