Berta Sándor

Saját operációs rendszerében bízik a Samsung

A Samsung szeretné a készülékeit felhasználóbaráttá tenni. Mindezt egy új operációs rendszer segítségével valósítaná meg, ami okostelefonokon, televíziókon és más eszközökön egyaránt zökkenőmentesen működne.

"Tény, hogy az okostévéket nem lehet annyira intuitív módon kezelni, mint egy okostelefont, hiszen a felhasználóknak távirányítóval kell vezérelniük a készülékeket. Ez pedig - az olyan új dolgok, mint a gesztusvezérlés ellenére - még mindig kényelmetlen a felhasználóknak. Az Amerikai Egyesült Államokban és Dél-Koreában az emberek több mint 60 százaléka használja az okostévés funkciókat. Régen elég volt bekapcsolni a televíziót és ennyi, de ma már el kell magyarázni az új eszközök előnyeit. Napjainkban már nem elég kiállítanunk egy televíziót, amin szép videók jelennek meg, sokkal inkább személyesen kell meggyőznünk az ügyfeleket. Éppn ezért a helyszíni tanácsadásba fektetünk be és szeretnénk, ha az üzleteinkben nagyobb felület jutna a Smart Stores részlegnek. Emellett még több és még jobb tartalomra és alkalmazásra van szükség ahhoz, hogy meggyőzzük az embereket. A tartalmak elkészítése pillanatnyilag nem tartozik az üzleti modellünkhöz, szívesebben kooperálunk a tartalomszolgáltatókkal" - jelentette ki Boo-Keun Yoon, a Samsung fogyasztói részlegének vezetője.

Az üzletember elmondta, hogy a televíziók piacán vezető pozícióban vannak és ezt saját szoftverek, illetve innovációk segítségével érték el. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a Tizen miként alkalmazható minden termékükön. A Tizen az okostelefonokon, a televíziókon és a háztartási berendezéseken egyaránt megjelenhet, ezáltal egy olyan ökorendszert hoznak létre, amelyben minden Samsung-készüléket összeköthetnek egymással. Az operációs rendszer a televíziókon jövőre elérhető lesz.

Boo-Keun-Yoon kiemelte: az Ultra HD esetében ugyanaz a helyzet, mint egykor a Full HD-nél volt, egy tipikus: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás kérdés. A szabványt elfogadták, de a televízióadók csak akkor fognak a 4K műsorsugárzással foglalkozni, ha elegendő kompatibilis termék lesz piacon. A 3D technika jelenleg stagnál, mivel nem igazán praktikus, hiszen az embereknek szemüveget kell hordaniuk, azt pedig nem szeretnének. De szerinte a 3D nem halott és alapfunkció marad minden tévéjük esetében, és persze a szemüveg nélküli 3D-technikán is dolgoznak. Az Apple, a Google vagy a Microsoft platformjaitól, beltéri egységeitől és kiegészítő eszközeitől nem tartanak, mivel azok végeredményben csak a televíziókhoz csatlakoznak, a nappaliban pedig cége modelljei állnak, amivel komoly előnyre tettek szert.


Okostelefonról irányítható mosógép beépített Wi-Fi-vel

"Sokan a háztartási munkát unalmasnak tartják. Mi azt akarjuk, hogy a mosógépünk üzemeltetése jó hangulatban, s olyan egyszerűen és praktikusan történjen, amennyire csak lehetséges. Ehhez hozzájárulhat az okostelefonon keresztüli vezérlés, ami Dél-Koreában és az Amerikai Egyesült Államokban már sikeres. Ugyan lehetnek még regionális eltérések, de minél jobb lesz a technika, annál többen fogják használni. Hisszük, hogy gyártóként vezető helyre kerülhetünk az otthoni hálózatok területén" - szögezte le végül a vezérigazgató.

