Berta Sándor

A táblagépek megváltoztatták az Amazon üzleti modelljét

Az Amazon elvileg minden oka megvan az elégedettségre, hiszen a platform jelenleg az egyik legsikeresebb internetes cég és mindez annak ellenére igaz, hogy a táblák alaposan módosították a korábbi üzleti modellt.

"Nyolc évvel ezelőtt kezdtük el a hardverfejlesztéseket, és eleinte csak elektronikus könyvolvasókat készítettünk. A tavaly óta értékesített Kindle Fire készülékek teszik ki az egyesült államokbeli tábla PC eladások közel egynegyedét. A siker titka az, hogy ügyfeleinkre, nem pedig vetélytársainkra összpontosítunk, és nem csak eladni akarjuk az egyes eszközöket. A csapatunk soha nem elégedett a kitaposott ösvénnyel, a normál dolgokkal, mindig meg akarunk változtatni mindent. A harmadik szempont, hogy türelmesek vagyunk."

"Aki feltalál, annak türelmesnek kell lennie és hosszú távra kell terveznie. Az általunk épített hardvereket nagyon olcsón kínáljuk. Mindezt azért tehetjük meg, mert nem így akarunk pénzt keresni, ellenkezőleg: önköltségi áron kínáljuk a táblagépeinket. Azt reméljük, hogy a Kindle eszközök segítségével tartós kapcsolatot építhetünk ki az ügyfeleinkkel. Mi azzal keresünk pénzt, hogy ha az emberek tartalmakat vesznek: zenéket, filmeket, könyveket" - jelentette ki az üzletember.

A menedzser hozzátette: a vásárlóik közül sokan csupán azt kérdezik, hogy az ő táblájuk megfelel-e az elvárásaiknak, a műszaki részletek nem érdeklik őket. Őt ugyanakkor nagyon is érdeklik ez utóbbiak, hiszen azt szeretné, hogy a termék zökkenőmentesen futtassa például a nagy felbontású videókat, és a hardvert a különböző tartalmakhoz igazítsák. A Kindle azért lett ennyire sikeres, mert ezt sikerült elérniük.

A cég fordulóponthoz érkezett, hiszen napjainkban az Egyesült Államokban már több e-kötetet adnak el, mint nyomtatott könyvet. Ugyanakkor érdekes jelenséget figyeltek meg Németországban: a Kindle készülékeket beszerző emberek a vásárlást követő 12 hónapban háromszor annyi kiadványt vesznek, mint korábban. S nem csak az e-kötetekből vásárolnak többet, hanem a nyomtatottakból is; a számok azt mutatják, hogy ügyfeleik többet olvasnak. A titok nyitja az, hogy ha valamit sikerül egyszerűbbé tenni, akkor azt az emberek gyakrabban használják majd.

Egyszerűbbé tették az olvasást, így ha valaki hall egy műről, akkor egy perccel később már bele is lapozhat a készülékén. Sőt, akár az egész könyvtárát magával viheti. Az új Kindle modell pedig könnyebben olvasható, mint egy nyomtatott könyv. A felhasználók olvasnak a repülőtéren, sőt, a szupermarketekben is. Mindenhol. Ugyanez igaz a filmek és a zenék esetében is. "Jelenleg az Egyesült Államokban 16 000 különböző boltban kapható a Kindle és a platformunkon keresztül is terjesztjük. Mindenki, aki meg akarja vásárolni, megteheti. A fő problémánk az, hogy eleget gyártsunk belőle."


"Mi megpróbálunk mindent a lehető legjobban csinálni, de végeredményben az ügyfelek döntik el, hogy kinél adják ki a pénzüket. Az egyik célunk az volt, hogy az elektronikus könyvolvasókat minden olyan személy számára elérhetővé tegyük, akik olvasni szeretnének. Emellett alternatív út vagyunk a szerzők számára, hiszen rajtunk keresztül is elérhetik az olvasóikat. Ez különösen a még ismeretlen íróknak lehet érdekes. Mi feltalálók vagyunk és ha találunk egy új módot arra, hogy valamit jobban csináljunk, akkor azt fogjuk tenni. Még akkor is, ha egy radikálisan új dologról van szó. Nem szeretjük a lemásolt termékeket."

"Gyakran megkérdezik tőlem, hogy miért kínálunk felhőszolgáltatásokat, hiszen semmi köze nincs a fő üzletágunkhoz. Ez igaz, de nyolc évvel ezelőtt volt egy ötletünk arra, hogy miként lehet a szerverinfrastruktúrákat egyszerűbben és rugalmasabban kínálni. Tehát egyszerűen megcsináltuk. Az emberek azt kérdezik: miért csináljátok ezt? Mi meg magunkban azt kérdezzük: miért ne? Ez a motiváció húzódik meg a Kindle mögött is. Mások táblagépeket és elektronikus könyvolvasókat készítenek, mi eltérő módon építjük meg ezeket a termékeket. Az a legnagyobb elismerés a számunkra, ha azt mondják: radikális, amit csinálunk. Tíz évvel később pedig mindenki annyira normális dolognak fogja találni, hogy nem is fog emlékezni az eredeti találmányunkra. Egy példa erre: a fiatalok ma teljesen alapvető dolognak tartják az online kereskedőházakat" - szögezte le végül Jeff Bezos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kindlefanka #1
    Jó úton jár a Kindle! Hajrá!