Alex

Monitorba épített érintőképernyős számítógép az Acertől

Egy hétig tesztelhettünk egy mindent egyben megoldást, az Acer Veriton Z4621G-t, melynek érdekessége, hogy hatalmas kijelzője érintésérzékeny.

A laposmonitorral egybeépített számítógép-kategóriát az Apple vezette be széleskörűen majd' egy évtizeddel ezelőtt, és azóta sem igazán akadt olyan kihívója a Microsoft operációs rendszerével szerelt táborban, mely komolyan megszorongatta volna. A tajvani gyártók azért próbálkoztak, például az első Acer Veriton 2009-ben jelent meg egy gyenge Atom processzorral és 1366 x 768-as felbontással. Ezen termékek célcsoportja elsősorban az üzleti felhasználók, hiszen egy irodában a helytakarékosság és a jó dizájn talán még fontosabb is, mint a nagy teljesítmény. Mint ismertetőnkből kiderül, a nálunk járt Acer Veriton Z4621G viszont már nem csak a munkahelyekre, hanem az otthonokba is bátran ajánlható.

Kicsomagolása során avatatlan szemnek egy az átlagosnál valamivel vastagabb LCD-monitornak tűnik, csupán a dobozában lévő, néhány extra gombot tartalmazó vezetékes billentyűzet és egér okozhat fejtörést. A 21,5 collos monitor alján egy keret, hátulján pedig egy masszív láb található, ami stabilan rögzíti a meglehetősen nehéz gépet, eldőlésétől nem kell tartanunk. A jobb oldalában van a DVD író, bal oldalán a fülhallgató- és mikrofon kimeneteket, multi memóriakártya-helyet és két USB 3.0 csatlakozót találunk. A hátulján van négy további USB port mellett a HDMI ki- és bemenet, az SPDIF és a gigabites Ethernet dugasza (vezetéknélküli kapcsolódásra is képes).

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Mivel egy átlag monitornál jóval közelebb, kartávolságra ülünk hozzá méreténél még nagyobbnak is tűnik, elsőre csodálkoztam, hogy "csak" 21,5 collos, 24-esnek hittem. Ugyan az élet rengeteg területén, például banki ügyfélhívóknál vagy más közterületi termináloknál általánosak az ekkora érintőképernyők, de a lakásban egészen más élmény használni. Fényereje jó, betekintési szöge nagyon széles, kiváló.

Sajnos Windows 7 Professional volt rá előretelepítve, ami ugyan a szükséges frissítések felrakása után azonnal használatba vehető, de ez a gép sokkal inkább izgalmas lesz majd a Windows 8 megjelenése után. Ennek egyetlen oka az egyszerre két ujjra is érzékeny érintőképernyő, ami böngészés vagy dokumentum olvasás közbeni görgetésre, programok elindítására tökéletes, rajzolásra, precíz feladatokra már kevésbé. Hosszabb használatnál még inkább kiütköztek a hátrányai, a számítógép vezérlése ugyanis egér nélkül egyszerűen fárasztó: felemelt karral jóval megterhelőbb mutogatni, mint apró csuklómozdulatokkal irányítani egy nyilacskát, utóbbi ráadásul nagyságrendekkel precízebb is. Emellett a virtuális billentyűzet kényelmessége és gyorsasága össze sem hasonlítható egy normál billentyűzettel, főleg ha annak használója tud gépírni. Viszont nagy félelmem, az ujjlenyomatok megmaradása nem vészes, olvasás közben sem vehetjük észre.

A gép belsejében egy kétmagos Intel processzor van (G630, 2,7 GHz, 3 MB cache), integrált grafikus kártya, 2 GB memória és egy 500 GB-os merevlemez társaságában. A táp külön van, ez is hozzájárul hogy a gép nem melegszik és extrém csendes, fogyasztása alig 135 Watt. Használati értékén nagyot dob a beépített 1,3 megapixeles webkamera, mikrofon és hangszórók, hiszen azonnal szkájpolhatunk másokkal. A hangszórók átlagosnak mondhatók, nagyobb hangerőnél erősen torzítanak, de webezés közbeni zenehallgatásra elmegy. Kiemelnénk még a gyártó által nyújtott szoftvercsomagot, amiben olyan alapvető dolgok vannak, mint a webre történő biztonsági mentés, CyberLink videólejátszó, McAfee víruskereső, Nero író és Office olvasó néhány speciális Acer program mellett.

A cikk megírása előtt erős fejtörést okozott hova, kinek, mire is jó ez az egész koncepció. Ugye teljesítménye alapján játékra nem alkalmas, üzleti célú felhasználásra van kitalálva, de cégeknél manapság igen fontosak a költségtakarékossági szempontok. Egy átlag irodai dolgozónak egyértelműen pazarlás ilyet venni, 225 ezer forintos bruttó árából két szokványos munkaállomás is kijön. Otthonokba a kényelmetlen vezérlés miatt szükségtelennek érzem az érintőképernyő okozta jelentős pluszkiadást, saját célra az Acer termékvonalából mi inkább egy olcsóbb, érintőképernyő nélküli verziót választanánk, anélkül viszont erősen megfontolandónak tartjuk. Az érintőképernyő megléte talán még gépelni egyébként sem tudó szülők vagy kisgyerekek megléte esetén ajánlható. Előbbieknek nagyon bejöhet a könnyű kezelhetőség, utóbbiak pedig élvezhetik a képernyőre rajzolást, tapicskolást - persze csak ha számukra nem inkább egy olcsóbb táblagépre való beruházás mellett döntünk.

