Berta Sándor

A Facebookon elhelyezett reklámok 80 százalékára botok kattintanak

Egy amerikai vállalkozás komoly kritikákat fogalmazott meg a népszerű közösségi oldallal szemben. A Limited Run zenei szolgáltató azt állítja, hogy a hirdetési felületek többségét teljesen feleslegesen vásárolta meg.

A cég blogbejegyzésében bejelentette, hogy többek között ezért is hagyják ott a platformot. A szolgáltató saját elemzéseire hivatkozik, amelyekben megállapította, hogy az értékesített reklámfelületekre való kattintások csupán 20 százaléka származik valódi felhasználóktól, a többi 80 százalékot minden bizonnyal az úgynevezett internetes botok generálják. Mindez azután derült ki, hogy a Limited Run hat külső és egy saját fejlesztésű elemző eszköz segítségével megvizsgálta a Facebook által alkalmazott módszereket.

"Amikor a Facebook hirdetési rendszerét teszteltük, akkor sajnos néhány nagyon furcsa dolgot tapasztaltunk" - közölték a vállalat illetékesei. A hirdetésekre való kattintások 80 százaléka olyan ügyfelektől származott, akik kikapcsolták a JavaScriptet. Tény, hogy az internetezők egy része - becslések alapján 1-2 százaléka - teljesen kikapcsolja böngészőjében a szkriptek használatát. Azonban a cég illetékesei végül arra a következtetésre jutottak, hogy olyan kattintásokért fizettek, amit voltaképpen online botok generáltak.

Tom Mango, a társaság alapítója ugyanakkor elmondta, hogy volt még egy oka annak, hogy minden üzleti kapcsolatot megszüntetnek a Facebookkal. A közösségi portálon még mindig Limited Pressing néven található meg a profiljuk. Ugyan lett volna lehetőség a profil átnevezésére, azonban a platform ezért azt kérte, hogy havonta legalább 2000 dollár értékben béreljenek hirdetési felületeket. "A Facebook túszul ejtette a nevünket" - fakadt ki Mango. Ezért válaszul a jövőben hanyagolni fogják az oldal használatát és marketingtevékenységüket inkább a Twitterre összpontosítják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VRSDM #20
    pontosan.

    érdemes átgondolni mennyi pénzt raktak így a rendszerbe (a reklámozó cégek mások zsebébe) aztán ők mennyit vettek ki mint értékes reklámérték.

    ergó egy szuper pénzmosoda. :D
  • Bannedusermail #19
    Nem csodálkoznék, ha indulna egy FBI nyomozás az ügyben.
  • Bannedusermail #18
    Csak egy laikus kérdés. Nem lehet, hogy a google, yahoo, bing és társai robotprogramjai nyálazzák végig a netet, hogy a kereső oldalak napra készek legyenek? Ha nem ez a helyzet, akkor a facebook manipulálja a kattintásokat a bevételei érdekében, és ez Amerikában igen komoly bűncselekmény. Fennáll akkor a túlszámlázás.
  • Roger6 #17
    Mondjuk facebook-on pont egy darab flash reklám nincs...
  • amitakartok #16
    Szerinted miért akarják csomóan betiltatni az AdBlock-ot? No reklám, no bevétel.
  • mousee #15
    NoScript valami zseniális dolog. Van egy "konyhai" G3-as iMac (500mhz, 384 ram) családnak otthon, zenét hallgatni (netrádió), recepeteket nézegetni, messenger-nek, stb. Tenfourfox + noscript +flashblock kombóval tökéletesen használható ma is internetezésre, anélkül még a FB is akad rajta. Egyszer kell belőni, akkor elég sok időt elvisz az életedből, de utána simán jó.

    Az online reklámok meg bekaphassák. Legyen reklám, persze, valamiből meg kell élnie az oldal üzemeltetőinek, de ha van pár diszkrét banner vagy szöveg, az a kutyát nem zavarja... ellentétben azzal, ha 326 flash-es bezárhatatlan szar villog az arcodba megállás nélkül... nálam az ilyen oldalak régen instant close, manapság pedig adblock + flashblock.
  • nextman #14
    Pedig nem. A google helyezest konnyebb es olcsobb is alternativ uton biztositani.
  • senki687 #13
    Én se hiszem, hogy kattintásért fizetnének bárhol is. Ezért gondoltam, hogy a google helyezésekért kattintgatnak a bot-ok.
  • breckinridge #12
    Kattintásért fizetni őrültség. Ha nekem ezért fizetnének, tutira működtetnék botot Bolíviából, Kongóból és Új-Zélandról, hogy rejtve nyomogasson ezerrel.
  • nextman #11
    Nem azert fizetnek a reklamok utan, hogy a google kereseti listan fenn legyenek.
    Hanem, hogy direktbe vasaroljanak toluk.
    A google-hoz kell egyszer egy keresooptimalizalast csinalni a sajat oldalukon, es orokre el van intezve.
    De ha ezert akarnanak fizetni, a google-tol kozvetlenul is vasarolhatnanak elsooldalas reklam lehetoseget.

    Letiltasra a legjobb pedig szerintem a NoScript. Igaz, hogy mindent letilt, de hidd el, akkor jarsz jol:).
    Egyenkent lehet amugy vele engedelyezni dolgokat.