MTI

Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról

Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról, ahol Budai Gyula kormánybiztos közlése szerint, széleskörű tájékoztatást kívánnak adni a 2002-2010 közötti szocialista kormányok prominenseinek állami pénzek terhére elkövetett visszaéléseiről és a mostani kabinet vonatkozó intézkedéseiről.

Budai Gyula keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a http://elszamoltatas.kormany.hu oldalon megtalálhatók többek között a kormánybiztos feladatai és hatáskörei, a vizsgálati eredmények és a sajtóban megjelent hírek. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos jelezte: eddig 51 ügyben tettek büntetőfeljelentést. Elhangzott, hogy a vizsgálati eredmények menüpont alatt olyan dokumentumok találhatók, tölthetők le, amelyek az elszámoltatás elmúlt 14 hónapja alatt keletkeztek, kivéve azokat, amelyek a titkos ügykezelés szabályai alá esnek. Azokban az ügyekben, ahol büntető-feljelentést tettek, a nyomozás érdekeire tekintettel a feljelentések szintén nem kerülnek fel a honlapra.


Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos

"Az igazság az országok alapja" mottót viselő oldalon külön csoportban találhatók meg az állami vagyont érintő, a mezőgazdasági tárgyú, és a kormánybiztos kezdeményezésére indult vizsgálatok. Budai Gyula kiemelte: az első csoportban érhető el a Malév privatizációjával kapcsolatban folytatott vizsgálat, és az ennek eredményeként született Fehér könyv, valamint a Budapest Airport privatizációjáról szóló jelentés is. A második csoportba tartoznak a mezőgazdasági tárgyú vizsgálatok, ezek jelentős részét még miniszterelnöki megbízottként kezdte el - mondta a kormánybiztos, aki többi között megemlítette az állami földek privatizációjának, a haszonbérleti-szerződések vizsgálatát. A nyilvánosság számára elérhető sukorói iratok is itt találhatók - jegyezte meg.

A sukorói telekcsere fejezetben két levelet is feltöltöttek, az egyik feljegyzés az amerikai nagykövetség első titkára és közte egy későbbi találkozó ügyében zajlott egyeztetésről szól. A találkozón, bár a beszélgetés témájául a nagykövetség előzetesen az elszámoltatást jelölte meg, de jelentős részben a sukorói telekcseréről és a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ellen induló esetleges büntetőeljárásról fogalmaztak meg kérdéseket és kételyeket - mondta Budai Gyula. Nyilvánosságra hozták azt az izraeli nagykövetnek írt levelet is, amelyben arról érdeklődik Budai Gyula, hogy Joav Blum ellen Izraelben milyen büntetőeljárás indult ingatlanpanama ügyben. Erre a több mint egy éve kelt levélre mind a mai napig nem kapott választ - közölte a kormánybiztos.


A harmadik csoportba tartoznak a kormánybiztosként indított vizsgálatok, amelyek közérdekű bejelentéseken, minisztériumoktól kapott vizsgálati jelentések alapján zajlanak. Kiemelte ezek közül a taszári reptérről szóló, az ELTE-ről készült jelentést. Megemlítette továbbá a Genetic Immunity Kft pályázatairól szóló vizsgálati jelentést, mint mondta, ebben az ügyben 11 hónapja fordult levélben az amerikai nagykövethez. Tájékoztatást kért, hogy a cég ellen az Egyesült Államokban milyen eljárások folynak, zajlik-e a cég felszámolása, de a levelére a mai napig nem kapott választ.

Ékes példája, hogy míg az elszámoltatási kormánybiztos az amerikai nagykövetség első titkárát, vagy bármely magyarországi akkreditált nagykövetet tájékoztat, addig az amerikai nagykövet politikai kijelentéseket fogalmaz meg, és nem ad megfelelő választ - mondta. Pozitív példaként említette ugyanakkor, hogy a budapesti angol nagykövet az Alstrom ügyében mintegy húsz nap alatt válaszolt levelére. A honlapon megtalálhatók még azok a társszervek, amelyekkel a hivatal kapcsolatban áll. A kapcsolatok menüpont alatt lehet a bejelentéseket megtenni, 2010-ben 736, addig tavaly 561 közérdekű bejelentést kaptak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #4
  • hammerjoe #3
    És őket ki fogja majd elszámoltatni? A kis diktátorunkkal az élen!! Az idióta viselkedése miatt már senki nem foglalkozik velünk. A "tanulmányai" alatt nem sikerült megtanulnia, hogy nem érdemes a széllel szembe pisilni? Ha valamikor, akkor most lehet beszélni a korrupcióról!! Lassan sehol nem intéznek semmilyen ügyet csúsztatás nélkül! És ezt Viktorkánk hozta el nékünk!! Undorító bagázs!!A Dunába lőném mindet!!
  • FoodLFG #2
    pff bohóckodás az egész.
  • hdo #1
    Ez is 200 millába került vajon? :P