SG.hu·

Franciaországban nem kell elfogadni az előretelepített szoftvereket

Egy négy éve húzódó ügy végére került pont a napokban Franciaországban. Egy helyi bíróság kimondta, hogy az egyik notebookgyártó köteles visszatérítenie vásárlójának az operációs rendszer árát, mivel a felhasználó nem kérte a szoftvert.


Lenovo 3000 N200
Bevett gyakorlat számos gyártónál, hogy operációs rendszerrel együtt szállítják az asztali számítógépeiket, notebookjaikat és netbookjaikat. A felhasználók egy része azonban ennek közel sem örül, inkább bosszantja őket a felesleges pluszkiadás. Így volt ez Stéphane Pétrus esetében is, aki 2007-ben vásárolt meg egy Lenovo 3000 N200 notebookot, amelyen egy előre feltelepített Windows Vista volt. Pétrus hiába kérte a gyártót, hogy mivel neki nincs szüksége a Vistára, hadd adhassa vissza a licencet, és természetesen emellett kérte a vételár egy részének a visszatérítését is. A Lenovo azonban nem ment bele, ezért Pétrus bírósághoz fordult, mivel Franciaországban egy törvény kimondja, hogy nem köthető egy termék megvásárlása egy másik termék megvételéhez.

2008 novemberében az első fokon eljáró testület úgy döntött, hogy a fogyasztónak a notebookot is vissza kellett volna adnia, nem csak a licencet. A fellebbviteli bíróság viszont hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet, mondván annak meghozatalakor a bíró nem vette figyelembe az Európai Unió 2005-ös, tisztességtelen kereskedelmi praktikákról szóló direktíváját. Az ügyet ezért újratárgyalták és új ítélet született, amelynek értelmében a Lenovo köteles összesen 2000 eurót fizetni Pétrusnak. Az összeg magában foglalja a Windows-licenc árát (120 euró), a vásárló 1000 eurós ügyvédi költségeinek megtérítését és 800 euró kártérítést.

A No More Racketware mozgalom szerint a döntés nem csak Franciaországban, hanem más európai uniós tagállamokban is hatással lehet a hasonló ügyek végkimenetelére. 2007-ben szintén egy francia bíróság úgy döntött, hogy az Acer köteles visszafizetni egy vásárlónak az előre feltelepített, de az illető által nem igényelt programok árát. A szoftverek között volt a Windows XP, a Microsoft Works, a PowerDVD, a Norton Antivirus és az NTI CD Maker is. A bíróság kötelezte a céget, hogy ne csak vegye vissza az alkalmazásokat, de fizesse is vissza azok árát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Madve2012. 02. 09.. 03:34||#13
Windows ingyen?
Ha azonos típus kapható windowsal meg linuxal, szerinted ugyanannyiba kerül?
© Namelesske2012. 02. 09.. 00:40||#12
Szerintem teljesen jogos, hogy ha valamit nem kérsz akkor az nem akarod kifizetni. Viszont tudja bizonyítani, hogy a Windows-ért fizetni kell neki? Nem ingyen van a termékhez? Mármint a termék ugyan annyi Windows-zal meg anélkül. Akkor meg?
© sanyicks2012. 02. 08.. 18:22||#11
A kereskedõnek azért kerülne valamibe, nem kapna zsebpénzt/részletet az m$-tõl az általa generált bevételekbõl 😉
© sanyicks2012. 02. 08.. 18:20||#10
Erre szokták mondani a vindóz agyhalott fanok hogy "akkor vegyél olyan típust amin nincs win" 😊
© usersg2012. 02. 08.. 16:54||#9
"Franciaországban egy törvény kimondja, hogy nem köthetõ egy termék megvásárlása egy másik termék megvételéhez."

Ez itt a fontos rész... Remélem el tudod olvasni. Ha te bemész a boltba, és kérsz egy kiló kenyeret amilyet nem lehet máshol kapni, de a kereskedõ egy liter tejet is kifizettet veled, akkor bajba kerülhet. Így érthetõ?

