SG.hu

Jó dolog az érintőképernyős Windows 8 notebook

Hosszabb ideig volt szerencsénk használni egy érintőképernyős Acer notebookot, természetesen Windows 8 operációs rendszerrel. Tapasztalataink szerint leginkább az új operációs rendszert kell megszoknia az embernek.

Az Acer a magyar notebookpiac legnagyobb szereplője, sőt mióta az asztali PC eladások drasztikusan visszaestek már a teljes hazai piacot vezeti a márka. Egy érintőképernyős modelljükkel próbáltuk ki mi tud a Windows 8, megérheti-e egy hasonló konfigurációba beruházni. A nálunk járt Acer Aspire M bővében volt az erőforrásoknak, minden földi jóval ellátták, mégis volt néhány pont, aminek kevéssé tudtunk örülni. A cégnél az M sorozat nem a legkönnyebb és leginkább hordozható kategória, de így is belefér az Intel ultrabook definiciójába. Egy mindennapi használatra szánt munkagépről van szó, melybe a szegmensben ritkaságként még optikai meghajtót is szereltek. 15,6 collos kijelzője miatt a ház sem lehet kicsi, 2,3 kilós tömege és 20 mm-es vastagsága miatt viszont teljes méretű billentyűzete és kiváló hangrendszere van.


Alumínium borítása profi kinézetet kelt, elölről és oldalról nézve is tiszta, világos vonalvezetésű, minimalista stílusú, köszönhető ez annak, hogy sajnos majdnem minden csatlakozót a hátuljára száműztek. Ide került a hálózati és a HDMI port, két USB 2.0 és egy USB 3.0 aljzat, de még a tápcsatlakozó illetve a fejhallgató bemenete is. Ennek okait nem teljesen értem, szerintem elég sokan használnak napi szinten működés közben pl. pendrive-ot hogy indokolt legyen legalább egy USB helyet az oldalára helyezni. A bal oldalát szinte teljesen elfoglalja a 8-szoros sebességű DVD-író, a jobb oldalra pedig egy multi-memóriakártya olvasó (SD/SDHC, MMC) került. Bekapcsológombja szintén nem megszokott helyen van; ahelyett, hogy a kijelző környékén lenne az előlap aljára került. Ez szerintem szintén nem a legszerencsésebb választás, sajnos többször fordult velem elő, hogy miközben az ölemben tartottam véletlenül megnyomódott.


Kinyitás után szemügyre vehetjük az enyhén tükröződő 15,6 collos, 16:9-es képarányú kijelzőt és az alumínium ágyon ülő billentyűzetet, melynek jobb oldalán külön numerikus sor van. Az alját teljesen betölti egy túlméretezett tapipad, meglepő módon elválasztott gombok nélkül, de alsó sarkai egérkattintásra azért a megszokott módon használhatóak. (Érintőképernyő mellett szerintem szükségtelen ekkora.) A kijelző ugyan 10 ponton érintésérzékeny, de felbontása - főleg ekkora méretben - lehetne finomabb: csak 1366 x 768 képpont van rajta. A gombok egymástól megfelelően el vannak választva, de nekem hiányzott a magyar lokalizáció, főleg a hosszú í hiánya miatt.


Bekapcsológombja az előlap alján van

Kiegészítőit tekintve nem fukarkodott a cég, a gigabites Ethernet mellett természetesen van benne Wi-Fi és Bluetooth, 1280 x 720-as, azaz 720p felvételre képes webkamera, hozzá mikrofon és Dolby sztereó hangrendszer. Az USB 3-mas csatlakozó előnye, hogy még kikapcsolt állapotban is tölti az esetlegesen rádugott hordozható eszközünket, pl. az okostelefont.


Teljesítmény tekintetében kifejezetten masszív versenyző, de ezt el is várhatjuk egy 2083 MHz-es kétmagos Intel Core i5 processzoros géptől, melybe 6 GB memóriát pakoltak, gyorsításként pedig egy 128 GB-os SSD-t is tartalmaz a tárolásra szolgáló 320 GB-os merevlemez mellett. Grafikai tudás tekintéteben is átlag felett teljesít köszönhetően a nVIDIA GeForce GT 640M videókártyának, amivel a nagyobb erőforrásigényű játékok is élvezhetőek közepes beállításoknál.


Az Acer üzemidőnek nyolc órát közölt, mely tapasztalataink szerint az energiatakarékossági opciók bekapcsolásával elérhető, főképp ha webezéssel vagy dokumentumok olvasgatásával töltjük el időnket. Hibernálásból felébredése alig néhány másodperc, és a hálózati kapcsolatot is nagyon gyorsan helyreállítja. A szokványos alvás módon kívül van egy "mély alvás" opció is, melynél gyári adat szerint akár 80 napot is készenlétben tud lenni a notebook.

