Berta Sándor

A Facebook fizethetné a partik biztosítását Németországban

A Német Rendőrszakszervezet (DPolG) azt szeretné, hogy a platform fizesse ki a segítségével megszervezett rendezvények biztosítási költségeinek egy részét.

Rainer Wendt, a DPolG vezetője kijelentette, hogy az illegális Facebook-partik ügyében törvényi szabályozásra van szükség és meg kell állapítani azt is, hogy az oldal a költségek hány százalékát vállalja magára. "A Facebook biztosítja a szervezési platformot, ezért nem tehet úgy, mintha semmi köze sem lenne az egész dologhoz" - hangsúlyozta Wendt. A szervezet első embere ugyanakkor hozzátette, hogy a fő anyagi és egyéb felelősség a jövőben is a szervezőt terheli majd.

A DPolG vezetőjének ötletét támogatta Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, aki úgy vélte, hogy a közösségi portál nem tesz eleget a kötelezettségeinek akkor, ha a baráti kör meghívása és az egész világ megvendégelése között csupán egyetlen kattintás dönt. A Facebook köteles lenne az emberek figyelmét felhívni a kockázatokra és különböző óvintézkedéseket foganatosítani azért, hogy ne lehessen ennyire könnyen ekkora eseményeket megszervezni.


Reinhold Gall, Baden-Württemberg belügyminisztere szerint a Facebookot felelősségre kell vonni azért, mert lehetővé teszi, hogy a felhasználók olyan ellenőrizetlen felhívásokat tegyenek közzé, amelyek alapján végül tömegpartik alakulnak ki. A fő felelősség azonban szerinte is elsősorban a szervezőé és a jövőben kőkeményen fel fognak lépni a jogsértőkkel szemben és nem kaphatnak majd engedményeket. A komoly büntetésekről szóló példákat mindenki megérti.

Gall július elején közölte, hogy fellépnének a Facebook-partikkal szemben, mivel egyre több pénzbe kerülnek a népszerű közösségi oldalon keresztül szervezett események biztosítási és egyéb költségei. Két héttel ezelőtt 227 052 eurós számlát kapott a rendőrségtől az a 20 éves diák, aki Facebook-partit szervezett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csimmasz #19
    Te egy igazi gyökér vagy azt tudod ugye?
    Amugy a sértegetéseid elég érdekesek ahoz képest, hogy nem látlak a kommentelők között, tehát nem látom miért veszed magadra!
    Csak, hogy megnyugtassalak te szánalmas kis pöcs.
    A cerka jelentem még feláll ha kell és több pinát látott mint te valaha is fogsz, főleg ha a Facebook előtt ülve recskázol a csajok kivillanó melleire.
    Az asszon is elég jól nézki a korához képest is 40 és olyan dugás barátom amilyent te még álmodni sem tudsz mert szegényes a képzeleted.
    Amúgy elképzelésem sincs mi váltotta ki nálad ezt a az agylágyulást de hidd el nem jó érzés úgy lemenni az autódhoz hogy valaki csinált neked éjjel fél milliós kárt.
    Ezen mit nem értesz te szerencsétlen?
    Ha valaki pedig elősegít vagy lehetővé tesz egy bűncselekményt vagy szabálysértést és nem ad tájékoztatást erről az igenis a világon mindenhol perelhető, legalábbis civilizált országikban.
    Ja, egy jótanács a lányok nunija az rögtön a fenekük mellett van majd ha egyszer talán látnél egyet amire nem tennék egy garast sem ne keverd össze, maj ha álltalánosba kezdesz járni figyelj oda biológia órán elmondják mi a különbség.
    Számalom vagy.
  • Skynet85 #18
    +1
  • Bannedusermail #17
    A te hozzászólásodon meg az látszik, hogy egy leamortizált alkoholista kocsmatöltelék fasz vagy, akinek már a fasza sem áll fel. Ha meg sikerülne merevedned egy kicsit, akkor is csak egy behányás lenne a vége, mint a rutinszerű kocsmázásaidnak, mert az asszony már csak egy oszlásnak indult szőrös tehén.
  • csimmasz #16
    Látszik a hozzászólók fiatal kora abból ahogy vélekednek.
    Majd ha egy ilyen spontán buli a háza előtt araszol éppen a sok hullarészeg fasszal, akik a kocsiját leamortizálják mert ugy tartja kedvük, amiért 5 évig fizette a sarcot, akkor kiváncsi lennék milyen pofát vágna a kis pöcs.
    Akkor is ugatna, hogy dehát hadcsinálják, mostmár mindenkit korlátoznak, stb.

    Sőt ha a rádióban egy pöcs felhívást tesz egy ilyen bulival kapcsolatban akkor bizony a rádiót is előveszik ha botrányba fullad, és kérdőre vonják majd, a szaros FB-t miért ne lehetne?
    Könnyú más f*szával verni a csalánt, amikor a ti lánytesótokat agyontapossák egy ilyen bulin vagy meghal, mert nincs orvos vagy biztonsági őr, akkor is azt mondanátok, hogy rendben van így, hisz semmi sem történt csak egy kis buli?
  • Oliwaw #15
    Szabályozzunk, szabályozzunk aztán húzzunk le pénzt aztán szabályozzunk ... és lőn "Szép új világ"
  • Szefmester #14
    Akkor te is csak a legutóbbi hírt olvastad.. tudod volt olyan nem is egy amikor a kis 16 éves picsa szülinapi bulit akart szervezni.. pár embernek.. majd sikeresen kiküldött egy full nyilvános meghívót és el is mentek kb 1500an.. az anyagi kár jelentős, súlyos személyi sérülés szerencsére nem történt. wow... mindez csak azért mert a) valaki kurva lusta volt, b) mellé hülye is, c) az fb alapból nyilvános.. És itt a gond .. a legvégén. Mivel az emberek hülyék, és minden sz*rt kiposztolnak válogatás nélkül, mert "mit ártunk vele", akkor jönnek az ilyen vicces esetek, hogy egy koncertnyi ember jelenik meg a háad előtt és jönne bulizni. Küldd őket haza, tuti lesz köztük akinek nem fog tetszeni. ;)
  • duke #13
    Egy kisse tenyleg eroltetett a fosbuk felelosegre vonasa, mert ok csak a technikai hatteret biztositjak. Ha valaki gazzal felrobbantja a lakasat, akkor sem a gazszolgaltatot vonjak felelosegre. Szerintem itt is, az egyen a felelos a tetteiert. Aki ezrediknek beall orjongeni, balhezni egy ilyen utcai buliba, mikozben max 100 ember ferne el normalisan, az felelos a balheert, azokat kene elsosorban megbuntetni.
  • cateran #12
    Ez mind szep es jo, de valojaban az internet es az informacioaramlas ami lehetove teszi es nem a FB.
    Mar ne is haragudj, de "aki hulye, haljon meg"....1. barom, aki kiposztol 1 meghivot (amugy de, 1000 mas, hasonloan konnyu modon lehetne tomegmarhasagokat szervezni..2012-t irunk, nem 1982-t..)a tobbi meg, aki elmegy 1 ismeretlen meghivasara..az ilyenek jobb is, ha eltunnek a sullyesztoben.A tokom tele van mar a tulzott liberalizmussal es hogy mindenkinek a kezet kell fogni es patyolgatni...
  • ProgServ #11
    A kép ihletett meg.
  • ProgServ #10