Gyurkity Péter

Az Apple és az LG áll az elégedettségi lista élén

Egy friss felmérés szerint a felhasználók az okostelefon-gyártók közül az Apple, míg a hagyományos telefonoknál az LG készülékeivel a legelégedettebbek, a második helyen pedig a Nokia áll.

A J.D. Power & Associates a tavalyi évre vonatkozóan is elkészítette szokásos felmérését, amelyet most tettek közzé. Ebben elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a felhasználók mely gyártók termékeivel elégedettek igazán, illetve hogy általában mennyire vagyunk elégedettek a piacon megjelenő mobiltelefonokkal.


Okostelefon elégedettségi lista

A több mint 9700 megkérdezett amerikai okostelefon-tulajdonos válaszai alapján ezúttal is az Apple áll a lista élén, méghozzá sorrendben a kilencedik alkalommal. A teljesítményt, a külcsínt, az elérhető funkciókat, valamint a használhatóságot egyaránt vizsgáló anyagban a Nokia kapta meg a második helyet, ám ők egy kissé leszakadtak a győztestől, és éppen csak elérték az átlagos elégedettségi szintet. A harmadik az okostelefonoknál a Samsung, a negyedik a Motorola, az ötödik pedig a HTC lett. A hagyományos készülékek esetében (csaknem 6800 vásárló megkérdezése után) a listát az LG vezeti, a második helyen itt is a Nokia áll, mögöttük pedig a Sanyo, a Samsung, illetve a Pantech sorakozik.


Az iPhone a külső és a használhatóság terén ért el (ismét) sok pontot, míg az LG a hagyományos szegmensben a külső és a funkciók révén lett első. Érdekességként említik, hogy az okostelefonoknál általában véve az operációs rendszerek stabilitása, a teljesítmény, valamint a képkészítés terén javult a helyzet, bár a felhasználók 17 százaléka tapasztalt valamilyen szoftveres vagy hardveres problémát. Hetente átlagosan 115 percet fordítunk a közösségi alkalmazásokra, ennek hatása pedig megfigyelhető az egymásnak tett ajánlásokban is - a heti 100 percnél több időt ezen appokkal töltők gyakrabban ajánlják készüléküket ismerőseiknek.

A hagyományos készülékeknél stagnál az elégedettségi mutató, itt viszont a megkérdezettek 42 százaléka jelezte, hogy az elkövetkező egy évben valószínűleg új példányt vásárol majd - jól működik tehát a marketing, valóban tömegek váltanak az "okos" változatokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skyline #49
    Azt a két szót hogy HTC és minőség ne írjuk már egy mondatba, sajnos a HTC 2-3 éve messze nem nevezhető minőséginek a sorra behaló szériahibás és egyéb nyűggel küszködő készülékeivel....
  • esemve #48
    Ez nagyon tetszik, hogy kommentben máris sokan elkezdték megmagyarázni, hogy az eszközök amiket ők eddig csak másoknál láttak igazából azoknak a másoknak nem is jók és nincsenek is vele megelégedve csak azt hiszik... :D
  • narumon #47
    A tipikus magyar az inkább az olyan üldözési mániás önigazoló (ugyebár ezek szerint ami neked nem tetszik az csakis hazugság lehet) mint te is.
  • csimmasz #46
    Anno a HTC touch om tartotta a rekordot, fél évig bírta aztán meghótta magát.
    Uj volt ugyan de gari papír nélkül ugyhogy kuka.

    A nokiáim annó jól bírták a gyűrődést mindíg szerettem őket de a mai kínálata számomra nem opció, ahogy szerettem régen anyira megutáltam a mostani gagyi kínálatát.

    Ha saját rendszere lenne vagy android, talán elgondolkodtam volna rajta de a win8 tól a hideg kiráz.

    Amugy a Samsung wave em az egyik legjobb valaha volt telefonom és minőségre bármikor oda merném tenni akár az apple vagy bármelyik Nokia mellé, az olcsóbb telói biztos vacakok azt nem tudom de szerintem a csúcskategóriája simán hozza a szintet, ugyhogy ez szerintem távolról sem állja meg a helyét.
    Az apple csak csúcskategóriát gyárt nem szép a gagyikkal hasonlítani, és a Nokia alsóbb szegmense is vacak.
  • laziga5 #45
    Ha csak szigorúan a minőséget nézem NOKIA, HTC, Apple ha innovációt Apple, Nokia, Samsung, ha minden mást és egybe gyúrva az meg már szubjektív. Itt nem az OS-ról hanem telefonról írtam!!!
  • Zoliz #44
    Jah mert az eszedbe se jut, hogy tényleg hazugság. Tipikus magyar...
  • Johnye840 #43
    Hagyd rá....ez már beteges. Üldözési mániája van. Nem éri meg foglalkozni vele
  • Johnye840 #42
    Ez is benne lehet a pakliban. Meg mintha már csak kényszerből csinálnának olyan telefonokat. Aztán a végeredmény meg olyan lesz amilyen
  • narumon #41
    Teljesen tipikus; valamivel nem értesz egyet akkor onnantól az nem létezik és hazugság. Minden cikknél ezt nyomod.
  • M2 #40
    Lehet, hogy egy minőségi gombsor előállítása ma már többe kerül, mint az érintőképernyő, ugyanakkor kevesebbet lehet elkérni érte.