Dojcsák Dániel
Állami webkettő: Gyűjtemények gyűjteménye
Anno az IHM elvetette az információs társadalom magjait, mára pedig már szüretelni lehet - tudtuk meg Csepeli György közpolitikai igazgatótól. A Nemzeti Digitális Adattár most bejelentett fejlesztése kilép a zárt dokumentumgyűjtemény kategóriából és igazi címkézhető, felhasználók által generált tartalmat és metakeresőt kínál.
Végre a kormányzat közelében is felsejlett, hogy nem az számít igazán, hogy legyenek mindentudó információforrások és sokat markolni akaró, de fogni keveset tudó adatdzsungelek, hanem inkább az alulról építkező, egyéni szempontokat figyelembe vevő hálózatokra van szükség. A közösség alkotó ereje már bizonyított, gondoljunk csak a Wikipedia sikerére vagy az elblogosodó Index hírportálra. A tudás régen összegyűjtött adathalmazt jelentett, ma viszont az új definíció szerint az lesz az igazi tudós, aki képes megtalálni, amire szüksége van. Nem újdonság, hogy az internet egy közösségi agyként funkcionál, sőt az sem, hogy ezt szorgos kis sejtek hordják össze, az viszont mindenképp figyelemre méltó, hogy a magyar agy is egyre barázdáltabbá válik.
Az IHM visszaköszön
A Neumann Kht. még Kovács Kálmán és az IHM (Informatikai- és Hírközlési Minisztérium) idejében kezdte megvalósítani a most továbbfejlesztett Nemzeti Digitális Adattárat, ami a magyar kulturális értékek egybefogását, tematizálását tűzte ki célul. A dokumentum, mint olyan lehet szöveg, könyv, fotó, zene vagy bármilyen hangfájl. Ezekből professzionális szinten milliós nagyságrendű darabszám létezik, hiszen a hazai több ezer könyvtár, múzeum és egyéb közintézmény/közgyűjtemény masszív skálával rendelkezik. Ennél persze a magánemberek kezében jóval több és jóval szerteágazóbb kincs rejtőzhet. A 80-as évekből származó turbó rágó matrica gyűjtemény miért ne lehetne ugyanolyan fontos, mint egy helytörténeti kiállítás, vagy miért feltételezzük, hogy egy adott korszak rajzolatát az MTI fotósai tudták megörökíteni leghitelesebben?
Az állam szerepének így a kultúramegőrzésben is csökkennie kell és nem mutatnia kell, hanem egy felületet adni, ahol mindenki megmutathatja. Kitzinger Dávid, a Neumann Kht. igazgatója szerint az IHM-es időkben (amikor ő az informatikai tárca főtanácsadója volt) az volt a cél, hogy létrejöjjön egy nem redundáns, jól kereshető, átlátható és okos rendszer a gyűjtemények kezelésére. Jelenleg már félmillió dokumentum szerepel az NDA projektben, de ez a látszat ellenére nagyon alacsony szám. Mikor elkezdték fejleszteni az adattárat, akkor szinte minden könyvtárat és múzeumot megkerestek, de alig több, mint 70 csatlakozott a közel 3000 közgyűjteményből.
A többiek közül néhányan kevéssé foglalkoztak a digitalizálással, de többnyire felismerték, hogy a XXI. században, ha szolgáltatni szeretnének, akkor azt főként digitális formában kell megtenniük. Így lesznek hatékonyak és így jutnak el a legtöbb emberhez. Viszont a megoldások szerteágazóak voltak a közös felismerésre és mindenki saját rendszereket kezdett el fejleszteni. Ez a lehető legrosszabb megoldás volt, hiszen minden intézmény tízmilliós költségekbe verte magát, ráadásul ki mondta, hogy a több ezer könyvtár mindegyikének digitalizálnia kell a Jókai összest, hogy az elérhető legyen online?
