Berta Sándor

Nehézségek a Windows 8-as notebookoknál

Úgy tűnik, hogy hiába közeleg a Microsoft új operációs rendszerének megjelenése, a gyártók nem tudnak megfelelő mennyiségű Windows 8-as laptopot elkészíteni és kiszállítani.

A notebook-gyártóktól származó információkra hivatkozva a DigiTimes tajvani IT-portál arról írt, hogy komoly nehézséget jelent a vállalatoknak a kellő számú Windows 8-as notebook előállítása. Az első Windows 8-as notebookokat augusztus végén szállították ki, azonban ezeket a modelleket még nem érintőképernyővel szerelték fel. Az érintőkijelzős eszközök jelenleg az optimalizálási és a hibajavítási szakaszban vannak, így az első ilyen notebookokat csak szeptember végén szállíthatják ki.


Szintén komoly probléma, hogy az európai és az amerikai gazdasági helyzet miatt csak viszonylag későn kezdődött meg a Windows 8-as notebookok gyártása. A Microsoft ráadásul minden érintőkijelzős panelt minőségi szempontból ellenőrzött, mert meg akart bizonyosodni arról, hogy az új operációs rendszer összes funkciója zökkenőmentesen fog működni rajtuk, ezzel azonban gyakorlatilag nyomást gyakorolt a partnereire és a beszállítóira. A gyártók többsége ugyanakkor ennek ellenére optimista és hisznek abban, hogy a Windows 8-as notebookok megjelenése egy új vásárlási rohamot vált majd ki az emberekben. Azonban az érintőképernyők beszerzése magas költségeket jelent a társaság partnereinek és a bennfentesek szerint a jövő év előtt nem várható a kereslet erősödése.

A Windows 8 kapcsán egyre több kritikus vélemény hangzik el. Sokan kifogásolják például a felhasználókra erőltetett változtatásokat, amelyek a megjelenés közeledtével még szaporodtak is, mások pedig azt emelik ki, hogy a vállalatok nagyjából annyira lelkesednek az új verzióért, mint korábban a Vistáért. A Microsoft kiterjedt teszteléssel, jó adag optimizmussal, valamint néhány újragondolt lépéssel válaszol a kétkedésre. A társaság ezenkívül szeretné rendezni a Surface táblagépek piacra dobása miatti vitát és jelezte, hogy hajlik a gyártókkal való megegyezésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #23
    Az érintőkijelzőért meg a metroért nem, de hogyha a Win8 tényleg gyorsabb a Win7-nél, akkor azért önmagában érdemes lesz váltani, legalábbis otthoni userek esetén. A win7-re is sokan a sebesség miatt váltottak vistáról. Itt miért becsüli le ezt mindenki?
  • lordsithlord #22
    Ha jól értelmezem, te most a Win95 - Win98 célrendszerként való felhasználását hoztad fel... Hibás felvetés.

    Igen, valóban, sok vállalkozás a mai napig használ régi, mára már elavult eszközöket, mert vagy drága a cseréjük, vagy nincs modernebb típus. Pontosan ezt írtam le én is, hogy itt van a TV tunerem olyan tudással, amit ma már nem építenek bele az ilyen készülékekbe (vagy olyan drágává teszi őket, hogy számomra nem megfizethetőek). Pontosan erre mondtam, hogy bár már jó ideje Win7-et rendszeresítettem, de eddig kellett egy XP-s gép csak ennek az eszköznek. Tipikus célrendszer.
    Sőt, sok vállalat használ olyan programokat (tipikusan a raktár illetve az iktató programok szoktak ilyenek lenni), amiknek nem jött ki frissítése, az adatok átvitele pedig nem volt megoldható. Ez is a célrendszer kategória.

    Régi operációs rendszerek nagyon sok helyen fedezhetőek fel így célrendszerként. Személyes kedvencem az volt, mikor megjelentek az első olcsó színkikeverő gépek festékboltokban. A Win98 akkor már rég halott volt, de a gyártó a vadonatúj eszközhöz nem rendelkezett driverrel illetve megfelelő programmal, így igen hosszú ideig ez az akkor már halott rendszer volt ezeken a gépeken. Vagy másik kedvencem, mikor bejöttek az első számítógépes pénztárgépek. Ugyanez a helyzet, a programjuk még 98 alatt lett lefejlesztve, az is volt a gépeken. De volt dolgom a fent említett raktári nyilvántartó progikkal, sőt, gyártósoron találkoztam 2008 tájékán egy Win95-ös géppel, ami csak azért üzemelt, mert egy teszteszköz kizárólag ezt az oprendszert fogadta el.

    Szóval igen, akadnak még kihalt oprendszerek igen szép számban, ezt nem is tagadom. Azonban ezek egyre kevesebben vannak, mert azok az eszközök, amik miatt használatban vannak, szépen lassan elhasználódnak. Kihalni valószínűleg nem fognak még így se egyhamar, de számuk folyamatosan csökken.

