Gyurkity Péter

Nagyobb kijelzőt kapnak a netbookok

Az Acer jelezte, hogy új készüléke az eddiginél nagyobb, a 10 hüvelykes korlátot is meghaladó méretű kijelzővel érkezik majd, ezt pedig az Asus sem hagyhatta szó nélkül, így már készül az Eee család hasonló tagja.

Az Acer az Aspire One 751 jelzéssel dobja piacra saját megoldását, amely elsőként egy tajvani webshop oldalán bukkant fel. Az internetes oldalon közölt technikai specifikáció révén megtudhattuk, hogy a készülék 1,35 kg-ot nyom, a kijelző mérete 11,6 hüvelyk, a maximális felbontás ezúttal 1366 x 768 pixel, mindezt pedig az Atom Z520 processzor, 1 GB memória, integrált grafikus vezérlő, valamint 160 GB-os merevlemez teszi lehetővé.

Az Acer 650 dolláros (490 eurós) áron dobja piacra megoldását a szigetországban, ám ez természetesen nem jelenti azt, hogy kontinensünkön változatlan áron érkezik majd a netbook. A hatcellás (valamint választható háromcellás) akkumulátorral, webkamerával, kártyaolvasóval, 10/100 Ethernet csatlakozóval, valamint Wi-Fi és Bluetooth támogatással erősített készülék Windows XP Home operációs rendszert futtat, amely továbbra is népszerű a netbookgyártók körében. A választék pedig rögtön bővülni fog, hiszen az Asus máris jelezte, hogy hasonló megoldással készül, hogy kiaknázza a nagyobb kijelzőben rejlő előnyöket.


Ennek megfelelően utóbbi gyártó máris készül az Eee család legújabb tagjával, amely szintén 11,6 hüvelykes kijelzővel érkezik majd. Az Asus ugyan továbbra is a 10 hüvelykes változatokat tartja a mainstream vonal megtestesítőinek, ám nem szeretnének lemaradni, így még a hónap vége előtt felbukkan az új példány. Mi több, a nagyobb kijelzővel szerelt netbookok idén a teljes forgalom 30 százalékát teszik majd ki, ami nem elhanyagolható arány. Mindezt egy 15,5 hüvelykes és egy 13,3 hüvelykes ultravékony noteszgép egészíti majd ki a nyáron, 800 és 650 eurós áron.

Az Asus arra számít, hogy a kijelzőknél gond lesz az utánpótlással a nyár elején, emellett pedig a memóriaárak is növekedésnek indulhatnak - az ellátással azonban szerintünk nem lesz probléma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magiszter #21
    Nah 108-at megér!
  • dstern #20
    Magiszter: Az Acer 751-et 108.000-ért adják az Árgépen lévő infók alapján, de drágábban is csak 120.000
  • cateran #19
    Meglepo modon mindennel egyetertek, amit itt irtal
    Haveromnak vettunk 300 fontert netbookot,kicsi,konnyu,mobilitas a toppon, en 500-ert laptopot beepitett BDvel,hogy helyettesitsen 1 desktopot...kinek mi kell
  • tucky1 #18
    Van egy 4. szempont is, alacsony fogyasztású alkatrészekből van, akár 4-7 órás üzemidővel. Pl Asus 1000H nálam wifivel zenével + kb 1 óra játékkal is 4 és fél óránál előbb nem adta meg magát, 5 óra fölött volt az átlag. Mobilitásnál méret mellett ez elég fontos.
  • Magiszter #17
    Mintha némi részrehajlást vélnék felfedezni a szavaid között De lehet hogy csak képzeltem...
  • hottold #16
    a gyenge elbukik, az ASUS megmarad.
  • Magiszter #15
    Eh! 140.000.- be jön ki kb az a 490 euró. Annyiért már veszel egy Acer TravelMate akármit és mégis egy Notebook-od van egy Netbook helyett. És nem hiszem hogy az a 4" (~10 centi)fog számítani ami plusszba van. Ha 11,6"-os kijelzővel maradnának a 100-és-inkább-alatta ezer forint környékén akkor vinnék mint a cukrot. Így nem sok értelme lesz szerintem. De ha erre van kereslet akkor hajrá!
  • hottold #14
    de az asztali gép vaze ! itt pedig éppenséggel hordozható személyi számítógépekről van nagyba szó, ha ez még nem tűnt volna fel.
  • AzUs #13
  • WoodrowWilson #12
    "végre NE legyen már benne CD... kit érdekel 2009-ben már a CD(DVD)"

    Te beszélsz, aki 2009-ben arra veri, hogy a 64 megás P1-es gépén milyen gyors az xp?