Gyurkity Péter

Három okostelefon óriás érkezőben

A friss hírek szerint az Acer egy 4,5 hüvelykes példányt, a ZTE egy 5 hüvelykes változatot, a Huawei pedig egy egészen nagy, 6,1 hüvelykes téglát szeretne piacra dobni. A CES és az MWC alatt jöhetnek a bemutatók.

Kezdjük a sort a legnagyobb készülékkel, amely szűk körben már be is mutatkozott, legalábbis Kínában. Hivatalos bejelentés ugyan még nem jelent meg a készülékről, ám a Huawei vezetője, Richard Yu, egy helyi üzletben már megmutatta azt néhány vásárlónak, a váratlan eseményről pedig rövid videó is készült.

A kijelző méretén kívül egyelőre nem sokat tudunk az okostelefonról. Az Ascend Mate egyes pletykák szerint 1,8 GHz-es négymagos processzorra épül, támogatja az 1080p felbontást, a hatalmas kijelző megfelelő kiszolgálásáért pedig egy szintén nagy, 4000 mAh-s akkumulátor felel majd. A cég minden bizonnyal a Samsung Galaxy Note III debütálását szeretné megelőzni saját megoldásával, ez utóbbi egyesek szerint akár 6,3 hüvelykes kijelzővel is befuthat, így hamarosan meg kell barátkoznunk a még nagyobb példányokkal. Az Ascend Mate várhatóan a CES alatt mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, remélhetőleg több hivatalos információval.


A ZTE egy újabb 5 hüvelykes változattal bővíti majd a kínálatot, amelynek pontos típusjelölése Z753, hivatalos neve pedig Grand S lesz. A bemutatóra január 8-án, a CES alatt kerítenek majd sort, akkor ismerhetjük meg "a világ legvékonyabb 5 hüvelykesét", amely szintén támogatja a Full HD felbontást. A belsőről egyelőre nem sokat tudunk, az azonban biztosnak látszik, hogy "unibody" dizájnt kap a készülék, hátoldalán a megszokott kamerával.

Az Acer V350 egy GLBenchmark eredményben tűnt fel a napokban, ennek létezését egyelőre sem kép, sem pedig részletes technikai lista nem támasztja alá. A 720p felbontás, valamint az 1,5 GHz-es Snapdragon S4 chip mellett az Android 4.1.2 szerepel a felsorolásban, a bemutatóra pedig talán a Mobile World Congress alatt kerül majd sor, februárban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kryon #5
    Az almatermelők kijelölték az irányt (ez lett a divat), és szépen meg is feledkeztek arról, amit a szakértők már legalább egy évtizede mondanak, hogy a hardver a ruhába lesz beépítve, a képet pedig a retinára vetítik majd. A google elindult ebbe az irányba, majd egyszer talán győz a józan ész és a többiek is követik. Addig viszont szerintem fogunk még tablettel telefonálni.
  • Zocsi #4
    Persze. Viszont a miniatürizáláshoz elég high-end technológia kell, meg temérdek fejlesztési pénz. Az elektronika elért egy szintet, ahol van egy bizonyos fokú miniatürizált/kompakt technológia elérhető áron (az árrést most hagyjuk) a publikumnak. Ebben ki is merülne az egész, mert lényegében ez a tech ennyit tud. Hogy tudod fenntartani a (ma már tudjuk mennyire életképes) profitorientált kapitalizmust, túl azon, hogy más színű, design-ú termékeket dobálsz a placcra tucatszámra azonos tudással, mert ennyit tud a tech? Hát úgy, hogy egyre több fícsört gyömöszölsz bele, amihez hely kell. De talán még valószínűbb, hogy a gyártók is érzik, hogy a tablet-ek nem igazán váltak be, kéne valami ami a tablet és az okosteló között van (méretben is). Meglehet próbálkozásait tapasztaljuk, lévén manapság a telefonálás kezd háttérbe szorulni a webes közösségi portálok térnyerése miatt. Ha belegondolsz egy okostelón majdnem kevesebbet telefonálsz, mint netezel, térképet csekkolsz, naptárat vezetsz, engribördszözöl, et cetara. Lassan jön a next-gen, no para.
  • fergusonpapa #3
    régen az volt a jó h minnél kisebb most minnél nagyobb legyen egy telefon
  • torreadorz #2
    Uristen ezek teljesen leégetik lassan ezt az évtizedet. Lehet csak én érzem igy, de 10-15 év múlva ujjal fognak mutogatni ránk, hogy na volt az a kor amikor az emberek egy péklapátot tartottak a fülükhöz telefonálni és ettől menőnek érezték magukat...

    Szóval már látom magunkat a történelem könyvekben, ahogy majd a tanárok nem is a középkort hozzák fel az emberi hülyeség példájára, hanem a '10-es éveket ahogy egy képen valaki egy tepsivel a fülén telefonál egy konnektor mellett mert a telefon nem csak nagy, de 30 percet se bir akksiról...
  • DrFantastikus #1
    hajra Galaxy Note 3 !!!!!!!!!!!!!!

    joooo lesz az a 6.3 -as tepsi a fulemhez ,, legalabb eltakarja az arcomat ! ! !