SG.hu

Fórumot indít a kormány az állam működéséről

Jó Állam Fórum néven online felületet indít a kormány hétfőn, amelyen keresztül az állampolgárok közvetlenül megoszthatják javaslataikat, véleményüket a döntéshozókkal arról, szerintük hogyan tudna jobban, hatékonyabban működni az államszervezet - jelentette be Gál András Levente, a Jó Állam koncepcióért felelős kormánybiztos.

A kormánybiztos elmondta, a joallam.kormany.hu címen elérhető weboldal a Magyary-program keretében valósul meg, külföldön már sikert aratott példák alapján. Gál András Levente kiemelte a brit pénzügyminisztérium “Spending Challenge" nevű kezdeményezését, mely program keretében arról kérdezték a hivatalnokokat, majd az állampolgárokat, hogy hol racionalizálnák a kormányzati működést a költségcsökkentés érdekében.

Gál András Levente hangsúlyozta: nem volt még Magyarországon olyan szervezett fórum, amelyen keresztül strukturáltan, közvetlenül lehetett volna hasonló ötleteket, véleményeket beküldeni az állam képviselőinek. A rendszer lehetővé teszi az anonim üzenetküldést, újdonságként ugyanakkor - amennyiben a hozzászóló igényli - érdemi visszajelzést is kaphat. A felhasználók moderált keretek között egymással is eszmét cserélhetnek - ismertette a kormánybiztos. Hozzáfűzte: az oldal különböző szakterületek szerint tagolt, gyakorlatilag lefedi a kormányzati igazgatás minden területét, minden témában várják a javaslatokat.

A beérkezett észrevételeket az ágazati minisztériumokban munkacsoportok fogják feldolgozni, a munkában részt vesznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói és hallgatói is. A fórum anyagát feldolgozás után pedig a Magyary-program mellékletében is közzéteszik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Partpolitikatol es ideologiatol szinte fuggetlenul ill. abba most nem belemenve, ez egy jo otlet. Ezt mindenfele kormany eseteben tamogatandonak tartom.