Gyurkity Péter

Samsung okosóra és Note III az IFA alatt

Félig-meddig házon belüli, ám a cég szempontjából mindenképpen hazai források szerint az okosóra és a Note harmadik változata is bemutatkozik szeptember elején.

A Galaxy márkanév alatt készülő és bemutatandó okosóra (smartwatch) várható megjelenéséről már több alkalommal beszámoltak magukat jól értesültként aposztrofáló hírforrások, ám most a cég egyik vezetője erősítette meg, hogy erre valóban sor kerül majd a berlini IFA alatt.

A koreai lapnak adott interjúban azt olvashatjuk, hogy a Galaxy Gear és a Galaxy Note III egyaránt látható lesz a szeptember elején esedékes kiállításon, ám a mobil üzletágért felelős alelnök hozzátette, hogy a sokat emlegetett "viselhető eszköz" nem különálló fejlesztésként, hanem egy okostelefonos kiegészítőként lesz majd elérhető. További részleteket sem erről, sem pedig a phablet megoldásról nem árult el, ám időközben egy olasz portálon több kép is felbukkant, így közelebbről is megtekinthetjük a Note III előlapját.


Ezzel csaknem egy időben egy másik dél-koreai lap is megosztotta legfrissebb információit a nagyközönséggel, így néhány nappal a bemutató előtt további adatokat ismerhetünk meg. Azt állítják többek között, hogy a Galaxy Note III egy frissített kamerával jelenik majd meg, amelynek segítségével 4K, vagyis Ultra High Definition (3840 x 2160 pixel) felbontású videókat készíthetünk, amitől a cég nyilván azt reméli, hogy még többen szánják el magukat a váltásra, és ezt kiegészítendő, egy Ultra HD Samsung tévét is beszereznek majd, hogy nagyobb méretben élvezzék a kristálytiszta videókat.

A korábban emlegetett három eltérő telefonról nem szól a hír, ám szó esik benne az eddig 16 bites hangzás 24 bitre történő felsrófolásáról, így az LG G2-hez hasonlóan itt is jobb minőségben hallgathatunk majd zenei tartalmakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KopaszIsten #8
    Van egy tippem, hogy te egyszerűbb vagy nálam, de ezt most hagyjuk. ;) Én nem basztatásnak írtam amit írtam. Nem is annyira neked írtam, csak a te írásod hozta fel bennem ezeket a gondolatokat.
    Még hogy nincs véleményem. Láthattad, hogy van, hisz leírtam. Aztán abba is belekötsz, hogy hasonló témájú cikknél írok hasonló gondolatokat. Nem kellene neked düh-terápiára járnod? :D
    És végül, tudom hogy nem fényképezésről írtál, én viszont egyaránt írtam a fényképezésre és kamerázásra.
    Jó napot!

    Elterelted a szót a lényegről. A lényeg, hogy sokan (nyilván nem te:)) csak azt értik, hogy "MP" (na jó, néhányan még azt sem), és nem értik, hogy ha nincs mögötte normális technika, akkor az csak annyit tesz, hogy kis paca helyett immár nagy pacákat tud készíteni... (bocs a sarkításért) (és nem azt mondom ezzel, hogy minden telefon kamerája szar, vagy hogy egyáltalán rosszak lennének...)
  • Tetsuo #7
    UHD videózásról volt szó (legalábbis nálam), nem fényképezésrol. Ha megfelel a mobil minosége, akkor természetesen ne vegyél plusz gépet.
  • scagnetti #6
    De minek vegyek és/vagy hordjak egy fényképezőt , amikor a telóm minden zsebembem elfér?
  • scagnetti #5
    Ezt a hsz-t már máshova is bebiggyesztetted. Ha már nincs saját véleményed, akkor inkább ne is szólj hozzá, ha meg csak ez van, akkor meg nagyon egyszerű vagy!
    Ja és ki beszélt itt fotózásról???
    Ember videókat készítek többnyire, legalább olvasd el mit írtam mielött reagálsz rá.
  • Tetsuo #4
    Itt az objektív már jóval fontosabb, mint a febontás.
    Nem véletlenul vannak olyan brutál lencsék a canon C500 elott vagy egy RED kamerán, amik hasonló felbontasú érzekelot tartalmaznak.
  • KopaszIsten #3
    Egy dolog a pixelszám. Attól még lehet elmosódott, szemcsés, stb. a kép. Aki komolyan veszi a fényképezést, kamerázást jobb ha fényképezőgépet, kamerát vesz, és nem ilyen játékszerekkel játszadozik. Ezek arra jók, hogy ha nincs nálad a fényképezőgéped, mert nem terveztél fényképezkedni, de valamit gyorsan le akarsz kapni, akkor van nálad valami. Aki foglalkozik fényképezéssel, kamerázással jobban el tudja magyarázni nálam, hogy nem minden a pixelszám. Márpedig egy körömnyi helyre bezsúfolt háttértechnika nem veszi fel a versenyt egy normális fényképezőgéppel képminőségben.
    Ez most nem kötözködés, csak általában mindenki csak a pixelméretről beszél, mert ezt érti a nagyközönség, de arról már nem esik szó, hogy milyen/hány ccd van a gépben, és egyéb technikai paraméterekről sem esik szó, ami nagyban befolyásolja a kép minőségét. (Bocs a pongyola megfogalmazásért, de nem tudom sajnos szakszerűbben megírni.)
    Fentiekből kifolyólag és mert nem nagyon érdekel a fényképezgetés engem nem túlzottan érdekel hány megapixeles a telóm kamerája, mert nem sűrűn használom.
  • scagnetti #2
    Miért pf.. ?
    S3-at használok, és imádom hogy gyönyörű hd videót csinálhatok a kislányomról (vagy bármiről).
    Az uhd-s teló meg csak hab lesz a tortán, ha majd tényleg az uhd tv-n nézhetem meg a vele készített videókat.
  • Tetsuo #1
    UHD kamera egy mobilban.. pf.