    Nem azt mondom, hogy most egyből mindenki neki fog ugrani a Win8-nak és minden rendszert lecserélnek. De abban teljesen biztos vagyok, hogy igen sokan fognak rendszert cserélni az XP támogatásának leállítását követő hónapokban. Nem biztosa, hogy pont Win8-ra, valószínűleg inkább a Win7 fog dominálni. Ebben a tekintetben nem igazán jó az időzítése az MS-nek, hiszen éppen hogy csak átvette a vezetést a 7-es, mikor a 8-at piacra dobták. Az első helyet éppen ezért nem is hinném, hogy átvehetné a Win8.

    Ezt az új köntös dumát viszont szerintem gyorsan felejtsük el. Valóban, a régi kernelre húztak rá egy új köntöt, csakhogy ezt a kernelt alapjaiban át is írták. Ez kellett is, hiszen ez egy agyon toldozott-foltozott megoldás, ami már
    10 éve szolgál. Az ezidő alatt kijött új technikák / technológiák csal bele lettek fércelve. Jól látszik ez már csak a Win/ - Win8 közti sebesség különbségben is, az utóbbi közel 60%-kal gyorsabb. Szintén jó példa erre a rettenetesen lecsökkentett hardver igény is, olyan gépen, amin Win7 már a telepítés elején elhasalna (nemes egyszerűséggel közölné, hogy nem alkalmas a konfig), arra a Win8 csont nélkül felmegy.

    Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a korábbi vitapartnereimtől bocsánatot kérjek, akikkel azon vitáztunk, hogy új-e a kernel vagy sem: valóban, igazuk volt, a kernel nem teljesen új, hanem csak új irányzat szerint átdolgozott, felújított. Kiderült a félreértés oka is: nem tévedtem, több előadáson valóban a marketinges úriember tévesen azt mondta, hogy új a kernel, ezért ő kért elnézést a félreértésért. Szóval azoknak, akik azt mondták, hogy nem új a kernel, igazuk volt.
  • gforce9 #21
    Azért csak szólnék, hogy rengeteg kütyü van még mindig a cégeknél, ami még mindig win95-win98 környezetet igényel, vagy fizikai gépként, bár ez már ritka, hoyg megvalósítható, vagy virtuális környezetben. Lehet, hogy a jól menő cégeknél pikpakk lecserélnek mindent, de egy olyan helyen ahol számít a pénz, ott 2x is meggondolják. Nyújt e fizikálisan annyival többet, illetve a megvásárlása megtérül e? Erre jelenlegi kilátások mellett azt mondom: Nem. Az XP ha máshogy nem is de virtuális gépeken még sokáig fog élni ugyanúgy, ahogy még ami napig találkozok win 95 win 98 rendszerekkel. Miért? Azért mert működnek, a célfeladatukat ellátják. Amiatt mert valami csillog villog, csak idióta veszi meg. Olyat nem tud a win8 amit a korábbi redszerek ne tudtak volna, nem lehet rajtuk megvalósítani. SZóval lehet gazdagéknál menni fog a váltás, illetve nyilván oem-ként ráerőltetik mindenre a win8-at, de azt azért látni kéne, hogy ez nem azért van mert igény van rá. Azért van, mert kell a profit. ÉS ha már hasznos új dolgot kitalálni nem tudnak, akkor eladják uyganazt, csak új bőrbe bújtatva. A win8 kernele a win7-es drivereket simán megeszi. Azok a programok, amik win7-en futnak, win8-on is. Igenám, csak ez nem azt jelenti, hogy "jajjdejó, kompatibilis" hanem azt, hogy eladták a win7-et újra egy idióta felülettel, amire rá tudják fogni, hogy na, hát ez az új benne. Hát ez semmi. Akinek egy kis esze van és a pénzt nem a fáról szedi, ebbe valószínűleg belegondol.
  • lordsithlord #20
    Azok a cégek illetve azok a felhasználók fognak majd így átállni, akik támogatott oprendszert akarnak majd használni.

    Az XP igen hamar kivezetésre kerül végleg, már egy jó ideje csak használt géppel OEM licenceléssel szerezhető be és hamarosan a támogatását is lelövik. Ha ez megtörténik, akkor viszonylag gyorsan (körülbelül 6 hónap alatt) megszűnik biztonságosnak lenni, mivel bár bukkannak majd fel biztonsági rések, ezekre fix már nem készül.

    A driver kérdésről: én voltam a legjobban meglepve, mikor egy régi TV tunert rádugva a Win8 felismerte. Ehhez tudni kell, hogy csak ezért a tunerért kénytelen voltam eddig egy külön XP-s gépet üzemeltetni, mivel egy elég komoly digitalizáló és képjavító rendszere van, amilyen a maiakban nem igazán található meg. Már a Vista se volt hajlandó kezelni, így elég meglepő, hogy bár nem típus szerint ismeri fel, hanem valamilyen általános eszközként, de tökéletesen működteti a Win8.

