Berta Sándor

Milliókkal csökkent a Facebook-használók tábora

Úgy tűnik, hogy nem tud kijönni a hullámvölgyből a világ legnépszerűbb közösségi oldala. Az Egyesült Államokban ismét csökkent a Facebook-tagok száma és a részvény ára is csökkent.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség arról számolt be, hogy a Facebook az Egyesült Államokban egyre több felhasználót veszít. Az elmúlt hat hónap során a regisztrált tagok száma 1,1 százalékkal csökkent. Ez azt jelenti, hogy körülbelül kétmillióan hagyták ott a portált. A folyamat ráadásul már nem csak a tengerentúlon figyelhető meg, de a céget kétségtelenül ez érinti a leginkább. A Bloomberg arra a tanulmányra hivatkozott, amit Rory Mather, a Capstone Investment elemzője készített. A szakember kimutatta, hogy 23 országban a Facebook piaci részesedése az elmúlt három hónapban változatlan maradt, míg 14 államban lelassult a piaci részesedés növekedése.

A kedvezőtlen hírek is közrejátszottak abban, hogy gyengültek a Facebook-részvények. Hétfőn 8,1 százalékot veszítettek az értékükből, míg kedden 28,09 dolláron zártak, ami jelentős mértékben elmarad a májusi 38 dolláros ártól. Ez 26 százalékos gyengülést jelent. A platformnak emellett meg kell küzdeni a saját üzleti modelljéből fakadó hiányosságokkal is, számos tag ugyanis előszeretettel használja a szolgáltatást az okostelefonjáról, ugyanakkor az oldal ezeket az embereket eddig nem tudta elérni a reklámjaival. Nem csoda, hogy a Michigani Egyetem által kiadott American Customer Satisfaction Index (ASCI) rendszerében is a Google Plus megelőzte a Facebookot, amely 100 pontból csupán 61 pontot kapott a korábbi 69 pont helyett.

Idén júniusban kiderült, hogy míg a tavaly év elején 24 százalékkal nőtt a Facebookra látogatók száma, addig idén már csak 5 százalékkal. Ez a legkisebb érték 2008 óta. Eddig egyébként a 221 millió amerikai internetező 71 százaléka regisztrálta magát a Facebookon és ők idén havonta összesen hat órát töltöttek átlagosan a platformon, ez 16 százalékkal több idő a 2011-ben mérthez képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #71
    furcsa, most már jó. Annyira ótvar cég ez a fb hogy nem szólnak elõre, utána mert leszarnak mindent. És zsugoriak egy belsõ tesztelésre, mindent élesben baszakszanak ( mint az már oly sokszor elõfordult )
  • Sir Ny #70
    megszûntették a facebook group chatet. errõl ennyit. akkor pidgin.
    ( mondjuk a fb mobilos változata elfut a gépemen, szóval akár )
  • Sir Ny #69
    ez tényleg érdekes. mondjuk a windowsos programkínálat nem érint.
  • Szefmester #68
    nah akkor mondok egy érdekességet.. a Windows live essentials már kezeli a csoportokat... de mivel nincs FB-m (nem vagyok hülye regelni) nem próbáltam ki.. Persze lehet hogy nem az FB csoportokra vonatkozik ez, hanem az MSL-re. De tessék: Essentials

    De te mikor próbáltad utoljára? Én kb 2 éve... de akkor még nem volt ekkora divatkodás az FB, és máshol is el tudtam érni mindenkit, csoportkodni meg nem szoktam. Bár néha beszélgetek 5-6 emberrel csoportosan.. A google+ban meg inkább csoportos videobeszélgetések a népszerűek nálam...
  • Sir Ny #67
    pont úgy, hogy nem mûködik. tudom írni/olvasni a csoport chatet? nem. innentõl kezdve nem tudom mi ez a duma (pláne ilyen stílusban!), hogy lehet, mikor nem lehet. nem mintha számítana bármit is.
  • Reg5 #66
    A pidgines csoport dolgot hogy érted? Én már 4 éve használom, igaz közben volt pár hónapig digsby is, de semmi bajom vele.
  • Sir Ny #65
    csak nem újboli felsülésed? :D miért nem próbálod ki a szarokat még ajánlás előtt?

    a trillian valami trillian ökkáuntot akar regisztrálni, menjen az anyjába, a pidgin meg nem kezeli a groupokat, oszt szart se ér. továbbra is tartom, hogy konkrétan 0 olyan programmal találkoztam, aminek megadom a facebook jelszavam ( dehogy adom meg, hülye nem vagyok ), oszt tudok csetelni haverral, barátnővel, osztállyal.

    miért nem maradsz csöndben inkább?
  • Szefmester #64
    Hmm mintha a Trillian nevű progi tudná ezt.
    " Supports Windows Live, Facebook, Twitter, Yahoo, MySpace, AIM, Email, Google Talk, Skype, ICQ, Jabber, IRC, Bonjour, and more!"

    Meg ezek:
    Digsby (MSN, ICQ, Google Talk, Yahoo, MySpace, Facebook, Twitter, stb.)
    Adium (Mac) (MSN, ICQ, Google Talk, MySpace, Facebook, stb.)
    De talán a pidgin is megcsinálja....

    hmm hmm hmm.. Lehet ha nem a kényelmes lusta és birka viselkedésmódot követnéd akkor hallottál volna bármelyikről, vagy legalább használtad volna a keresőt. De gondolom neked már a kezdőlapod is a fészbúk oldalát adja. :)

    Nah mennyé' oszt' lájko'jjá' valami szutykot osztá' jóccakát!
  • sanyicks #63
    a féjszbúk olyan mint az msn. Szarrakás, de ha nem vagy fent egy rakás infoból kimaradsz, mert a sok droid egy idő után minden más kommunikációs csatornát hanyagol.
    Sok fejlesztőcégnél is már csak ezen a szaron lehet supportot kapni, mert igénytelen bár, de ingyé van, nem kell weboldalt fenntartaniuk (nem mintha olyan sokba kerülne).
  • Sir Ny #62
    ,,A többféle kommunikációs csatornáról csak annyit, hogy van már nem egy olyan program ami egyszerre képes kezelni a többféle formátumot. Sőt, aki nem a faszbúkon akarna csetelni, az is megadja a programnak a loginját és máris beszélgethet velük ha annyira nem tud élni nélkülük!"

    kerek értéknyi program tud ilyet.