December első hetében a nemzetközi telekommunikációs szabályozásról több mint két évtizeddel ezelőtt megalkotott eredeti globális egyezmény frissítéséről kezdődött tanácskozás az ITU tagországai között, és bár az új változat megszületett, a résztvevők egy része nem volt hajlandó aláírni azt. A nyugati országok szerint az irányelvek túlságosan nagy hatalmat adnak az ENSZ és az egyes államok illetékesei kezébe, amely lehetővé teszi a cenzúrát és a szoros ellenőrzést, míg a másik oldal szeretne végre egységes szabályozást látni, amely egyben nagyobb hangsúlyt helyez a fejlődő országokra. Az ellentét feloldhatatlannak tűnik.

A két hete mi is beszámoltunk a várakozásokról, amelyek elsősorban az esetleges hasznos fejleményekkel voltak kapcsolatosak. Sokan azt remélték, hogy a Dubaiban lezajló tanácskozás eredményeként egy olyan egyezmény jön létre, amely megfelelő módon illeszkedik a távközlés és az internet terén napjainkra kialakult új helyzethez, és elősegíti ezen technológiák további gyors terjedését. Már akkor világosan látható volt azonban, hogy az egyes felek egészen eltérő vélemény fogalmaznak meg, amelyek nyilván a legalább annyira eltérő érdekek mentén alakultak ki. Amíg ugyanis az egyik oldalon az internet semlegességét, valamint a szólásszabadságot emelték ki (és retteg a központilag meghatározott előírásoktól), a másik tábor a globális szabályozásban látja a megoldást, amely egyben a biztonság terén is megújulást hozhat.


Az ENSZ berkein belül működő International Telecommunication Union (ITU) tagállamai még 1988-ban állapodtak meg a szabályozás alapjainak kialakításáról és azok globális alkalmazásáról. Akkor az internet még gyerekcipőben járt, a legtöbb országban pedig helyi monopóliumok uralták a telekommunikációs szektort. A világháló, valamint a mobiltelefonok és egyéb új technológiák és eszközök elterjedésével a helyzet alapvetően megváltozott, a WCIT-12 konferencia pedig az ezen új helyzethez való igazodást volt hivatott elősegíteni, remélhetőleg elsimítva a komoly ellentéteket. Ez végül nem sikerült, bár a felek nagy erőfeszítéseket tettek egy esetleges kompromisszum elérése érdekében.

Az Oroszország vezette koalíció például eltökélt volt abban, hogy a tagállamoknak szuverén joguk kell hogy legyen az internet nemzeti szegmensének szabályozása, ami egyben a globális óriások (Google, Yahoo) helyi megadóztatását és ellenőrzését is megkönnyítené. Ők szívesen látnának komolyabb intézkedéseket a spam visszaszorítására, valamint általában véve a biztonság növelésére. Az említett nagy cégek, valamint a nyugati országok viszont attól tartanak, hogy ezen törekvések mögött valójában a véleményszabadság elnyomásának, a cenzúra fokozása és az internet ellenőrzésének célja áll, emiatt pedig még csak tárgyalni sem voltak hajlandók az ügyben.

A két hétig tartó megbeszélések során 1275 indítvány merült fel, az ütközőpontként szolgáló témákat pedig alaposan felvizezték, ami már önmagában jelezte a gondokat. Hiába emeli ki tehát a pozitívumokat az ITU hivatalos közleménye, 55 tagország (köztük az USA, Kanada, Ausztrália, valamint számos EU-tagország) végül nemmel szavazott a végleges változatra, bár 89-en (főleg fejlődő országok) elfogadták azt. A korábban a heves nyugati tiltakozás miatt kivett internetes szegmens végül visszakerült az anyagba, az ellenkezés pedig folytatódott, dacára annak, hogy a dokumentum rendelkezéseit minden tagállam önkéntes alapon alkalmazza majd.