A notebook a lenovo terméke, míg a windows a Microsoft -é. A kettõt csak együtt voltak hajlandóak eladni, és ez itt a gond.

Mellesleg a windows licenc -ben is benne van, hogy nem kötelezõ azt elfogadnod, és ha nem teszed, jelezd a kereskedõnek...
Csak hab a tortán, hogy a gyártónak szinte semmibe nem kerülne egy olyan adminisztrációs rendszer bevezetése, melynek segítségével az elõtelepített gépek esetében, még a kereskedõnél jelezhetnéd hogy nem tartasz igényt az operációs rendszerre, így az aktivációs kódot hozzárendelik egy másik masinához, neked meg a helyszínen törlik a partíciót... Mondjuk egy erre szolgáló boot -olható CD -t/pendrive -ot mellékelne a lenovo minden kereskedõnek, és ha a vásárló úgy kívánja, ezt becsúsztatva eltûnne a software, majd egy weboldalon jelezhetni kellene a notebook eladásakor hogy a windows eltávolításra került.

Persze ezt most csak így hirtelnjében írtam, bizonyára lehetne még finomítani a dolgon, de meg lehetne oldani, és biztosan olcsóbb lenne biztosítani a lehetõséget, mint pereskedni.
© okosan gyerekek2012. 02. 08.. 16:30||#8
Ostoba tajgi...
© finizlik2012. 02. 08.. 15:52||#7
Nagyon helyes...

Bár a májkrémszoft ezt nagyon nem fogja támogatni... Én szabályosan büntetném azt aki fizetõs rendszert telepít elõre egy gépre és így azt is beszámítja az árba. Vagy SEMMIT vagy linuxot vagy azt amit a vásárló kér. De windows csak abban az esetben ha külön kéri a vevõ.

orkaman: Mondjuk mert neki az a típus kell és abban mindre elõre van telepítve a szemét? Talán ezért ? Ne te mond már meg neki hogy melyiket vegye meg jó?
© orkaman2012. 02. 08.. 14:44||#6
akkor is Õ vette meg., ha nem kellett neki, akkor miért nem választott másikat???

Legközelebb ha veszek notebookot akkor kérek 5k engedményt mert nekem nem kell a webkamera, "P" betûm is van még valahol és nekem ne kapcsolják már össze a termékeket. vagy legjobb ha csak kiöntik egy dobozba az alkatrészeket, kiveszem a mi kell, a maradékot meg összedaják és levonják az árból, ami sacc/ kb úgy 10-szerese az egészne), szóval hazamegyek pár értéktelen alkatrésszel meg 1 millával.
-1
© himihumi272012. 02. 08.. 12:38||#5
Amúgy ez a dolog a Vista megjelenésével vált nagyon tolakodóvá. Pláne, hogy pl. nem egy fõiskolás/egyetemista igényelhette még, akkor a Tiszta Szoftver program keretein belül az XP/Vista + Office csomagot, így értelmét vesztette elõtelepített gép vásárlása, DE: pl. a 2007-ben megvásárolható gépek kb. 15%-a volt kapható Free DOS-szal teszem azt.

Szóval itt a tendenciával van a baj. Erõszakosak a gyártók. Az elõtelepített op. rendszer ráadásul nem is ad opciót 2 partícióra ha jól tudom. Ami azért hasznos dolog.
© gforce92012. 02. 08.. 11:31||#4
Van olyan, hogy az adott típus nme szereszhetõ be, csak oprendszerrel az adott helyen, mert csak azt a verziót importálta a kereskedõ - nagyker. Másrészt Az autó ülés nélkül olyan, mint egy notebook hdd nélkül. Az oprendszer az szoftver, a notebook az hardver. Enyhe különbség. Harmadrészt, ha már oprendszerrel adják, legyenek opciók. Nyomorék vista kinek kell?