Berta Sándor

Robotok kutatták át az olaszországi földrengések helyszínét

A helyi hivatalok és mentőcsapatok megbízásából német és olasz tudósok robotok segítségével mérték fel, hogy milyen károkat okoztak Mirandola város két templomában a hónapokkal ezelőtt pusztító földrengések.

Emilia-Romagna régiót májusban rázta meg két földrengés. Az elsőre, amely 6-os erősségű volt május 20-án került sor és az epicentruma Camposanto volt, míg az 5,8-as erősségű másodikra kilenc nappal később és ennek az epicentruma Medolla volt. Emellett voltak utórengések június 3-án és 6-án is. A NIFTi európai kutatóprojekt keretében a szakemberek Mirandolát keresték fel, mivel a város két temploma súlyosan megrongálódott a katasztrófákban. A helyszínre szállított négy robot július 24. és 27. között mérte fel a károkat. A NIFTi célja ugyanis, hogy emberek és robotok közös akciókban vegyenek részt.


A saarbrückeni Német Mesterséges Intelligencia Kutató Központ (DFKI) és a római La Sapienza Egyetem munkatársai két robothelikoptert és két földi robotjárművet (UGV) vittek magukkal azért, hogy a helyi tűzoltóság és a katasztrófavédelem, a Vigili del Fuoco segélyszervezet, valamint az olasz kulturális minisztérium megbízásából kiderítsék milyen károkat szenvedett el a mirandolai Assisi Szent Ferenc templom és a helyi dóm. A cél az épületekben lévő művek állapotának felmérése és annak megállapítása, hogy vannak-e strukturális károk.


A hét szakértőből álló csoport először az Assisi Szent Ferenc templomot vizsgálta meg egy quadrocopter segítségével. A gép többször repült be a templomba. Kiderült, hogy a főhajó és az egyik oldalhajó megsérült, továbbá beszakadt a templom tetőszerkezete is. A robothelikoptert egy pilóta és egy biztonsági szakértő irányította a járműre felszerelt kamera képének segítségével. Ezután beküldték az épületbe az egyik UGV-t is, ami további felvételeket, valamint egy 3D-s térképet készített. A helyi dómot ugyanilyen módon térképezték fel. A kutatók az elkészített videókat átadták a Vigili del Fuoco képviselőinek.

A NIFTi tagja a DFKI, a római La Sapienza Egyetem és a Vigili del Fuoco mellett a holland TNO, a prágai Cseh Műszaki Egyetem, a Fraunhofer Intézet, a BlueBotics, a Zürichi Műszaki Főiskola, illetve a dortmundi tűzoltóság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!