A Samsung február végén megerősítette, hogy nyugdíjba küldik a Bada platformot, ennek fontosabb funkcióit a Tizen őrzi majd meg. Az már augusztusban ismertté vált, hogy az operációs rendszer nem csupán az okostelefonokhoz és a tábla PC-khez lesz elérhető, hanem azt szeretné, ha a platform számos eszközt és felhasználási területet támogatna. A Tizen fejlesztése egyébként csúszik. A Samsung azért nem siet a szoftver elkészítésével, mert annak megjelenése hátrányosan befolyásolná a jelenlegi pozícióit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • InfoCsill #55
    Sajnos te tudod pontatlanul. Az Android linux kernelre épül bár (és teszem hozzá mindig jó elavult kernelre az aktuális linux kernelhez képest), de az Android nem linux operációs rendszer! Ebből a szempontból az Android egy érdekes "torzszülött". Linux operációs rendszer az, ami a linux kernel mellett tartalmazza a GNU Libary-t és linux API-t. Az Android ezeket sajnos már nem tartalmazza, így nem linux operációs rendszer! Pusztán egy olyan operációs rendszer, ami a linux kernelére épül, ez önmagában viszont nem jelent semmit.
    Az Ubuntus telefonok és a Tizen telefonok viszont tartalmazzák a GNU Libary-t és linux API-t is. Pl az Ubuntus telefonomon ugyanúgy működik natívban a bash shell mint az asztali gépemen, az Android mégis hogy lenne képes ilyenre? Érted már?
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2016.06.04. 23:38:29
  • MsUser #54
    Úgy jár mint a Sony addig-addig erőlteti a saját különálló fejlesztéseit hogy drága és különc lesz kompatibilitás nélkül!
    És valjuk be mindenki szereti az olcsón elérhető mindennel kompatibilis eszközöket és alkalmazásokat "ez az Android" most már több gyártó is forgalmaz jó telefont 30-50000.-Ft kategóriában!
  • Papichulo #53
    Ezt nem neked kell programozni, magától automatikusan megoldja a runtime.

    Csak annyit akartam mondani, hogy a gabrage collection es ARC mellett ma mar nem olyan nagy szenvedes a memoria es objektumkezeles.

    A sok fasz nem is tud róla hogy .net-es programot futtat

    Ez inkabb az emberek tudatlansagara vezetheto vissza. Aki kicsit is ert hozza, tudja, hogy mi a .net. Az MS sohasem akarta ezt "titokban" tartani.

    de az android még is csak linux, mert egyszerűen az. Linux kernel van rajta.

    Tudom, hogy linux kernelt hasznal, de nem azok miatt linux, mint kvp allitotta. Az o kriteriumai alapjan az iOS is linux lenne.
  • sanyicks #52
    de az android még is csak linux, mert egyszerűen az. Linux kernel van rajta. Ha nem hiszed, akkor uname a terminálban...
  • sanyicks #51
    "garbage collection..."

    Ezt nem neked kell programozni, magától automatikusan megoldja a runtime. Ne csak olvass, ÉRTELMEZZ.

    "Nehez lenne titokban tartani :)" dehogynem. A microsoftnak sikerült. A sok fasz nem is tud róla hogy .net-es programot futtat(vagy ha tudja is, azt hiszi hogy a .net az olyan lib szerűség mint a directx, vagy a visualc libek), mert mint írtam a runtime alapból jár az os-hez, és a futtatható is exe az egybites meg csak ennyit lát. Javanál meglátja hogy jar, vagy telepítsen jre-t és rögtön "FÚJJSZAR java".
  • teccikérteni #50
    Asszem már vannak egyéb megoldások is crossplatform fejlesztésre. Ha jól rémlik, talán a Unity-t láttam már több játéknál is Android-on (de lehet hogy valami más volt).
  • Papichulo #49
    a legtobb android-os jatek valojaban sima c-ben van megirva?

    C, nem C++? Forras?

    Tehat a futo programok mar nem tartalmaznak java-t.

    Mivel egy ARM CPU keptelen lenne a JAVA-t ertelmezni, ezert nem is ertem, hogyan gondolhattad, hogy ez barhogy mashogy tudna rajta futni, mint gepi kodban.

    ha a gui-bol kimegy az ember shell-be, akkor megtalalja a legtobb kedvelt parancssoros programjat is

    iOS-en is.

    Ugyanigy lehet x11-et is rakni ra

    iOS-re is.

    ha nagyon erolteti az ember akkor egy komplett windows-t is el lehet inditani emulatorban

    iOS-en is.