    Másik dolog: olyan gépen, amin Win7 meg se mukkant, ez csont nélkül ment. Ezer éves drivereket képes volt megfelelően helyettesíteni. Ezt korábban egyik rendszer se tudta, ha valamivel nem tudott mit kezdeni, akkor azt megette a fene.


    Ezt a beáldozott rendszert szerintem az életben nem fogom tudni felfogni. Mit is áldozott be? Betette a METRO-t, (tudom, már nem ez a neve, de nekem ez marad) és ennyi. Ugyanúgy van klasszikus asztal, sőt, van Start gomb is több módon is (vannak rá MS által elfogadott programok, illetve lényegében benne van a rendszerben, a registry-ben pár perc alatt be lehet kapcsolni).

    Én nem szeretem alapvetően az MS termékeit, bár igaz, nem technikai problémáim vannak vele. Ugyanakkor mégis ezt használom. A Win8 mióta kijött a végleges verzió, azóta működik a gépemen 90 napos verzióban. Stabil, gyors. Vannak érdekes dolgai (a driver kezelése néha kicsit furán működik, de ez csak bosszúságot okoz, nem pedig felhasználási problémát), de gyors és eddig bármit tettem rá, gond nélkül müködött.
  • lordsithlord #18
    Öreg, megint hülyeséget beszélsz...

    Leírtam, hogy ki lett próbálva, az, ami szerinted meg se moccan egy 900MHz-es gépen, az érdekes módon egész szépen muzsikált még egy 733-ason is...

    Valóban, nem fénysebességen megy, de ugyebár nem kellene csodákat várni egy 15 éves konfigtól egy vadiúj oprendszerrel. Használható, elindul, bár tény, hogy sokat gondolkozik. Megjegyzem, ez az általad agyon dicsért Ubuntu-ra is igaz, ami úgy mellékesen megakad egy elterjedt GPU telepítésén is, mert állítólag nincs hozzá megfelelő driver (megjegyzem, elég érdekes, hogy több GPU/VGA típus korábban már hibátlanul működött Ubuntu korábbi verzióiban, majd lényegében eltűnt a rendszerből a driverük).
  • pxxl #16
    ez a rángatózó, hullámzó ablak, meg a kocka asztal max. a 10-14 éves korosztályt nyűgözi le.
  • gforce9 #15
    Hát én teszteltem virtuális gépen, 1Gb ramot adva neki. Nem voltam elájulva a sebességétől. A cégek jórésze meg még mindig XP-t használ, mert sok esetben a szoftvereik csak azon futnak, vagy nem veszik meg a frissített verziót belőlük. A most vásárolt gépekre persze már win7 kerül, de csak alapos utánagondolást követően, mert nem biztos, hogy minden szoftver elmegy alatta. A munkához amúgy is kell gépelni. Az pedig érintőképernyőn nem hatékony, de még az egeret sem váltja ki, mert nem fog senki a munkahelyen egér helyett képernyőt masszírozni. Az kicsit fárasztó lenne.

    "Nem értek egyet. Felhasználói gépeknél (nem játék-) igenis van értelme és szerintem ez az irány"

    Végülis igaz, az olyan gépen ami nem kell komolyabb munkára és komolyabb játékra arra megfelel. Kérdés, hogy lesznek e ennyire idióták a vásárlók, hogy egy olyan gépre-sw-re váltsanak ami:

    1. marhaszokatlan
    2. nincs vele tapasztalat, hogy a speciálisabb szoftverek elfutnak e rajta
    3. egy jól bevált páréves win7 környezetet egy érintőképernyő miatt kiváltsanak

    Biztos lesz olyan idióta. De én is azok véleményét osztom, akik azt mondják, me/vista gyanús.
  • DrFantastikus #13
    nembaj, lessz meg fogcsikorgatas az MS reszerol , nemsoka' , mikor bebuknak az 'uj' tapicskolos vacak windozuk-al ...
  • Narxis #11
    Ez elég nagy butaság. Ki akar csak XP-vel nem akadó régi gépre újabb rendszert tenni? Valószínűleg driver sincs hozzá. Innentől kezdve el is veszítette az egyetlen előnyét ha egyáltalán elhisszük, hogy kisebb gépigényű. Az új felületnek amit érintőképernyőre terveztek egyszerűen nincs létjogosultsága a hagyományos PC-k, notebookok esetén. Csak MS ezzel az árukapcsolással akarja a tábla és okostelefon eladásait felfuttatni. Ha Google-t szidjuk azért mert az adatvédelmet feláldozza a profit oltárán akkor MS se különb mert ő egy évtizedek óta tökéletesített, jól bevált felhasználói igényeknek teljesen megfelelő rendszert áldozott fel csak azért, hogy felfuttassa a táblás-telefonos Windows eladásokat.
  • DrFantastikus #9
    Mostmar mi van ? nem lehet leirni egy velemeny't ? ? ?
    Hanyszor lesz meg kivagva ? ? ?

    csakazertse ! ! ! ..................