A fejlődök az internetes óriáscégektől félnek, a fejlettek a cenzúrától
Az anyagban mindenesetre kiemelik a véleménynyilvánítás, valamint az információ szabad áramlásának biztosításának szükségességét, mint alapvető feladatot. Legalább ilyen fontos a fejlődő régiók és a segítséggel élők támogatása, ezzel egy időben megalkotnak egy közös, vészhelyzet esetén globálisan hívható számot, a mobil roaming árazása terén pedig a nagyobb átláthatóságot tűzik ki célul. Nem feledkeznek el az energiahatékonyság növeléséről, illetve az e-szemét elleni küzdelemről, bár a hálózati biztonság, a spam elleni intézkedések, a más országok hálózatának fair alapon történő elérése, valamint az internet (pontosabban a küldő fél) megadóztatása éles vitákat váltott ki - ezek többsége be sem került a végleges dokumentumba.

Az amerikai fél továbbra is mereven elzárkózik minden olyan megoldás elől, amely lehetőséget teremt az ellenőrzés fokozására, bármilyen távolinak tűnjön is az. A kéretlen üzenetek elleni összefogást éppen ezért utasították el, a lépés ugyanis megfelelő eszközt adna a vallási és politikai témákban diktálni kívánó kormányzatoknak az ellenőrzés szorosabbra vonásához, míg az emberi jogokra vonatkozó afrikai javaslat szerintük egy korábbi próbálkozás felújítása volt, amely arra vonatkozott, hogy egyetlen ország sem tagadhatja meg egy másik államtól a kommunikációs csatornákhoz való hozzáférést (ezt inkább politikai ügynek vélték).

A konferencia előtt a kritikákat elsősorban az váltotta ki, hogy az előzetes változatokat a színfalak mögött, szép csendben dolgozták ki, most pedig az érdeklődők egy része amiatt aggódik, hogy végleg elveszett a remény a kompromisszum kialakítását illetően. Néhányan már az ITU jövőbeni szétesését, vagy eljelentéktelenedését vetítik előre, és bár itt még nem tartunk, az USA-blokk lépése jól láthatóan nagy csalódást okozott a másik oldalon. Az amerikai fél nyilván nem szívesen adná fel az ICANN és társain keresztül eddig kényelmesen gyakorolt kiemelt pozícióját, a velük szemben állók viszont azt emelik ki, hogy ők mindent beleadtak, készek voltak bizonyos pontok feladása árán kompromisszumot kötni, amire végül egy szimpla "nem" volt a válasz.


Olyan véleményeket is hallani, miszerint a verseny fontosságát kiemelő USA érvei nem vehetők igazán komolyan, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok éppen azon piacok közé tartozik, ahol a telekommunikáció terén a legkisebb versenyt találjuk meg az egyes szereplők között - és egyre nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a jövőben mindössze 2-3 óriás uralja majd a teljes szegmenst.

Az Európai Unió illetékesei ezalatt többször kifejtették azon véleményüket, miszerint nincs szükség egy globális megállapodásra, amely különösen az internet szabályozásában vezethet nem kívánt mellékvágányra, netán zsákutcába. Ők úgy vélik, hogy a jelenlegi helyzet nem szorul ilyen alapvető módosításra, a központi keretrendszer hiánya számukra egyáltalán nem fájó pont, a megállapodás pedig mindössze ajtót nyit további problémákra.

A reménykedők mindössze azt tudják kiemelni a tanácskozás után, hogy ezzel precedens nélküli figyelem összpontosult az eseményre és a tágabb értelemben vett témára, ez pedig a jövőben talán bizonyos következményekkel jár majd. A józanabb szakértők szerint viszont az ellentét eredményeként az elkövetkező időszakban az egyes országok igencsak eltérő módon alkalmazzák majd az előírásokat, és teljesen máshogy viszonyulnak majd a kérdéshez, ami nyilván nem az ellentétek elsimításának irányába hat.