Berta Sándor

Messze vannak még az okos otthonok

A hiányzó szabványok és a magas költségek eddig megakadályozták, hogy az intelligens házak megvalósulhassanak, de hosszútávon azért érdemes lehet ezen a piacon befektetni.

Amennyiben a piackutatók évekkel ezelőtti előrejelzései bejöttek volna, úgy napjainkban már számos család lakna un. "okos otthonokban", ahol a zsaluk maguktól zárulnak és az ablakok a levegő minőségének változása esetén automatikusan kinyílnak. A mosógépek akkor lépnek működésbe, amikor az áram a legolcsóbb és a hűtőszekrény automatikusan jelzi, ha a tej fogyóban van. Mindez jelenleg inkább elmélet, mint gyakorlat, pedig ezek az ötletek már két évtizede léteznek. A táblagépek, okostelefonok, notebookok, PC-k, nyomtatók telefonok és Smart TV-k számos háztartásban már összeköttetésben állnak egymással, azonban az igazi intelligens házakhoz ennél jóval többre lenne szükség. Fontos lenne, hogy a központi rendszer részét képezze a fűtés- és a világításvezérlés, a háztartási berendezések irányítása.

"A technológia és az eszközök már egy ideje elérhetők, azonban a legtöbb otthonban a technológia mégsem jelent meg" - jelentette ki Jörg Lösche, a Netgear kereskedelmi üzletágának németországi, ausztriai és svájci regionális igazgatója. A kamerarendszerek ugyan össze vannak kötve a bejáratokkal és a riasztók a felhőszolgáltatásokkal, azonban ezeket a megoldásokat jelenleg inkább irodaházakban használják.


A rendszerek összekötése logikus, de eddig elmaradt

A házak átalakítása meglehetősen bonyolult, ráadásul szakértelmet és sok időt igényel, illetve a keletkező költségek sem állnak feltétlenül összhangban az esetleges megtakarításokkal. A gyors internethozzáférések elterjedésével viszont ez a piac lendületet nyerhet és a felhasználók is rádöbbenhetnek, hogy mely készülékeket lehet összekötni egymással. A területben komoly lehetőségek rejlenek, a HiFi-berendezések, a Smart TV-k, a táblagépek és a notebookok már most komoly piacot jelentenek.

Az intelligens otthonok hosszú távon megtérülő befektetést jelenthetnek, de az áttörés nem a közeljövőben fog megtörténni. Lösche szerint ehhez az kell, hogy a kereskedők egyre több ilyen rendszert és kompatibilis eszközt kínáljanak, valamint a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások egyértelműen előnyösek legyenek a felhasználóknak. Ebben az esetben az emberek meg fogják vásárolni ezeket a megoldásokat. A teljes lefedettség elérése viszont jóval hosszabb ideig tart majd, az integráció akár több mint egy évtizedet is igénybe vehet.

Tavaly júliusban már volt olyan vélemény, hogy a cégek rivalizálásán bukhatnak el az intelligens otthonok. Ezek a házak már jelenleg is megvalósíthatók, hiszen az ehhez szükséges megoldások évek óta rendelkezésre állnak. A probléma csak az, hogy a különböző termékekkel és szolgáltatásokkal jelentkező vállalatok képtelenek az együttműködésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • heist #18
    Meg aztán ha beszarik az egész, akkor jönnek a szakik potom egy misiért megcisnálni, igaz....
  • heist #17
    Biztos nagyon bonyolult lehet. Kb. 50 sornyi kódból állhat ez a nagy intelligens rendszer. (Ezt kapcsold ki, azt kapcsold be...)
  • Petko #16
    Én is intelligens házakat tervezek évek óta, de sajnos kezdek kiábrándulni az egészből (főként az egész magyar építőiparból). Az intelligens házaknak mérnöki szemmel nagyon sok értelme lenne, mert okos szabályozással borzasztó sok energiát meg lehet spórolni és itt kezdődhetne el az igazi környezet és energiatudatos társadalom. Egy nagy középületnél néhány eszközzel töredékre lehet csökkenteni a világítás, fűtés, hűtés, szellőztetés, és még az elektromos betáp méretét is.
    De a pragmatikus elvadult kapitál világban a mese nem a műszaki és társadalmi optimumról szól, hanem a lóvéról. Ennek eredményeként a kütyük sokszorosába kerülnek az előállítási költségnek, ugyanis mint minden iparágban itt is úgy kartelleznek a cégek ahogy nem szégyen. Egy olyan elosztóba szerelhető kapcsolóaktor, amiben egy kis filléres mikrokontroller van amit kínában előállítanak 150ft-ért plussz a teljes készülék 2000-3000ft, itt európai cégek által felcímkézve hirtelen 50-100e ft ot fog kóstálni.
    Ebből persze az következik, hogy folyamatosan szélhámos maffiózóknak kell parasztvakításhoz luxusvillákat tervezni, ahol az ájpáddál tud tapicskolni hogy a roló fel le menjen, miközben az épület meg végig üvegből van és 20x annyi energiát pazarol mint egy 100 éves parasztház.
    Ahol ennek valóban létjogosultsága és értelme lenne, azaz a nagy középületek, ott nem valósul meg és a közbeszerzéseknél még jó sokat lopnak is vele. Undorító az egész.
  • Vaszilij Artyom #15
    Régen az autóra is azt mondták, hogy sosem lesz olcsó, meg a hajózásra is, meg a repülésre is, meg egyáltalán az utazásra is, és mégis..
  • MsUser #14
    Intelligens házak építésében részt vettem én is, és a teljes kiterjedt Magyarországi iparág, cégek sokasága. Komoly nemzetközi elismerése van a Magyar szakembereknek világszerte!
    Évtizedes múlttal, csak nem annyira publikus minek lenne az, pláne nem a közép osztálynak, úgysem potenciális vevők. A cikk csak egy keveredett információhalmaz, annak is téves!
  • MsUser #13
    Vaszilij Artyom olcsó sosem lesz mivel központi rendszer irányítja saját egyedi "nagyon egyedi" hálózattal, csillagpontos rendszerű, digitális jelkódolás még a villanykapcsolóban is hogy a vezérlés kellően hatékonyan és átfogóan tudja kezelni az egész rendszert!
    Ellenkező esetben csak félig vagy semennyire sem intelligens a ház csak fejlett rendszerű, vagy energia takarékos, passzív meg ilyen fantasy nevű lehet.
  • MsUser #12
    A cikk író erősen alul informált, a hír amit átírt nem egészen valós és aktuális!
    Magyarországon is vannak intelligens házak szép számban! Nem az átlag embereknek épülnek :( pontosan a fen-tarthatóságukra nem lenne elég a jövedelmük.
    Ez is mint minden luxus a gazdagabb réteg kiváltsága, nekik megfelel a teljesen automata és önellátó green intelligens ház, ki tudják fizetni a mérnököket akik szinten-tartják "karbantartják" online a ház összetett vezérlésének működését.
  • Vaszilij Artyom #11
    Ha nem kell majd megbukik, de nem fog megbukni ha olcsó lesz, mivel már ez létezik minimum 10 éve csak éppen kurva drága.
  • kecskeszeme #10
    Közben újabb gyöngyszem érkezett: "egyel több".

    Egyem a drága lelkedet... Lasan csak elfelleitünk magyarrul.
  • kecskeszeme #9
    A cikkből: "un.", "egymássa";
    Hozzászólásokból: "nállunk".

    Gyerekek, ne legyünk már ennyire surmók és igénytelenek!
    Szégyelljétek magatokat!