Berta Sándor

Késik az európai adatvédelem reformja

Veszélybe került a tervezett európai adatvédelmi reform, miután az Európai Unió Tanácsának tagjai nem tudtak megállapodni egymással a program részleteiről.

Az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét jelenleg betöltő Írország és Viviane Reding igazságügyi biztos egyaránt azt remélte, hogy legalább a csomag legfontosabb elemeiről sikerül egyezségre jutni, azonban a tagállamok delegációi miatt még ez sem valósult meg. Ezáltal veszélybe került az egész elképzelés és könnyen lehet, hogy a téma legközelebb csak a 2014 májusi európai uniós választások után kerülhet ismét napirendre.

A delegációk dicsérték az elmúlt hónapokban keményen dolgozó Alan Shatter ír igazságügyi miniszter munkáját, azonban megoszlottak a vélemények a fő pontok támogatásáról. Aggodalmának adott hangot többek között Nagy-Britannia, Németország és Franciaország is. Az elmúlt hónapokban szabályos lobbicsata bontakozott ki a tervezet támogatói és bírálói között, különösen az amerikai IT-társaságok igyekeznek gyengíteni az európai adatvédelem reformját célzó javaslatokat.


Az amerikai IT-cégeknek nem tetszik az európai adatvédelmi jog szigorítása

Chris Grayling brit igazságügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a változtatások komoly költségnövekedést okozhatnak és növekvő bürokratikus terheket róhatnak a közepes vállalatokra, ezért nem a Microsoft vagy a Google ellen kellene kidolgozni a törvényt, hanem a kis- és a közepes cégeknek. Ezzel szemben az Európai Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy a módosításokkal 2,3 milliárd eurót lehetne megtakarítani, mivel a cégeknek csupán annak a tagországnak a adatvédelmi hatóságaival lenne kapcsolatuk, ahol a székhelyük van. Vita van arról is, hogy vajon a felhasználóknak a jövőben engedélyezniük kell-e az adataik feldolgozását vagy sem. "Világossá kell tennünk, hogy a hallgatás nem egyenlő az igen válasszal. Van néhány állam, amely nem a polgárait akarja megvédeni, hanem az óriáscégeket. A reform túl fontos ahhoz, hogy végtelen vita alakuljon ki róla" - emelte ki ezzel kapcsolatban Viviane Reding.

Az Európai Unió igazságügyi biztosa és az Európai Bizottság alelnöke már 2011 novemberében jelezte, hogy olyan korszerű adatvédelmi jogot szeretnének, amely a jelenleginél jobban megfelel az internetes kor kihívásainak. Amennyiben a cégek meg akarják szerezni valakinek a személyes adatait, akkor előtte az illetőnek ehhez hozzá kell járulnia. A felhasználót tájékoztatni kell arról, hogy mi történik majd az adataival és miként törölheti őket az adott vállalat rendszeréből. Felmerülhet egy lejárati dátum bevezetése; ezen időpont után a megszerzett információk már nem használhatók fel. A reform mellett márciusban több mint hatvan európai tudós állt ki, akik elfogadhatatlannak tartják az ipari lobbi érveit. Ugyanakkor felmerült az is, hogy a szigorúbb adatvédelem drágább online szolgáltatásokat eredményezhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!