A közintézmények bénasága miatt egyre gyakoribb, hogy értékes magánkezdeményezések jelennek meg, a felhasználók maguk teszik közzé saját gyűjteményeiket, sőt alkalomadtán még pénzt is szánnak arra, hogy a webhosting díját kifizessék. Az NDA, annak ellenére, hogy az útja IHM botrányokkal volt kikövezve mégis komoly értéket hordoz. Demokratizálja az egyébként is közösséginek szánt adattárat, bővíti azt, és lehetőséget, platformot nyújt minden magán- és közkezdeményezésnek ahhoz, hogy hatékonyan és olcsón tegye közzé azt amije van.
Hiába szkennel be egy múzeum minden képet, ha az nehezen elérhető, nem jól kereshető. A digitális tartalom nem attól vált naggyá, hogy digitális, hanem attól, hogy könnyen eljuthat bármely emberhez és pillanatok alatt elő lehet keríteni. Így mondhatni az NDA 2.0 projekt az alulról és a felülről szerveződő kezdeményezések ujjbegy összeillesztése is lehet. Ráadásul a közösségi szolgáltatások egy másik előnyét is ki kell emelni: bármi is legyen a minisztérium vagy a kht. neve a jövőben és bárki is irányítsa ezeket, ezt a szolgáltatást már nehezen lehet kigyomlálni.
Az egyébként is aktív felhasználók összegyűjtésével, toborzásával és motiválásával jóval aprólékosabb és átfogóbb gyűjteményrendszerek jöhetnek létre, mint amit a mindenkori közgyűjtemények összessége ki tudna állítani. Az NDA éppen azt adja a felhasználók kezébe, amivel eddig nem rendelkeztek. Egyrészt egy olyan kommunikációs csatornát, ismertséget, amire egyénileg nehezen lehetne szert tenni, másrészt egy olyan platformot, ami egyrészt egyszerűen kezelhető, ingyenesen hozzáférhető, ráadásul az automatizált háttérszoftverek segítségének köszönhetően az adattárak megfelelnek a hazai és a nemzetközi adatbázis szabványoknak is. Úgy csinálhatok hivatalosan is elfogadott gyűjteményt, hogy nem kell ismernem hozzá a katalógusrendszereket, nem kell foglalkoznom az apró részletekkel. Azt a gép megoldja.
Offline címkék
Az NDA 2.0 gyakorlatilag egy metakereső és a köré épült szolgáltatási környezet. Ez a felhasználóknak a Google-höz hasonló szabadszavas keresőt ad, ami szintén a keresőkhöz hasonlóan részletesen paraméterezhető, speciális kapcsolókat is ismer, amivel a profik precíz találatokra lőhetnek. Emellett egy címkéző (tag) rendszer is segíti a böngészést, ami 2008-ban már minimum elvárás bármilyen adatbázissal szemben. A címkéket a felhasználók kedvük szerint aggathatják a tartalmakhoz, ami főként a bizonytalan keresésben segít. Ha valaki nem tudja mit keres pontosan, vagy csak érdeklődik egy téma iránt, akkor olyan helyekre juthat el, amiről nem is gondolta, hogy létezik és mégis releváns számára. Ez sem újdonság, hiszen a magyarok által is napi szinten használt YouTube is címkék által csoportosít és így keres.
A felhasználók mellett természetesen az adattulajdonosok is kapnak eszközöket, amivel gyerekjátékká válik a létrehozás. A legfontosabb dolog egy online metaadat kezelő rendszer, amiért az intézmények milliókat pengetnek ki a fejlesztőknek. Ezzel könnyen lehet kategorizálni, rendszerezni, rendezni, stb. Emellett a napi használatot segíti egy Firefox plug-in, ami kattintásnyi közelségbe hozza a meta adatbázist, így böngészés közben is egyszerűen lehet fejleszteni a közgyűjtést. (kb. mint a Digg). Továbbá egy publikáció szerkesztő alkalmazás és egy úgynevezett "embedded portlet" eszköz is készen áll már, amivel az egyedi adatbázisokból könnyen ki lehet exportálni az adatokat és bármely más rendszerrel kompatibilissé lehet tenni.
