Berta Sándor

Felelősségteljesen bánnak adataikkal a tinédzserek

A szakemberek gyakran aggódnak amiatt, mert a fiatalok felelőtlenül osztják meg másokkal a személyes adataikat. Nos, a Harvard Egyetem Pew Kutatóközpontjának felmérése rámutatott: néha alaptalanok az aggodalmak.

Adokumentumból kiderült, hogy a tengerentúli tinédzserek nagyon is tudatosan használják okostelefonjaik magánszféra védelmére vonatkozó beállításait. Az okostelefonjaikon különböző alkalmazásokat használó amerikai fiatalok 58 százaléka közölte azt, hogy már töltött le szoftvert az okostelefonjára vagy a táblagépére. 51 százalékuk mondta azt, hogy kerülik az olyan programok letöltését, telepítését és futtatását, amelyeknek vagy nem rendelkeznek magánszféra-védelmi beállításokkal, vagy ha azokat nem tartják megfelelőnek.


Nagyon sokan kikapcsolják a helymeghatározást

A megkérdezettek 26 százaléka nyilatkozta azt, hogy legalább egyszer már törölt olyan szoftvert, amiről úgy gondolta, hogy az túl sok információt gyűjtött. A döntés hátterében mindig az a dolog állt, hogy az érintett adatokat semmiképpen sem akarták kiadni magukról. A megkérdezett amerikai tinédzserek 46 százaléka elismerte, hogy kikapcsolta azokat a beállításokat, amelyek segítették a helyhez kötött szolgáltatásokat és az ezek számára fontos adatok lekérdezését. Az adatvédelem különösen a lányoknak fontos; a követő szolgáltatásoknak lényeges adatok megosztását az 59 százalékuk kapcsolta ki, ugyanez az arány a fiúknál 37 százalék.

A kutatásban négy szakember vett részt: Mary Madden, Amanda Lenhart, Sandra Cortesi, Urs Gasser. Szerintük a fiatalok nem is a személyes adataik miatt aggódnak, hanem a lépések mögött sokkal inkább az áll, hogy így akarják elkerülni, hogy a szüleik megtalálják őket, vannak ugyanis olyan projektek, amelyek a GPS-adatok segítségével képesek megadni a gyerekek tartózkodási helyét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gergely1991 #6
    Ismét a brit tudósok által?
    A baj az hogy csak az okos telefonokkal kapcsolatos dologgal foglalkoztak és nem általánosságban.Szóval így semmi értelme az egésznek.
  • Szefmester #5
    Lehet igaz a statisztika... 50appból egyszer nem töltötték le... és ha megkérdezik akkor őszintén mondhatják hogy figyeltek (egyszer).
  • sanyicks #4
    jó vicc, hahaha
  • Vaszilij Artyom #3
    Pont annyira felelősségtelenek mint a 40 felettiek akik használnak netet.
  • dundiego86 #2
    Persze hogy kikapcsolják a gps-t, mert lerántja gyorsan az akksit és nem marad energia fészbúkra! :)
  • ugh #1
    "Felelősségteljesen bánnak adataikkal a tinédzserek"
    PFFFF HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAAAAAHAHAHAHAHAHAHAHAAAAAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHHAHA.
    Ezt mert nem latjuk a faszbukon pl.
    Mondjuk ott a felnottek 99%a is idiota.