Leginkább tehát látványhasználatra alkalmas, és mivel falra is rögzíthető, kereskedelmi egységek, ügyfélszolgálatok nyilvános terei nyerhetnek a legtöbbet vele. Ezen a területen nem ütköznek ki annyira legjelentősebb hátrányai sem, ami a notebookoknak is sajátja: a nehéz szerelhetőség, a bővíthetetlenség és a gyors elavulás. Ha egy normál konfigurációban tönkremegy valamelyik alkatrész gyorsan cserélhetjük, a "mindent egybe" kategóriában viszont jóval nehezebb dolgunk van, az egész gépről le kell mondanunk a szervízelés idejére.

A piac azonban bővül, amit az is mutat hogy egyre több gyártó jelenik meg ilyen All in One PC-vel. Az Acer Veriton Z4621G átgondoltan összerakott gép, egy jól kinéző erős versenyző. Legfőbb hátránya, a magas ár leginkább a hazai viszonyok - pl. a 27%-os ÁFA és az alacsony keresetek - miatt lehet jelentős visszatartó tényező, egyébiránt bátran ajánlható masina.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Büdös Bohóc #17
    Akinek nem elég 24" ilyen célokra, az nem profi grafikus, akkor meg mi a ráknak kell ilyen neked?

    Multitouch XXDDD Úristen bazmeg, nem hipstereknek van ez kitalálva, hogy azzal netezz, te olvasod egyáltalán, amiket leírsz?

    Másrészt meg 40 colon számold ki hány pixel kell retinához, good luck.
  • Macc #16
    10 evet meg annak fenyeben irtam, hogy kb mi torten az elmult 10 evben: szinte semmi. 21" 100dpi-s monitort hasznaltam, most 30" 100dpi az is megvan mar 4-5 eve, es igazabol semmi nem tortent, csak annyi, hogy ezt a felbontast manapsag 27"-on kinaljak.
  • Macc #15
    En hallottam rola, de ilyen nem kellene: kicsi, nem moultitouch (pontosabban csak tollal mukodik), nem retina, szoval en meg varok:)
  • Büdös Bohóc #14
    "vezette be SZÉLESKÖRŰEN" - tanulj meg olvasni. Szerinted a C= PET és az SX-64 mikor volt széleskörűen használt? A PET biznisz gép volt, az SX-64 meg (arról nem beszélve, hogy ugyanabban az évben adták ki, mint a macet) kurvára szar eladásokkal rendelkezett.
  • Büdös Bohóc #13
    nem tudom ezen is mit nem lehet érteni :) Van egy bizonyos felbontóképessége a szemnek, a megfelelő képátlóval kombinálva egy bizonyos felbontást olyat kapsz, amit már nem tud a szem szétosztani, ennyi. Egyébként is a Retina felbontás egy védett név lett, olyan, mint az Apple, nem azért hívják annak, mert a szemedet felbontják. Ajánlom, hogy élőben nézz meg egy ilyen gépet. Nekem kimondottan jó a szemem és a legapróbb dolgokat el tudom olvasni meg meglátom de ezeknél a gépeknél én is fennakadtam.
  • lordsithlord #12
    De jó is lenne, ha PONTOSAN idéznél

    A pontos mondat így szólt:

    "A laposmonitorral egybeépített számítógép-kategóriát az Apple vezette be széleskörűen majd' egy évtizeddel ezelőtt, és azóta sem igazán akadt olyan kihívója a Microsoft operációs rendszerével szerelt táborban, mely komolyan megszorongatta volna."

    Ez pedig igaz, a TFT monitoros AiO gépeket kb. 10 éve az Apple vezette be. Amiről te beszélsz, az még ugyebár a régi CRT monitoros verzió volt.


    Egyébként a technológia miatt nem volt igazi kihívója, az meglett volna, hanem mert az emberek többsége nem fog azért másfélszer annyit költeni egy gépre, hogy AiO legyen. Ezeknek a gépeknek a legtöbbje többre jön ki, mint egy noti-monitor páros, ami azért elég vicces dolog. Az pedig még mókásabb, hogy nagyon sok ilyen AiO gép egyszerűen nem vagy csak igen bonyolult módon bővíthető. Márpedig egy asztali gépnél alap követelmény, hogy simán lehessen bővíteni, lehessen bele több meghajtót tenni, stb.
  • sanyicks #11
    semmi sem retina felbontású... amúgy is ez egy fasz elnevezés. Olyan mint az intelligens mosópor...
  • Bannedusermail #10
    A Mac az nem 1920, hanem 1984.
  • Büdös Bohóc #9
    Az acernek van egy faszább laptopja, ami ugyanúgy érdekes, az egész becsukva egy normál laptopnak néz ki, aztán kinyitod és... Két monitor. Mindkettő érintőképernyős. És relative olcsón, ha jól emlékszem max 200k volt az ára, mikor láttam, de talán olcsóbb is.
  • Büdös Bohóc #8
    mondjuk nem retina felbontású, de cserébe 800 ezer forint