Itthon a közösségi szolgáltatások alapjában véve divatosak, így nem elképzelhetetlen, hogy az NDA szabadjára engedésével egy valóban lenyűgöző tár jön létre. A mostani félmillióból akár 5 millió is lehet nagyon gyorsan, ami ráadásul csatlakozik több európai rendszerhez is, melyek jelenleg a Google angolszász dokumentum-dominanciájával konkurálnak.
Végre a kormányzat közelében is felsejlett, hogy nem az számít igazán, hogy legyenek mindentudó információforrások és sokat markolni akaró, de fogni keveset tudó adatdzsungelek, hanem inkább az alulról építkező, egyéni szempontokat figyelembe vevő hálózatokra van szükség. A közösség alkotó ereje már bizonyított, gondoljunk csak a Wikipedia sikerére vagy az elblogosodó Index hírportálra. A tudás régen összegyűjtött adathalmazt jelentett, ma viszont az új definíció szerint az lesz az igazi tudós, aki képes megtalálni, amire szüksége van. Nem újdonság, hogy az internet egy közösségi agyként funkcionál, sőt az sem, hogy ezt szorgos kis sejtek hordják össze, az viszont mindenképp figyelemre méltó, hogy a magyar agy is egyre barázdáltabbá válik.
Az IHM visszaköszön
A Neumann Kht. még Kovács Kálmán és az IHM (Informatikai- és Hírközlési Minisztérium) idejében kezdte megvalósítani a most továbbfejlesztett Nemzeti Digitális Adattárat, ami a magyar kulturális értékek egybefogását, tematizálását tűzte ki célul. A dokumentum, mint olyan lehet szöveg, könyv, fotó, zene vagy bármilyen hangfájl. Ezekből professzionális szinten milliós nagyságrendű darabszám létezik, hiszen a hazai több ezer könyvtár, múzeum és egyéb közintézmény/közgyűjtemény masszív skálával rendelkezik. Ennél persze a magánemberek kezében jóval több és jóval szerteágazóbb kincs rejtőzhet. A 80-as évekből származó turbó rágó matrica gyűjtemény miért ne lehetne ugyanolyan fontos, mint egy helytörténeti kiállítás, vagy miért feltételezzük, hogy egy adott korszak rajzolatát az MTI fotósai tudták megörökíteni leghitelesebben?
Az állam szerepének így a kultúramegőrzésben is csökkennie kell és nem mutatnia kell, hanem egy felületet adni, ahol mindenki megmutathatja. Kitzinger Dávid, a Neumann Kht. igazgatója szerint az IHM-es időkben (amikor ő az informatikai tárca főtanácsadója volt) az volt a cél, hogy létrejöjjön egy nem redundáns, jól kereshető, átlátható és okos rendszer a gyűjtemények kezelésére. Jelenleg már félmillió dokumentum szerepel az NDA projektben, de ez a látszat ellenére nagyon alacsony szám. Mikor elkezdték fejleszteni az adattárat, akkor szinte minden könyvtárat és múzeumot megkerestek, de alig több, mint 70 csatlakozott a közel 3000 közgyűjteményből.
A többiek közül néhányan kevéssé foglalkoztak a digitalizálással, de többnyire felismerték, hogy a XXI. században, ha szolgáltatni szeretnének, akkor azt főként digitális formában kell megtenniük. Így lesznek hatékonyak és így jutnak el a legtöbb emberhez. Viszont a megoldások szerteágazóak voltak a közös felismerésre és mindenki saját rendszereket kezdett el fejleszteni. Ez a lehető legrosszabb megoldás volt, hiszen minden intézmény tízmilliós költségekbe verte magát, ráadásul ki mondta, hogy a több ezer könyvtár mindegyikének digitalizálnia kell a Jókai összest, hogy az elérhető legyen online?
A közintézmények bénasága miatt egyre gyakoribb, hogy értékes magánkezdeményezések jelennek meg, a felhasználók maguk teszik közzé saját gyűjteményeiket, sőt alkalomadtán még pénzt is szánnak arra, hogy a webhosting díját kifizessék. Az NDA, annak ellenére, hogy az útja IHM botrányokkal volt kikövezve mégis komoly értéket hordoz. Demokratizálja az egyébként is közösséginek szánt adattárat, bővíti azt, és lehetőséget, platformot nyújt minden magán- és közkezdeményezésnek ahhoz, hogy hatékonyan és olcsón tegye közzé azt amije van.
