Berta Sándor

145 000 eurós pénzbüntetést kapott a Google

Johannes Caspar professzor hamburgi adatvédelmi biztos azért szabott ki bírságot a cégre, mert az 2008 és 2010 között WLAN-hálózatokat is feltérképezett.

2008 és 2010 között a társaság autói feltérképezték a nyugat-európai fővárosok és nagyobb települések útjait, 2010 áprilisában ugyanakkor kiderült, hogy eközben a WLAN-hálózatokat is felderítették. 2010 májusában ismertté vált, hogy a titkosítatlan WLAN-kapcsolatok esetében tartalmi adatokat is gyűjtöttek. Mindezt később megerősítették azoknak az információknak a másolatai is, amiket a társaság biztosított az eljárás során az adatvédelmi biztos hivatala számára. Az összegyűjtött adatok között számos személyes információ volt, többek között e-mailek, jelszavak, fotók és chatprotokollok.

Az ügyben 2010-ben a hamburgi államügyészség indított vizsgálatot, amit viszont tavaly novemberben leállítottak. Az esettel ezután kezdett foglalkozni Johannes Caspar professzor és hivatala, amely eljárást indított az ügyben. A végső, jogerős döntés most született meg, és ez kimondja, hogy a Google jogszerűtlenül gyűjtött és tárolt személyes adatokat. Az óriáscég összesen 145 000 euró pénzbüntetést kapott és a hivatal utasította arra, hogy a jogtalanul megszerzett információkat haladéktalanul törölje a rendszereiből. Az adatok törlése már meg is történt és ezt a vállalat megerősítette.

"A becslésem szerint az ismertté vált adatvédelmi jogsértések közül ez az egyik legnagyobb. A Google az ügy felderítése során együttműködött és nyilvánosan elismerte, hogy hibázott. A személyes adatok tárolása nem szándékosan történt, az, hogy ez mégis megvalósulhatott, arra vezethető vissza, hogy a belső ellenőrző mechanizmusok csődöt mondtak. Ez az eset is azt mutatja, hogy az adatvédelmi törvényben leírt szankciók a súlyos adatvédelmi jogsértéseknél nem elegendőek. A multinacionális óriáscégeknek a 150 000, illetve 300 000 eurós pénzbüntetések nem elrettentőek. Amíg az adatvédelmi jogsértéseket diszkontáron meg lehet úszni, addig az adatvédelmet nem lehet megvalósítani a digitális világban, túl nagy ugyanis a visszaélés lehetősége. Az egységes európai adatvédelmi irányelv keretében javasolt büntetést viszont, amely akár az éves forgalom 2 százalékáig lehetővé tenné, már gazdasági szempontból is megéreznék a társaságok" - összegezte tapasztalatait Johannes Caspar.

Hasonló okokból 2011 márciusában Franciaországban 100 000 eurós pénzbüntetést kapott a Google. A pénzbírságot a Francia Adatvédelmi Bizottság (CNIL) szabta ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!