MTI

Új konzuli honlapot indított a kormány

Új konzuli tájékoztató oldalt indított a kormány azzal a céllal, hogy hasznos információkkal lássák el a külföldre utazókat.

Mint a honlap szerdai bemutatásakor Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, a konzuli szolgálat az a területe a külügyi munkának, amely "közvetlenül érintkezik" az emberekkel. A konzuli munka jelentősége az elmúlt időben megnőtt, hiszen a magyarok többet utaznak, és több magyar tartózkodik külföldön - mutatott rá. Megjegyezte: ezeknek az embereknek tudniuk kell, milyen konzuli szolgáltatásokra számíthatnak. Az államtitkár emlékeztetett arra: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyeletével indult korábban az egységes kormányzati honlap, amely integrálta az egyes tárcák oldalait, így a Külügyminisztériumét is. Specifikus területekhez azonban külön aloldalt hozhatnak létre, ilyen a most bemutatott konzuli honlap is - tette hozzá.

Közlése szerint igyekeztek minél könnyebben áttekinthető és kezelhető honlapot készíteni, hogy az érdeklődők minél szívesebben keressék fel az oldalt. A tájékoztató oldal a http://konzuliszolgalat.kormany.hu címen vagy a kormany.hu központi kormányzati honlapról közvetlenül is elérhető, elsősorban a külföldre utazni, ott munkát vállalni vagy hosszabb ideig tartózkodni kívánó magyarok informálására készült.

A március 19-én indult honlapon olvashatók az utazóknak szánt gyors tippek, tanácsok, felhívják a figyelmet például a biztosítás megkötésére és a külképviseletek elérhetőségének feljegyzésére. Tájékozódhatnak továbbá a felhasználók az egyes országok biztonsági helyzetéről, a beutazás, a tartózkodás és a munkavállalás feltételeiről és az egészségügyi helyzetről.

Az oldalon felsorolják az utazásra nem javasolt térségeket és a vízum nélkül felkereshető országokat, a külképviseletek elérhetőségeit és a magyarországi tiszteletbeli konzulokat, illetve elérhetőségüket. Közlik, mire terjed ki és mire nem a konzuli védelem, illetve feltüntetik az egyes szolgáltatások költségeit is. A külföldieknek angolul is információkat nyújtanak a Magyarországra utazásról. Közzétettek egy részletes tájékoztatót a Magyarországon kiállított, külföldön felhasználandó közokiratok hitelesítéséről is.

Az oldal látogatói továbbá megtudhatják a Külügyminisztérium konzuli főosztályának elérhetőségét, az ügyfélfogadás rendjét, és kérdéseket is feltehetnek. A Külügyminisztérium sajtóanyaga szerint a honlap elkészítéséhez figyelembe vették az eddigi ügyfél- és felhasználói igényeket, kéréseket, valamint a konzulok és a tárca munkatársainak tapasztalatait. Az oldal tartalmát, megjelenését állandóan fejlesztik, hogy hiteles és friss információkkal lássák el a látogatókat - emelték ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!