Berta Sándor

A digitális használt cikkek piacát is meghódítaná az Amazon

A kereskedelmi platform hamarosan megjelenhet a használt digitális eszközök és termékek piacán. Az ezzel kapcsolatos szabadalmat már sikerült bejegyeztetni.

Bővítheti portfólióját az Amazon, miután bejegyezték a 2009-ben benyújtott szabadalmát, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók által korábban megvásárolt digitális anyagokat, például elektronikus könyveket, zeneszámokat és albumokat, videókat, szoftvereket megszerezze és újra eladásra kínálja. A szabadalom nem csak a használt digitális termékek eladását biztosítja, hanem azt is, hogy korlátozni lehessen hányszor adható el az adott könyv vagy program. Ehhez egy úgynevezett Object Move Threshold (OMT) használható; amennyiben az OMT mellett a 3-as szám szerepel, akkor az adott tartalom csupán háromszor értékesíthető újra.

A megoldás bármennyire is jónak tűnik, komoly jogi aggályokat vet fel és perekhez vezethet. A GeekWire ezzel kapcsolatban példaként hozta fel az EMI zenei kiadó és a ReDigi közötti jelenlegi vitát. A vállalkozás zeneszámok újbóli eladásával foglalkozik és ennek során arra az amerikai törvényre hivatkozik, amely lehetővé teszi az eredeti és legálisan beszerzett anyagok újraértékesítését. Az EMI ezzel szemben azzal érvel, hogy ezekben az esetekben nem állapítható meg teljes bizonyossággal az, hogy az előző tulajdonos valóban törölte-e a készülékeiről az eredeti fájlt vagy sem. A jogi eljárás kimenetele hatással lehet az Amazon üzleti terveire is.

Azt érdemes itt megjegyezni, hogy az Amazon bele tud nyúlni bárkinek az e-olvasójába: 2012 októberében minden előzetes figyelmeztetés vagy indoklás nélkül törölte egyik ügyfele hozzáférési fiókját és a Kindle készülékén lévő úgynevezett digitális könyvespolcát, amelyen az általa kiválasztott könyveket tárolta. Szintén idetartozik, hogy az Európai Unió Bírósága tavaly júliusban kimondta, hogy a letölthető szoftverek licenceivel is lehet kereskedni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #5
    Hogy már ezt is szabadalomnak kell védenie, az elég alap egy atombomba bevetésére a szabadalmi rendszer ellen.
  • kvp #4
    "Másrészt a Kindle-be se tud belenyúlni, csak a felhőszolgáltatásban tárolt adatokhoz tud hozzáférni. Szó nincs arról, hogy az e-olvasóba bele tudna nyúlni."

    Ha nem csatlakoztatja valaki a kindle-jet adott idonkent a halozatra, akkor a gep minden jogvedett tartalmat torol magarol (igazabol csak a hozzaferesi kulcsokat a vedett tarolobol). Tehat vagy hagyja a felhasznalo, hogy belenyuljanak, vagy nem hasznalhatja a gepet.

    "Az eredeti (megvásárolt) zenefájlok tartalmaznak valami megpiszkálhatatlan kódot, amely kód segítségével egy ellenőrzött adás-vételt le lehet bonyolítani?"

    Igen, ezt hivjak digitalis masolasvedelemnek. Tehat eloszor torlik a hozzaferesi kulcsot az eladonal, majd adnak egyetet a vasarlonak. Innentol fogva hiaba van meg a file maga az eladonak, mar nincs hozza feloldo kulcsa, tehat a titkositas miatt mar nem tudja tobbet megnyitni azt.

    Egyebkent a technika ugyanarra a megoldasra epul, ami egy mmoprg-ben az inventory-t kezeli, csak itt nem egy virtualis kard a targy hanem egy titkositott zeneszam feloldo kulcsa. A keszulekek egyedi azonositoi es a keszulekenkent kiadott egyedi kulcsok miatt a tulaj a birtokaban levo kulcsokat sem mozgathatja szabadon, tehat sokszor eladasnak szamit az is, ha ujratelepiti a gepet vagy atmasolja a megvett zeneszamait az egyik geprol a masikra. Ezt lehet pl. 3x megtenni, utanna ujra meg kell vennie az adott jatekot/zenet.

    ps: Egyertelmu, hogy egyszerubb es biztosabb illegalisan beszerezni, ugyanis az mukodni is fog, nem csak most de a jovoben is, mig a drm rendszerek eseten nem garantalt hogy amit ma meg eler az ember az holnap is ott lesz. Ha pl. az amazon csodbe menne vagy eltunne a szerverparkja (backup-ostol) esetleg csak megszuntetne egy szolgaltatast, akkor egy ido utan az osszes toluk vasarolt vedett tartalom is eltunne az osszes keszulekrol. Mint ahogy a wow-os karakterek is megszunnenek ha a blizzard leallitana a szervereket. Ezek nem eladott csak kikolcsonzott adatok, beepitett idolimittel, amit a berbeado hosszabbithat meg idonkent ha kedve van hozza.
  • Coral Springs #3
    Ezt a kereskedést sehogy sem tudom elképzelni. Az eredeti (megvásárolt) zenefájlok tartalmaznak valami megpiszkálhatatlan kódot, amely kód segítségével egy ellenőrzött adás-vételt le lehet bonyolítani ?
  • nagylzs3 #2
    A cikk nagy tévedése:

    "Amazon bele tud nyúlni bárkinek az e-olvasójába"

    Ez egy hülyeség. Egyrészt, nem csak a Kindle létezik. Vannak más e-olvasók és az amazon nem tud belenyúlni. Másrészt a Kindle-be se tud belenyúlni, csak a felhőszolgáltatásban tárolt adatokhoz tud hozzáférni. Szó nincs arról, hogy az e-olvasóba bele tudna nyúlni.
  • Zoli007 #1
    Bővítheti portfólióját az Amazon, miután bejegyezték a 2009-ben benyújtott szabadalmát, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók által korábban megvásárolt digitális anyagokat, például elektronikus könyveket, zeneszámokat és albumokat, videókat, szoftvereket megszerezze és újra eladásra kínálja.

    És ezt bejegyezték, mint szabadalom? 'murica!