A Windows 8 szinte lubickol az erős hardveren, minden alkalmazás gördülékenyen, akadás nélkül fut, de ha nem tetszik nekünk az új felhasználói felület akkor az érintőképernyő is értelmetlen. Egy ezzel felszerelt ultrabook vásárlása előtt feltétlen próbáljuk ki az új Windowst, döntsük el használni akarjuk-e, különben csak felesleges pénzkidobás. Az is megfontolandó szempont, hogy csak az új alkalmazások vannak optimalizálva rá, és a szoftverek többségénél sokkalta kisebbek a menüpontok és gombok minthogy tömpe ujjainkkal ne csak bosszúságot okozzon a képernyő bökdösése. Ugyan bármikor visszatérhetünk a hagyományos Asztalra, de a két felület közötti állandó váltogatás zavaró és felesleges, mindkettőn máshol van ugyanaz az ikon, nem tudunk megszokásból kattintani ami lelassítja a munkát.


Sajnos minden csatlakozó a hátuljára került

Másik oldalról megközelítve a dolgot a kérdés az, hogy kell-e egy notebookra, illetve a Windows 8-hoz érintőképernyő? Egyszerű webezésnél, olvasgatásnál mindenképpen előny a léte, kényelmesebb scrollozni, "tartalmat fogyasztani", teljesen kiváltja a tapipadot. Ugyan megvolt az az előfeltételezésem hogy zavarni fognak a rajta lévő ujjlenyomatok, de nem, a maszatolás csak teljesen sötét állapotban látható. Az egér viszont továbbra is elengedhetetlen a precíz tevékenységekhez, és olyan szoftvereknél ahol sűrűn egymás mellett vannak a linkek vagy gombok nem tudunk meglenni nélküle.

Ha ultrabookként tekintünk erre a gépre hajlamosak leszünk inkább a negatívumokat látni, hiszen az Aspire M nem is könnyű, nem is vékony, azaz ugyan az Intel célja az egész kategória létrehozásával az Apple MacBook Air megszorongatása volt, de ez az Acer masina nem versenytársa annak, nem azonos ligában fociznak. Ellenben képernyőmérete miatt kiváló általános használatra, a numerikus billentyűzet és az optikai meghajtó megléte külön jó pont, gyorsasága bármilyen irodai vagy iskolai kihívásnak megfelel, egyedül az 1366 x 768-as kijelzőt cserélnénk le egy nagyobb felbontásúra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #10
    Dell

    és ebből a fajtából most nemrégiben jelent meg új verzió, nagyobb méretben. Azt hiszem akkor már inkább egy ilyen mint egy sima noti tapicskolós bohóckodással a wc-csempék alatt.
  • Gerygrey #9
    "Egyszerű webezésnél, olvasgatásnál mindenképpen előny a léte, kényelmesebb scrollozni, "tartalmat fogyasztani", teljesen kiváltja a tapipadot."

    De ha csak tartalmat akarok fogyasztani, akkor a laptop alsó része a billentyűzettel teljesen felesleges ballaszt.

    Nem is értem én ezeket az ultrabook-okat: munkára kicsi, netezgetésre nagy, az árából meg bőven kijön egy normális notebook és egy jobb tablet/okostelefon.
  • Cat #8
    Az érintőképernyő nem foglal helyet, és semmilyen meglévő funkcionalitást nem rombol. Akkor meg miért ne? Nem kötelező használni, de ott van. (Persze azon kívül, hogy az árat növeli, de ez csak időleges tényező.)
  • cloud.strife #7
    Október eleje óta használom a Sony Ultrabook Win8-as érintős cuccát.
    Az egy dolog hogy izgalmas a win8, meg lehet szokni, dehogy hasznos az érintő....... nekem nem ez a tapasztalatom.
  • Mr. Perfect #4
    Az árát azért még ideírhattátok volna. Tudom, hogy utána lehet nézni, de azért a cikk végén elfért volna egy ár is. Nem mintha ilyesmit tervezék venni, csak érdekel, hogy ezért az öszvérért mennyit kell kiperkálni.
  • hunwhite #3
    "miközben az ölemben tartottam véletlenül megnyomódott."
    Ez most laptop vagy barátnő?
    LOL:D
  • tcpip2 #2
    Szerintem ha 8 órán át érintőképernyőt használsz és nem vagy pl. pincér edzettségű, akkor leesik az alkarod. Huzamosabb munkához semmiképp se kényelmes.
  • Narxis #1
    "Egyszerű webezésnél, olvasgatásnál mindenképpen előny a léte, kényelmesebb scrollozni, "tartalmat fogyasztani", teljesen kiváltja a tapipadot."

    És itt érkeztünk el ahhoz a kérdéshez, hogy akkor már miért nem tablet? Vagy olyan cucc mint az Asus Transformer, hogy szétszedhető tablet. Ha továbbra is nélkülözhetetlen az egér a hagyományos notebooknál vagy asztali PC-nél akkor teljesen felesleges belekeverni az érintőképernyőt. Ez ilyen öszvér megoldás, hogy legyen ilyen is meg olyan is.