Alex

Átlátszó mobiltelefont mutatott be a Polytron

A készülékben csak néhány látható alkotórész van - így az akkumulátor -, ám azok a szélére kerültek, így a telefon 90 százalékban "láthatatlan".

Átlátszó mobiltelefont fejlesztett ki Tajvanon a Polytron Technologies amerikai vállalat ottani részlege. A koncepció persze nem új, már a Vasember 2-ben ilyet használt Tony Stark, de most először mutattak be ilyen prototípust. Tudása csaknem megegyezik a jelenleg legfejlettebb okostelefonokéval, ugyanakkor 25 százalékkal könnyebb, mint egy iPhone5, képernyője viszont 8 milliméterrel nagyobb. A konduktív OLED képernyő működése a normál LCD-khez hasonló, azaz folyékony kristályok jelenítik meg a képet. Aktiválása egyik oldalának érintésével történik, ám a megjelenő kép "kétoldalas".


A videón látható - egyébként nem működő - készülék átlátszóságát még lehet fokozni, mivel a memóriakártya helyett alkalmazható átlátszó integrált tároló. Ha ez megoldódik, még lehet olyan dolgokkal trükközni, mint a SIM olyan helyre tervezése, hogy a mobil a kézbe fogó ember saját maga takarja el, mint ahogy az antennát, a processzort és a GPU-t is a széleken "rejtették el". A cég közlése szerint a végtermék mindkét oldalán érintésérzékeny lesz.


Az "üvegmobil" kifejlesztése hat évbe telt, gyártása az idén kezdődik. Áráról még nincs adat, de a fejlesztők szerint olcsóbb lesz, mint az iPhone5. Még idén tervezik egy ehhez hasonlóan átlátszó táblagép prototípusának elkészítését is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #28
    hál istennek az sg.már van tiz éves, olvasd vissza az akkori cikkeket és sirj....
  • Laza #27
    Ez tuti kamu ... bele van hologravírozva két szám.

    Az a vicc, hogy ezt a bullshitet mindenki lehozza.
  • fszrtkvltzttni #26
    Elhiszed, hogy két gombelem képes ezt működtetni? Mi az, hogy nincs rá szoftver. Szoftvert nem telefonra írnak, hanem processzorra. Vagy ebbe egyből tejesen egyedi processzor került? Ez tipikus kamu hír.
  • gombabácsi #25
    ha ilyen negatívak vagytok, az emberisssség sosem fog előrelépni
    XD
  • Vaszilij Artyom #24
    Ez működik csak éppen szoftver nincs még rá elmondja a videóban.

    Koncepción nem dolgoznak 7 évet. Az 7 óra maximum.
  • ProgServ #23
    Vagy hagyományos LCD... ami karakteres 2 állású (2 szegmenses) jelen esetben, mert pont így néz ki az is.
  • Pharaoh #22
    Inkább egy koncepció, a prototipus azért szokott már működni egy kicsit. Azért van rajta 1 és 0 egyszerre mert ilyen a hologrammos matrica amit ráragasztottak.
  • Vaszilij Artyom #21
    Egyébként azért van rajt egy nulla és egy egyes egyszerre, mivel ezen nincs szoftver semmi, ez csak a vas, egy prototipus de a faszi elég szépen el is mondja a videóban.
  • Vaszilij Artyom #20
    Nevetséges az Sg. Itt sírtok, hogy jaaaj minek, jaaaj nincs értelme jaaaj. Aztán 5-10 év múlva mindenki ilyennel fog rohangálni mert addigra rájönneka gyártók mit lehet kihozni belőle és nem lepődnék meg ha többször annyit mint a mostani telefonokból.

    Képzelj el egy ablakot, ami egyben tévé is. Amikor nem nézed a tévét kilátsz rajt, amint elkezded nézni elsötétül a háttér és csak a filmet látod.. stb..

    gondolkodjatok már baszdmeg.
  • flashpointer #19
    Ha ennyi sok helyen kijelző lesz, az emberek fele grafikusként fog dolgozni :D