Gyurkity Péter

Már az okosoknál is Kína az első

Az úgynevezett okos eszközökön lebonyolított adatforgalom alapján Kína ezen a téren is átvette a vezetést az Egyesült Államoktól, itt pedig egy újabb helycserének nem sok esélyt adnak.

A Flurry Analytics által most közzétett felmérés adataiból jól látszik, hogy az ázsiai óriás valóban mindenkit maga mögé utasít, és míg egy évvel ezelőtt "mindössze" annyit tudtak leszögezni, hogy a rendkívül gyors ütemű növekedés helycsere közeledtét vetíti előre, addig ez most be is következett.


A Flurry az úgynevezett okos eszközökön a felhasználók által lebonyolított adatforgalmat méri, az ezeken keresztül a különböző online portálokkal való kapcsolatfelvételek száma alapján igyekeznek megbecsülni, hogy melyik piacon mennyi ilyen készülék van napi használatban. Az egy évvel ezelőtt elkészült hasonló anyagban még arra hívták fel a figyelmet, hogy Kínában tapasztalható a leggyorsabb ütemű növekedés, ez pedig elég volt ahhoz, hogy február folyamán el is hozzák az első helyet. Januárban még fej-fej mellett álltak, ám február végére az USA-ban 230 millió eszközt jósolnak, míg Kínában a hónap végére elérik a 246 millió példányt - mindezt 2,4 milliárd appon keresztül létesített munkamenet alapján határozták meg, az Android és az iOS eredményét figyelembe véve.


A leggyorsabban növekvő piacok Kolumbia, Vietnám és Törökország

A fejlemény persze nem túl meglepő, hiszen arról korábban lapunk hasábjain is olvashattunk, hogy már a China Mobile a legértékesebb kínai márka, az okostelefon-gyártó országok között pedig már meg is kaparintották az első helyet. A trend minden bizonnyal hasonló ütemben folytatódik majd, az USA-nak nem sok esélye van visszavenni a vezetést, hiszen a lakosság méretéből adódóan a kínai piacban bőven van még tartalék.

Az EU ugyan szintén az amerikainál nagyobb piacnak számít, ám a közösséget (még) nem lehet egy országnak tekinteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)