Hiába szkennel be egy múzeum minden képet, ha az nehezen elérhető, nem jól kereshető. A digitális tartalom nem attól vált naggyá, hogy digitális, hanem attól, hogy könnyen eljuthat bármely emberhez és pillanatok alatt elő lehet keríteni. Így mondhatni az NDA 2.0 projekt az alulról és a felülről szerveződő kezdeményezések ujjbegy összeillesztése is lehet. Ráadásul a közösségi szolgáltatások egy másik előnyét is ki kell emelni: bármi is legyen a minisztérium vagy a kht. neve a jövőben és bárki is irányítsa ezeket, ezt a szolgáltatást már nehezen lehet kigyomlálni.
Az egyébként is aktív felhasználók összegyűjtésével, toborzásával és motiválásával jóval aprólékosabb és átfogóbb gyűjteményrendszerek jöhetnek létre, mint amit a mindenkori közgyűjtemények összessége ki tudna állítani. Az NDA éppen azt adja a felhasználók kezébe, amivel eddig nem rendelkeztek. Egyrészt egy olyan kommunikációs csatornát, ismertséget, amire egyénileg nehezen lehetne szert tenni, másrészt egy olyan platformot, ami egyrészt egyszerűen kezelhető, ingyenesen hozzáférhető, ráadásul az automatizált háttérszoftverek segítségének köszönhetően az adattárak megfelelnek a hazai és a nemzetközi adatbázis szabványoknak is. Úgy csinálhatok hivatalosan is elfogadott gyűjteményt, hogy nem kell ismernem hozzá a katalógusrendszereket, nem kell foglalkoznom az apró részletekkel. Azt a gép megoldja.
Offline címkék
Az NDA 2.0 gyakorlatilag egy metakereső és a köré épült szolgáltatási környezet. Ez a felhasználóknak a Google-höz hasonló szabadszavas keresőt ad, ami szintén a keresőkhöz hasonlóan részletesen paraméterezhető, speciális kapcsolókat is ismer, amivel a profik precíz találatokra lőhetnek. Emellett egy címkéző (tag) rendszer is segíti a böngészést, ami 2008-ban már minimum elvárás bármilyen adatbázissal szemben. A címkéket a felhasználók kedvük szerint aggathatják a tartalmakhoz, ami főként a bizonytalan keresésben segít. Ha valaki nem tudja mit keres pontosan, vagy csak érdeklődik egy téma iránt, akkor olyan helyekre juthat el, amiről nem is gondolta, hogy létezik és mégis releváns számára. Ez sem újdonság, hiszen a magyarok által is napi szinten használt YouTube is címkék által csoportosít és így keres.
A felhasználók mellett természetesen az adattulajdonosok is kapnak eszközöket, amivel gyerekjátékká válik a létrehozás. A legfontosabb dolog egy online metaadat kezelő rendszer, amiért az intézmények milliókat pengetnek ki a fejlesztőknek. Ezzel könnyen lehet kategorizálni, rendszerezni, rendezni, stb. Emellett a napi használatot segíti egy Firefox plug-in, ami kattintásnyi közelségbe hozza a meta adatbázist, így böngészés közben is egyszerűen lehet fejleszteni a közgyűjtést. (kb. mint a Digg). Továbbá egy publikáció szerkesztő alkalmazás és egy úgynevezett "embedded portlet" eszköz is készen áll már, amivel az egyedi adatbázisokból könnyen ki lehet exportálni az adatokat és bármely más rendszerrel kompatibilissé lehet tenni.
Itthon a közösségi szolgáltatások alapjában véve divatosak, így nem elképzelhetetlen, hogy az NDA szabadjára engedésével egy valóban lenyűgöző tár jön létre. A mostani félmillióból akár 5 millió is lehet nagyon gyorsan, ami ráadásul csatlakozik több európai rendszerhez is, melyek jelenleg a Google angolszász dokumentum-dominanciájával konkurálnak.