    Egyebkent az android annyira linux...

    ...es a fentebbi hasonlosagok ellenere megsem linux az iOS... hanem UNIX.

    Tobbek kozott ezert raktak jopar smartkartyara java-t, koztuk eletkritikus rendszerekbe is

    pl?

    Persze amig nemely eletkritikus korhazi muszeren meg windows van, addig ez nem olyan nagy teljesitmeny.

    Az RN legtobb korszeru egysegen is Windows fut... es egy SSBN-nel keves mission critical-abb kornyezet van.
  • kvp #48
    Az ugye tiszta mindenkinek, hogy a legtobb android-os jatek valojaban sima c-ben van megirva? Foleg azok amikbol van android-os es ios-es verzio is. A fejlesztok jellemzoen nem szeretnek mindent ketszer megirni, ezert altalaban c/c++-ban dolgoznak, mert az kozos a ket rendszer kozott. Az ios gui-jat objective c-ben, mig az anrdoid gui-jat ndk-n keresztul vagy java-ban lehet elerni, de a jatekok peldaul hiresen nem hasznaljak a gyari gui-t, hanem van sajatjuk, raadasul az is tobbnyire opengl-ben, mert az viszont mindket rendszeren megy.

    A legtobb 'androidos' programhiba is jellemzoen az android alatt futtatott portolt c/c++-os kodok baja. Mind ahogy maga az android gui is c/c++-ban van megirva, csak van hozza egy java-s api (is). Nagyon keves kod keszul java-ban es azok is jellemzoen a nem tejlesitmenykritikus kodok, amiket egyebkent a google fejlesztoi kornyezete lefordit dalvik vm byte kodra, amit a beepiett jit a betolteskor lefordit nativ arm-os vagy x86-os kodra. Tehat a futo programok mar nem tartalmaznak java-t. Ezert a trukkert is perelte tobbek kozott a sun a google-t.

    Egyebkent az android annyira linux, hogy ha a gui-bol kimegy az ember shell-be, akkor megtalalja a legtobb kedvelt parancssoros programjat is, amiket igazabol a legtobb ember nem hasznal soha az eletben, de azert rajta van az osszes telefonon. Ugyanigy lehet x11-et is rakni ra es onnantol az osszes linux-os desktop-os program is mukodik akar egy telefonon is. Alapbol csak azert nem rakjak fel, mert a legtobb embernek nincs erre szuksege. Viszont ha valaki ugyes, akkor a windows-os programjait is tudja futtatni android alatt vagy ha nagyon erolteti az ember akkor egy komplett windows-t is el lehet inditani emulatorban, mindezt akar egy olcsobb telefonon is.

    "A VM-es nyelveknek is megvan a helyuk, de peldaul mission vagy performance critical alkalmazasokra alkalmatlanok."

    Tobbek kozott ezert raktak jopar smartkartyara java-t, koztuk eletkritikus rendszerekbe is. Persze amig nemely eletkritikus korhazi muszeren meg windows van, addig ez nem olyan nagy teljesitmeny.
  • teccikérteni #47
    "A VM-es nyelveknek is megvan a helyuk, de peldaul mission vagy performance critical alkalmazasokra alkalmatlanok."

    Ebben van igazság, viszont olyat pl. lehet csinálni, hogy a grafikához opengl-t használsz, ami szerintem java-val sem sokkal lassabb, mint c++-szal (ugyanazokat a függvényeket kell hívogatni, csak a szintaxis más kicsit).
  • Papichulo #46
    Az eredeti felvetés ez: "Kerdezz meg egy igazi linux gurut mennyi koze van az androidnak a linuxhoz"

    Ez nem volt benne az altalad hivatkozott postban, innen a felreertes. En ebbol indultam ki: "Az alap mit sem ér addig, ameddig fur tajta egy virtuál gép ami JAVAT futtat. inenntől java minden."

    Es hacsak nem akarsz sajat magad egy GUI-t irni openGL-ben, akkor valoban a JAVA VM-re kell tamaszkodnod, ahogy a fenti idezet is mondja. Reszemrol szimpatikusabb az iOS fele megkozelites, ahol minden native.