MTI

Kínában lekerülhetnek az iPad-ek a polcokról márkanévvita miatt

Kínában egyes helyeken állítólag megkezdték az Apple iPadjének begyűjtését, miután a márkanév-bejegyzés körüli jogi vitában az Apple alul maradt, s megtiltották a táblagép árusítását - jelentették meg nem erősített forrásokra hivatkozva hírügynökségek.

Az észak-kínai Hopej (Hebei) tartomány székhelyén Sicsiacsuangban (Shijiazhuang) állítólag 45 iPadet foglaltak le a hatóságok, azt követően, hogy az iPad márkanév törvényes birtokosának az országban a Proview International Holdings Ltd. bizonyult. A hírről elsőként egy helyi, hopeji napilap, a Hebei Youth Daily jelentett. A Bloomberg hírügynökség telefonon kapcsolatba lépett az Apple pekingi szóvivőjével Carolyn Wuval, aki nem volt hajlandó kommentálni az értesülést. Beszámolók szerint a viszonteladók a hír hallatán igyekeznek eltüntetni a polcokról a táblagépeket, hogy azokat - a megélénkülő keresletet kielégítve - pult alatt értékesíthessék.

A hongkongi székhelyű Proview International Holdings két leányvállalattal rendelkezik, az egyik Tajpejben (Taipei) működik, a másik a dél-kínai Sencsenben, Proview Technology (Shenzhen) néven. A vállalat már 2000 és 2004 között több környékbeli országban, de még Mexikóban is bejegyeztette az iPad márkanevet, aminek használatát a tajvani leányvállalat 2006-ban közel 55 ezer dollárért végül eladta az Apple-nek. Ezzel párhuzamosan a sencseniek fenntartották jogukat a névhasználatra a szárazföldi Kína területén, s emiatt az Apple és Proview Shenzhen között már a kezdetektől jogi vita folyt. A bíróság az Apple által indított perben még tavaly decemberben kimondta, a névhasználat joga a kínai céget illeti meg.

A csődközeli állapotba került egykor lapos kijelzőket gyártó kínai vállalaton a bankok is szeretnék behajtani kinnlevőségüket. A Proview Shenzhen 10 milliárd jüan, vagyis közel 352 milliárd forint kártérítést készült követelni az Apple-től szerzői jogok megsértése miatt, mivel a cég szerint a tavaly szeptember óta elkövetett jogsértés egyértelmű. A cég elnöke Jang Zsung-san (Yang Rongshan) egy interjúben erre utalva azt nyilatkozta: "el kell ismernünk, hogy az Apple iPadje egy kiváló termék, és az Apple nagy értéket állít elő általa, de ez nem lehet ok arra, hogy támogassuk a szabálytalan gyakorlatot".

A Hszinhua hírügynökség a közelmúltban azt jelentette, hogy a Proview Shenzhen beadványára a pekingi ipari és kereskedelmi hivatal is vizsgálatot indított.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #12
    Hahó! Azt hogy minden nyomorék szabadalmat, márkanevet, stb. bejegyeztetünk, aztán perelünk érte, azt nem kínában találták ki. Ők csak figyeltek és átvették nyugattól.
  • Jakuza001 #11
    En rohogok mar az amerikai cegeken, meg kormanyzaton, amelyikek fel vannak haborodva nem egyszer kina tettein, mint peldaul a ritkafoldfemek exportjanak sokszor adojanak emeleset, amivel szinte kifogjak a szelet az amerikai iparbol, hiszen a vilag 95%-t ok exportaljak.

    Ilyenkor az amerikaiak felvannak haborodva, mintha ovek lenne a vilag nyersanyagkeszlete. Persze akkor nem mikor mas orszagokon eloskodnek, mint ahogy eddig kinaval es az olcso munkaerejukkel is tettek.
    A kinaiak meg okosan az elmult evtizedekben, hagytak hogy bevigyek hozzajuk a technologiat, amit szepen elloptak.
    Most pedig visszanyalt a fagyi most ok diktalhatnak, kulonbozo helyzetekben, mikozben mar a nyugati piac rajuk van utalva, hiszen mar odahelyeztek ki a gyartokapacitasuk legnagyobb reszet es mar nem igazan van ekkora olcso munkaero piac, csak esetleg india,pakisztan kornyeken.
  • Inquisitor #10
    Még jó, hogy az "eredeti" termékeinek alkatrészei és az összeszerelt kész termék nem Kínában készül, mi? :D
    Amúgy szoktam röhögni a "Made in USA, assambly in China" és ezt a jenkik meg is eszik.
  • Inquisitor #9
    Miért kinek kéne a külföldinek? Ha egy név le van védve, cseszhetik. Amúgy igen jó esélye volt, hiszen anno rengeteg cég tett egy "i" betűt a márkanév elé sok évvel az Apple előtt, szóval esélyes volt az iPAD név is foglalt. Japánban pl. ilyen okból kifolyólag a Logitech név 1965 óta való foglaltsága okán a termékek Logicool néven futnak. Itthon meg az S betűs multi cégnek azért nem kellett fukar.hu címet bejegyeztetnie, mert egy Sony márkakereskedésé volt bejegyezve a "másik" oldal és nem akarták eladni.
  • finizlik #8
    És milyen igazuk is van
  • caius marius #7
    Szegèny alma. Kikurcsiztak vele kínàban, teleszaladt a szemem könnyel. Mi lesz most? Forogni fog a sírjában a büdös bácsi...
  • coolbboy83 #6
    Kína azért elég érdekes sok szempontból.... az Apple termékeket már zömében lemásolták, és valamilyen műanyag ultragagyi cuccot csinálva elvannak...
    A BMW sem boldog ott... mert az autóikat is valami Fingshung néven lekoppintották.... ezzel sok gyártó van így....

    Egyébként nagy a luxusfelvevő piac ott a gazdag semmirekellő rétegnek - akik kintről hozatnak maguknak mindent, mégha 3x annyiba is kerül.

  • narumon #5
    +1 olyan mint Japán.
  • mad mind #4
    Őszintén, mit remélt az alma Kínában? A kínai hatóságok, mindig a helyi cégnek adnak igazat.
  • willcox #3
    Nagyon helyes! Megérdemli az igagyi.