Berta Sándor

Hogy születtek a cég- és terméknevek?

A különböző IT-cégek nevei néha meglepő módon alakulnak ki, más esetekben viszont a véletlennek, szerencseszámoknak vagy történelmi személyeknek köszönhetően születnek meg.

A Google, a Twitter vagy éppen az Asus nevét gyakorlatilag minden felhasználó ismeri, ám e nevek megszületésének története már kevésbé ismert. A Google név a Googol szóból született, ami egy szám neve. Egy googol az 1-es számjegyből és az azt követő száz darab 0-ból áll. A Google neve a googol szám tudatosan helytelenül írt változata, mutatva ezzel a cég indíttatását a hihetetlen nagy internetes tartalom keresőmotorba foglalása iránt. A konszern operációs rendszere esetében az Android név arra a cégre utal, amit a Google hat évvel ezelőtt felvásárolt és ami kifejezetten mobil operációs rendszerek fejlesztésére specializálta magát. A Google vezetői számára logikusnak tűnt, hogy az új operációs rendszert a felvásárolt vállalatról nevezik el.

A madarak szeretnek csivitelni, így aligha véletlen, hogy a népszerű mikroblog neve Twitter lett, miként a logójául is egy madár sziluettjét választották az alapítók. A HP és a Dell neve az alapítókból származik, előbbit Bill Hewlett és Dave Packard, utóbbit Michael Dell gründolta. A Blackberry szó azután került be a köztudatba terméknévként, hogy szakértők azt tanácsolták a Research In Motion (RIM) vezetőinek, hogy ne integrálják az e-mail szót termékeik nevébe, az indoklás szerint ugyanis a szó elolvasása növeli a vérnyomást. A RIM vezetői megfogadták a nem mindennapi tanácsot és végül a Blackberry nevet választották. A Bluetooth szó közvetve Harald Blatand viking királynak köszönhető, aki az i. sz. 10. században egyesítette Norvégiát és Svédországot. A Blatand szó kék fogat jelent, ezt lefordították angolra és ebből lett a Bluetooth.


A Microsoft név története meglehetősen egyszerű. Bill Gates és Paul Allen az 1970-es évek közepén olyan szoftvereket akartak készíteni, amelyek a viszonylag kis számítógépeken működtethetők. Így lett a Microcomputer-Software szóból előbb Micro-Soft, majd Microsoft. Az amerikai vállalatnál a Windows 7-et azért rövidítik sokszor csak 7-esnek, mert a 7 szerencseszám. Viselkedéskutatók megfigyelték, hogy ha emberek szabadon választhatják ki az egyes és a kilences között bármelyik számot, akkor leggyakrabban a hetesre voksolnak.

Az Intelt Gordon E. Moore és Robert Noyce alapította, és eredetileg "Moore Noyce"-nak szerették volna nevezni, de ez túlságosan hasonlít a "more noise", azaz több zaj kifejezésre, és mivel a zaj az elektronikában igencsak hátrányos dolog, ezért elvetették. Egy éven át NM Electronics volt a cég neve, ezután Integrated Electronics lett, aminek rövidítése az Intel.

A Wii az angol We szóra utal, ugyanakkor a két i a névben az egymás mellett álló két személyt is szimbolizálja. A Firefox pedig eredetileg nem tűzróka volt, hanem tűzmadár, azonban a Mozilla előtt az egyik fejlesztőcég ugyanígy nevezte el egyik termékét, ezért kellett sürgősen találni egy új nevet. Végül azért esett a választás a rókára, mert Mitchell Bakernek, a Mozilla vezetőjének vörös haja van és ez a fejlesztőket a rókákra emlékeztette. Az Asus alapítói eredetileg Pegasusnak akarták elnevezni a cégüket, mondván a lény az innovációt szimbolizálja. Azonban rájöttek, hogy a P kezdőbetű miatt eléggé hátra kerülnének a címlistákban, ezért úgy döntöttek, elhagyják a Pegasus szóból az első három betűt.

Az Apple operációs rendszereit eleinte csak római számokkal jelölték, azonban egy idő után a munkatársak minden verziót elláttak állatnevekkel. Ezt a gyakorlatot később a cégvezetők is átvették és hivatalossá tették. Az iPod nevében az i betű az Apple-családot jelképezi, de egyúttal utal az internetre, az információkra, illetve az individualitásra is. A Pod név születéséről számos történet létezik, az egyik szerint a társaság egyik munkatársa találta ki. Az IBM egyszerű rövdítés (International Business Machines), a Thinkpad a Think és a Notepad szavak összevonásából alakult ki, míg a Hulu a mandarin nyelvből származik és a jelentése interaktív felvétel. Ugyanakkor az alapítók arra nem gondoltak, hogy a Hulu nem minden nyelvben jelenti ezt. Hawaii nyelven hajakat, szuahéli nyelven abbahagyást, míg indonéz nyelven hátsót jelent. A Wiki szó hawaii nyelven van és gyorsat jelent, a nagyon gyors hawaii nyelven wikiwiki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hungarikum #8
    waka waka eh eh... this time for africa...
  • Bhalage #7
    berserkerz WAKAWAKA
  • TheLostOne #6
    "ne integrálják az e-mail szót termékeik nevébe, az indoklás szerint ugyanis a szó elolvasása növeli a vérnyomást"

    Lol

    Lehet kipróbálom valamelyik nap, hogy telenyomtatok vele egy A4-es oldalt, és azt nyomom a képembe reggel kávé helyett
  • topitopi #5
    Hááát akkor ez elég bajos dolog... legalább illene jelezni, hogy megváltozott a cikk...

    Joghurt3: elnézést a hibás korrekcióért
  • joghurt3 #4
    Hozzászólásom _után_ már valóban...
  • PetiX87 #3
    Hidd el eredetileg úgy volt, én is azt olvastam. Nyilván módosítva lett azóta a cikk. Nem is az első eset. Azon se lepődnék meg, ha csak úgy eltűnne ez a komment, erre is volt már példa.
  • topitopi #2
    A második, google-s megjegyzésedhez: a cikk nem "vannak olyan elméletek"-et ír hanem " A Google név a Googol szóból született, ami egy szám neve.(...) A Google neve a googol szám tudatosan helytelenül írt változata(...)" tehát teljesen tisztában van ennek valóság alapjával.
  • joghurt3 #1
    Kis pontosítás: Az Apple operációs rendszereit kezdetben (1984-től 2001-ig) arab számokkal jelölték. Egészen a (Classic) 9.2-ig így ment ez. Aztán álltak át a Unix-alapú rendszerre, ettől kezdve van MacOS X. Ezt persze lehet indokolni a tízes verzióval (mellesleg az USÁban római számokat elvétve használnak), de lehet köze a Unixban, NeXT-ben szereplő X-hez is. És azóta a tizedes léptetése helyett (9.1 -> 9.2) a második tizedespont mögé száműzték a frissítéseket, hogy a "főverzió" továbbra is 10 maradjon. Persze a 10.7 már köszönő viszonyban sincs mondjuk a 10.2-vel.

    A Google nevénél pedig nem "vannak olyan elméletek", hogy elírták, hanem ez a valóság. A Wikipédián több hivatkozással is alátámasztva.

    Az Intelhez pedig tegyük hozzá, hogy az integrált elektronika rövidítésén túl jelenti még a hírszerzést (katonai vagy üzleti) is. Ezzel nyilván az anyanyelvi névadók is tisztában voltak.